Forgalmas irodalmi szalon
Bár a zene csak Bob Geldoffal képviseltette magát, mégis egyértelműen ő volt a rendezvény húzóneve. Geldof pénteken koncertezett a Petőfi Csarnokban, majd másnap a fesztivál fő helyszínén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélt háromnegyed órát az álmairól, Afrika dinamizálásáról, a jövő új paradigmájáról, amelynek lényege: kommunikáció, kompromisszum és szeretet.
Geldofon kívül is eljött néhány világsztár. Például hirtelen építészekkel telt meg a Károlyi-palota díszterme, amikor Shigeru Ban japán tervező ült le beszélgetni az általa művelt papírarchitektúráról, amit nemcsak katasztrófa sújtotta területek szükséglakásainak építésekor alkalmazott, hanem például a hannoveri világkiállítás japán pavilonjának vagy a Pompidou Központ új, metzi múzeumának fedésénél. Egyébként a Hay, amolyan könyvfesztiváli hangulatban, többnyire íróbeszélgetésekkel telt, nem kisebb nevekkel, mint a magyar származású Tibor Fischer angol író, továbbá a Vadhattyúk című regény szerzője, a kínai származású Jung Chang vagy a Booker-díjas, nigériai Ben Okri.
Fischert a legjobb brit írók közt tartják számon. A 90-es évek elején furcsamód éppen az 50-es évek abszurd Magyarországát bemutató, A béka segge alatt című regényével vált ismertté, és szatirikus, humoros regényeivel azóta is sikeres. – Könyveim sokszor viccek, ezt tükrözi már a címük is – mondta a vele folytatott beszélgetésben. Feltették a kérdést, miért van az, hogy a legjelentősebb magyar írók nem a nevettetésről híresek. Szerinte ez német hatás, válaszolta. Mennyire tekinti magát magyar írónak? – hangzott el egy másik kérdés. A tíz évvel ezelőtt megjelent magyar irodalomtörténet megemlékezik róla, hangzott a meglepő válasz, bár egy sort sem írt le, sőt nem is beszél jól magyarul, de ez a besorolás számára megtisztelő. Egy németországi konferencián vita alakult ki arról, hogy humora mennyire magyar és mennyire angol, és erről talán még ma is vitatkoznak, jegyezte meg nevetve. Hogyan ír? – faggatták tovább. – Beülök a szobába, nagyon unatkozom, és a magam szórakoztatására írni kezdek, amikor elkezdem, még nem tudom, hogy a történet hogy alakul, az írás nálam ösztönösen működik – válaszolta.
Hasonlóképp nyilatkozott az írásról a pakisztáni származású Hanif Kureishi brit író, a magyarul is megjelent A kültelki Buddha és az Intimitás című regény szerzője, aki szerint nem lehet rákészülni arra, hogy miként jöjjön ki belőlünk egy regény, az író hangja ösztönös hang. A forgatókönyvíróként (pl. Az én szép kis mosodám vagy a London megöl engem szerzőjeként) is ismert Kureishi mulatságosan bújt ki a túlságosan mélyenszántó kérdések elől, megcsillogtatva remek humorérzékét.
Élmény volt a Booker-díjas, nigériai származású Ben Okri író, költő meglepő és tiszta gondolataival találkozni. A nemzetek és íróik viszonyáról például azt mondta: ha egy országban kreatívak, szabadok és erősek az írók, akkor ott a nemzet is szabad, erős és kreatív lesz. Ezért is szomorú, ha egy ország elnyomja az írástudóit, hiszen azok a nemzetük lelkét szólaltatják meg. Ők a néplélek kibeszélői, vagy ahogy ő fogalmazott: a „transzcendens árulói”. Véleménye szerint Afrika ebből a szempontból is az öntudatosodás keresztútja előtt áll. Költészetében a meglepő pillanatokat keresi, mondta, és felolvasott esszéiből, költeményeiből is. Mellékesen, a fesztivál révén megismerkedett Petőfivel, végigjárva az irodalmi múzeum új állandó kiállítását. Arra a kérdésre, hogy mi lenne az az egyetlen könyv, amelyet ő ajánlana az elképzelt Hay-könyvtárba, az Ezeregyéjszaka meséit választotta, mert az egyszerre szól a haláltól való menekülésről, a civilizáció és a nők erejéről, és diktatúraellenes könyv is, azt üzeni, hogy a mesék átalakuláshoz vezethetnek.
Ángeles Caso spanyol írónő az Erzsébet királynéról írott könyve, a Sisi – Egy császárné naplója című kötete kapcsán szerepelt Budapesten, de mint a női sorsok megszólaltatóját ismerhettük meg, aki egyaránt írt a Zöld-foki szigetekről érkezett vendégmunkás nőkről és a nők szenvedéséről és helytállásáról a spanyol polgárháború idején. Tulajdonképpen a női erő példázatát írta meg Jung Chang is a Vadhattyúkban, amelyet harminc nyelvre fordítottak le és tízmillió példányban kelt el világszerte. Vele még pénteken a Közép-európai Egyetemen volt hosszabb beszélgetés, szombaton a PIM-ben már csak a záróbeszélgetésen vett részt. Ezen például Kínáról szólva elmondta: ma már nem optimista Kína gazdasági felemelkedésével kapcsolatban, mert úgy látja, nem emelkedik fel általa egy középosztály, az országban nincs lehetőség a disszidens gondolatok kifejezésére, a bankókon pedig ma is Mao képe díszeleg.
Dragomán György, a magyar meghívottak egyike ezzel egybecsengve idézte fel gyerekkora erdélyi élményeit, a román diktatúrát, ahová a nyugati filmek például címke nélküli, kalózvideókon jutottak el, meglehetősen egyedi válogatásban. A magyar vendégek közül Földényi F. László az esszéírásról, és a művészettörténet általa kedvelt melankolikus oldaláról beszélt, három írónőnk, Bán Zsófia, Kiss Noémi és Tóth Krisztina pedig írásaik és a vizualitás kapcsolatáról, valamint az idegenség mindannyiuknál felfedezhető érzéséről.
Hogy lesz-e helye a Hay Fesztiválnak az áprilisi könyvfesztivál és a június eleji könyvhét között a jövőben is, még nem tudjuk. Egyébként az időpont most véletlenül esett a két nagy könyves esemény közé, a jövőben lehet máskor is. Mindenesetre azokhoz képest inkább egy forgalmas irodalmi szalonhoz hasonlított, ám ebben viszont valóban egyedi volt.
