Templomról templomra

Egy utcában öt templom, csak rájuk kell nézni, és kész a műsor. Ízlés kell azért, hogy évről évre rácsodálkozhassanak az arra tévedők: milyen jó helyek vannak ebben az országban.

Mit számít már, hogyan kerültek egymás mellé különféle hitek épületei. Ha egykor kívül rekedtek is a városon, ma már mind belül vannak, Győr-Újvároshoz, a Kossuth Lajos utcához tartoznak.

Mondhatnám, példaértékű, de hiába: lehetetlen leutánozni. A szervező Karzat Alapítvány vezetői, Bosa Kata és Pál Kálmán tudják, hogyan kell egymás mellé válogatni távoli, de itt összesimuló zenei stílusokat.

És rögtön a bevált vendéggel kezdenek: csütörtökön a zsinagógában az Estaban Mazer vezette, barcelonai Le Tendre Amour, amely már meglepte különleges régi zenei műsorával a fesztivál közönségét. Az éppen tízéves együttes olyan XVII–XVIII. századi műveket dolgoz föl, amelyek ma is izgalomba hozzák a közönséget. A felfedezés örömét a muzsika érdekessége okozza, nem pedig háromszáz éves mivolta.

Mondom, nincs idő csodálkozni, egyik helyről a másikra kell igyekezni, és egyik zenéről a másikra kapcsolni. Pénteken a Pénzügyőr Zenekar Händel, Wagner,Mozart egyházimuzsikáját szólaltatja meg, utánuk Ferenczi György és a Rackajam jön Roby Lakatossal: régebben be sem engedték volna a szájharmonikát a templomba!

Nem sorolom tovább, tessék oldalt megnézni, mi mikor lesz, de inkább odautazni, aztán megnézni-meghallgatni mindent szép sorban!

A fesztiválhoz hozzátartozik egy konferencia is: Bűn, erőszak, felelősség főcímmel tudományos előadások, de olyan összeállításban, hogy nehéz lesz otthagyni az Evangélikus Szeretetház dísztermét csütörtökön és pénteken.

Rögtön azzal kezdődik, hogy Bűn-e a házasság?, lesz még előadás Kaffka Jozef K.-jának bűnéről, „Ördög és pokol”-ról, és „Az öröm mint bűn a korai szerzetességben” címmel.

Különleges zene és eszmetörténeti izgalom: ez az Öt templom fesztivál.

I!

05. 11. - 05. 15

ELŐADÓK: Le Tendre Amour, Pénzügyőr Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, Roby Lakatos, Pusztaszó zenekar, Ripo Raskolnikov és Nagy Szabolcs, Heinzinger Miklós és Nacsinák Gergely András, Goldmark Kórus, Fekete Seretlek, Wahorn András és a Voces Aequales kórus

HELYSZÍNEK: Evangélikus Öregtemplom, Görög katolikus templom, Katolikus templom, Református templom, Zsinagóga

JEGYÁR: 1500–3500 Ft

Roby Lakatos és a Rackajam
Roby Lakatos és a Rackajam
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.