Végtelenített üzemidejű viszonylat

A nagykörúti villamos sok művészt megihletett már. Ezúttal a Stúdió K társulata álmodja színpadra.

125 év, 19 megálló és 2 járat, amelyet egyként szokás emlegetni. Megírta Mándy Iván, megénekelte a Kati és a Kerek Perec és Rutkai Bori, Rodolfo a legenda szerint a nyomozók jelenlétében lopta végig. Egy éve napi 24 órában közlekedik, néha éjféli futást rendeznek pályáján, amelyen öt éve közlekedik a világ leghosszabb egyterű villamosa, a Combino. Ezúttal egy színházi előadás idézi meg.

A Stúdió K neve a közösségben kísérletező, konfliktusokat kíméletlenül kereső kritikai műhelyre utal. A Független Előadó-művészeti Szövetség életműdíjával kitüntetett, Jászai Mari-díjas színész-rendező Fodor Tamás alapította színház Faragó Zsuzsa és Forgács Péter Négyeshatos című darabjában megmutat néhány puzzledarabot a nagykörúti villamos utasainak életéből.

Vegyünk egy villamosjáratot. Mondjuk a négyeshatost. Válasszunk ki találomra egy szerelvényt. Most képzeljük el, hogy mindent hallunk, amit ezen a szerelvényen beszélnek. Sőt azt is halljuk – mit halljuk? látjuk! –, hogy ezen a szerelvényen kinek mi jár a fejében. Válogassuk ki a látottakból és hallottakból a nekünk tetszőket, és rakjuk őket egymás mellé úgy, hogy jól látszódjanak és hallatszódjanak. Majd dőljünk hátra, és nézzük meg az eredményt. Ezt kínálja a Stúdió K nyolc színésze. Utazás a Móricz és a Moszkva (mostanában Széll Kálmán) között, azaz próza és zene, fantázia és valóság, múlt és jelen között. Négyeshatos. Végtelenített üzemidejű viszonylat 1970-től 2012-ig.

I!

05. 11.

KEZDÉS: 19.30

CÍM: Négyeshatos

HELYSZÍN: Stúdió K (Budapest IX., Ráday u. 32.)

JEGYÁR: 1800 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.