A puszták pókembere
Elmagyarázza, Yosuga no sora egy japán képregénysorozat címe, ő pedig a sorozat főszereplőjének jelmezét öltötte magára. A szemüveges, enyhén borostás fiú zavarban van, pedig igazán számíthatott volna a sajtómunkások kitüntetett érdeklődésére, amikor elhatározta, hogy japán kisfiatalasszonynak öltözve, parókában, macskával a fején fogja tiszteletét tenni a Millenárison a hét végén rendezett 8. Nemzetközi Képregény Fesztiválon.
És nem ő volt az egyetlen különös látogató az eseményen. Föltűntek még kizárólag képregényrajongók által dekódolható maskarások, és megjelent a hazai Csillagok háborúja rajongói klub jelmezes különítménye is. Ami sokkal fontosabb: jelen voltak kitűnő hazai rajzolók, valamint a képregények megszállottjai, a standokon a legfrissebb kiadványok, és feltűnt néhány külföldi vendég, osztrákok, szlovákok, de főként lengyelek, utóbbiak voltak az esemény díszvendégei. Nem véletlenül. Lengyelországban elképesztő érdeklődés mutatkozik a képregények iránt, bár a műfajt a rendszerváltozás előtt, szovjet útmutatást követve, ott is imperialista kultúrmocsoknak tartották; erről az időszakról mi magunk is tudnánk mesélni...
De félre a múlttal, ezúttal nem emlegetjük a vészterhes időket, és még attól is eltekintünk, hogy ismét megírjuk, amit a poén kedvéért már annyiszor: jelesül, amikor 1954-ben a Béke és Szabadság című periodika azzal ijesztgette az olvasókat, hogy Amerikában gyerekek lövik le szüleiket az erőszakosságra nevelő képregények hatására. Örülünk inkább annak, hogy a képregény művészete néhány éve nálunk is elfoglalta méltó helyét, mind több fontos kiadvány látott napvilágot, és a 2005 óta évente rendezett képregényfesztiválokat is kitüntetett figyelem övezi.
Miként a mostanit is, amely immár a nyolcadik a sorban.
Ezúttal az új kiadványokon kívül a már említett lengyel képregényművészettel ismerkedhettek a hazai rajongók. Megtudhattuk, hogy ami az amerikaiaknak Superman, az a lengyeleknek György, a kissé szeleburdi gördeszka- és alkoholbarát, gyakorta csajozó sün. György elképesztő népszerűsége okán képregényhősből Supermanhez hasonlóan filmfőszereplő lett, a lengyel képregény sikerére pedig mi sem jellemzőbb: arrafelé egy-egy ilyen típusú találkozó alkalmanként 50-60 ezer embert vonz.
A 8. Nemzetközi Képregény Fesztivál másik témája az idén 50 esztendős Pókember volt, aki életkorát tekintve már-már bácsi, ám népszerűsége töretlen. Ezúttal a Millenáris Fogadójának emeleti részén 24 hazai képregényrajzoló emlékezett meg egy-egy rövid munkával a Pókember fél évszázados születésnapjáról. Nem állítjuk, hogy valamennyi erős alkotás, de a tárlat feltétlenül tiszteletre méltó gesztus. Nem mellesleg az esemény plakátján is a Pókember szerepel, vagy legalábbis annak erősen magyarított mása, merthogy jogdíjproblémák miatt ezúttal csak egy csikós kalapban és szűrben pompázó, karikás ostort suhogtató ál-Pókembert láthatunk: kicsit sovánka, nem is olyan pókos, de a miénk.
Látható volt a fesztiválon egy másik kiállítás is, ahol északi országok művészei mutatták meg, ők hogyan gondolkodnak a képregénykészítés művészetéről. Egyébként sokszínűen, humorral és gazdag technikai repertoárral.
Volt aztán képregénypárbaj, technikai bemutató, előadás, megszólaltak a műfaj kritikusai (végre már ők is léteznek), láthattunk tortából készült képregényhősöket, és a szervezők még egy akciót is meghirdettek: egy a Facebookon mától futó játék keretében két hétig bárki lehet képregényhős; bővebbet a világhálón.
Végül ebben az esztendőben is kitüntették a legjobb képregényrajzolókat. Átadták az Alfabéta-díjakat és az egész éves munkáért járó Korcsmáros-díjat, amelyet Felvidéki Miklós vehetett át. Róla azt is megtudtuk: Papp Laci életéről rajzol képregényt, amely talán az olimpia idejére el is készül. Az egyik zsűritag, Pálfi György, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tervezőgrafika tanszékének tanára szerint a képregény kicsit bulvárműfaj ugyan a képzőművészet területén, de azt elismeri, hogy az utóbbi időben már művészileg is kicsinosította magát, és bár a korszerű technika jelentős segítséget ad a képregények készítőinek, a képalkotás során a kitűnő rajztudás, a művészi alapállás nem mellőzhető, hiszen csak ennek birtokában lehet egy-egy munkába egyéniséget vinni.
S hogy miért fontos a képregény, erre a bevezetőben emlegetett japán sorozatlánynak öltözött fiatalember adja meg a legfrappánsabb választ. Azt mondja, akinek terhet jelent az álmodozás, annak a képregény leveszi a válláról ezt a terhet. Aki meg csak szórakozni akar, az sem jár roszszul: szöveget olvas, képet lát és mozit néz egyidejűleg.
Ja, és persze Isten éltesse a Pókembert!
