Párhuzamos Nobel-díjak?
Valóban felkerül? – kérdezzük Csordás Gábort, a Nádas Péter regényeit megjelentető Jelenkor Kiadó vezetőjét. Csordás óvatos, mi más lenne... Azt mondja, egy irodalmi Nobel-díj odaítélésekor annyi szempont keresztezi, írja felül egymást, hogy ezt biztonsággal nem lehet megjósolni. A végső döntésben olykor a teljesítmény értékétől távolabbi szempontok is megjelenhetnek, például az, hogy ritkán adnak irodalmi Nobel-díjat azonos országból származó íróknak néhány éven belül, és mint tudjuk, 2002-ben Kertész Imrét jutalmazták ezzel az elismeréssel... Szerinte azért reményekre jogosít, hogy Nádas írói teljesítményéről, kivált a Párhuzamos történetek című nagyregényéről a világ számos pontján beszélnek mostanában nagy elismeréssel, az író egy ideje kitüntetett figyelmet kap. Kicsit kócosabban: Nádas Nobel-díja benne van a levegőben…
Az utóbbi hónapokban immár Németországban is tetten érhető sikerei különösen fontosak, mert ott olyan tekintélyes kiadók gondozták Nádas műveit, amelyek a közvéleményt, távolabbról magát a Nobel-díj-bizottságot is befolyásolhatják, de legalábbis figyelmét egy-egy szerző vagy mű felé terelhetik.
A mű jelen esetben természetesen Nádas Péter Párhuzamos történetek című munkája, amely 2005-ben jelent meg a Jelenkor Kiadónál. Az 1520 oldalas, három kötetből álló szövegfolyam 18 évig készült.
Csordás Gábor azt mondja: ő maga is éveken át várta a mű megjelenését, de Nádas sok jóval általában nem biztatta arra nézvést, mikor fejezi be. A Jelenkornál vártak hát türelemmel, közben az író életműsorozatát gondozták, könyveit piacon tartották, új műveit is megjelentették, és amikor a szerző úgy döntött, hogy a Párhuzamos történetek végére a harmadik kötet utolsó mondata után pontot tesz, természetesen nagyon örültek, mert mégiscsak ez volt az igazi nagy várakozás. A Párhuzamos történetek aztán mind az olvasók, mind a kritikusok körében jókora meglepetést keltett. Az olvasók érezték, hogy nem akármilyen könyv került a boltok polcaira, a 2005-ös megjelenést követő évben már a második kiadás készült és 13 ezer példányban fogyott, ami egy ilyen nagy, drága és, ahogy egyszer Nádas Péter fogalmazott: „olvasásához türelmesebb tekintetet igénylő” kötet esetében nagyon szép adat.
A kritikusok megítélése már vegyesebb volt, Csordás véleménye szerint az igazán jó íróknak nincs szerencséjük a hazai kritikusokkal. Úgy véli: a magyar kritika általában a közepes írókat ünnepli, azokat, akik az általános várakozásoknak megfelelő művekkel állnak elő. A kimagasló írók igazán nagy művei, köztük a Párhuzamos történetek kötetei erősen megosztják a magyar kritikát, ami az összképet tekintve kicsinyes, korlátolt, előítéletes.
Tény: a Párhuzamos történetek nem könnyű olvasmány, nincs eleje, közepe, csúcspontja és vége, nem szépen kibontott, szisztematikusan felépített történet, inkább szövevényes, csapongó szövegfolyam, különös kitérőkkel, elvarratlan szálakkal. „A világ kaotikus, ezért a regény szerkezete is kaotikus. Számomra az irodalmi konvencióknál fontosabb volt a valóság” – fejtette ki Nádas Péter nemrég egy a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjúban.
A Párhuzamos történeteket először szlovák nyelvre fordították le, utána angolra, amit a francia követett, majd a német, a napokban norvég és a közeljövőben svéd nyelven is megjelenik. A külföldi kritikusok többsége elismerően szólt róla. A fordításokkal kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a német fordító, a magyar származású Christina Viragh megkapta a lipcsei könyvvásár fordítói díját, nemrég a szerzővel együtt elnyerték az egyik legrangosabb német irodalmi elismerést, a Berlin Brücke-díjat, és hasonlókra a közeljövőben is számíthat a könyv.
A sikerre és a fokozott érdeklődésre tekintettel a Jelenkor Kiadó úgy döntött, hogy új formában ismét közreadja a már nem vagy alig kapható Nádas-köteteket, és megjelent a Párhuzamos történetek értelmezését segítő összeállítás, a Párhuzamos olvasókönyv is, amely források, visszhangok, töredékek, interjúk, az írás során felhasznált, a regény környezetét építő, hitelességét segítő dokumentumok gyűjteménye.
Végül arról faggatjuk Csordás Gábort, ismeri-e a tíz éve Nobel-díjat kapott Kertész Imre véleményét Nádas könyvéről. Azt mondja, ez csupán egy fikarcnyi, a Párhuzamos olvasókönyvben is megtalálható történetből sejlik fel. Nádas egyszer a metróban összetalálkozott Kertésszel, és a futó találkozás során azt kérdezte tőle, szerinte írhat-e a koncentrációs táborokról az, aki nem járt ott. Állítólag Kertész messziről odarikkantotta, hogy írhat, ami Nádas szerint azt jelentette, hogy nem írhat, végül Nádas persze mégis írt erről nagyregényében.
Szép, nehezen kibogozható történet ez is, melynek – mint a Párhuzamos történetekkel kapcsolatos valamennyinek –, reméljük, hamarosan még nagyobb jelentősége lesz.
