A csernobili mackó

Fekszik egy nagy maci az ágyon, a felvétel készítésének idején éppen negyedszázada lepi a por. Az ágyról pattogzik a festék, a szoba elcsendesült, érintetlen romhalmaz.

A maci is érintetlen, az is marad az idők végeztéig, mert ez egy sugárfertőzött, csernobili maci, utoljára több évtizede ölelgették, talán éppen 1986. április 26-án hajnalban, amikor bekövetkezett a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége, amelynek 47 közvetlen halálos áldozata volt, és csaknem hatszázezer embert ért erős sugárzás, négyezren haltak meg rákbetegségben. Tudósok szerint a sugárzás még ötszáz évig lesz mérhető az egykor 116 ezer ember lakta zónában, ahol ma már csak az a néhány száz idős ember él, aki a sugárzás ellenére visszaköltözött otthonába. És él ott a természet is, visszafoglalta az embertől, ami az övé volt.

Várai Mihály Freeman a katasztrófa negyedszázados évfordulóján járt a zónában, és készítette a most a Katasztrófavédelmi Központ Múzeumában látható felvételeket. A Szellemország fővárosa, Pripjaty című tárlaton érzékeny képeken mutatja meg, milyen, amikor megáll az idő, félbemaradnak amozdulatok,mellékessé válik, ami egyébként nagyon fontos.

Milyen, amikor kizökken a világ kereke, az ember tudatára ébred a sorsával szembeni felelősségének, amikor a fényes reményekből szutykos macik, félrehajított gázálarcok, tépett tapétadarabok maradnak. És milyen, amikor a természet mindezek ellenére köszöni, jól van: a növények lombosodnak, a vadlovak, a farkasok, a szarvasok és a madarak is élnek, miként a remény is: soha többet nem fordul elő ilyen szörnyűség.

I!

ZÁRÁS: 06. 01.

HELYSZÍN: Katasztrófavédelmi Központ Múzeuma (Budapest X., Martinovics tér 12.)

JEGYÁR: ingyenes

OLVASÁSRA VALÓ

1. OTTLIK GÉZA: HAJNALI HÁZTETŐK

Magvető, 152 oldal, 2490 Ft

A héten százéves Ottlik „másik” regénye. Ez nem a hatalomról, hanem művészetről szól. Festeni, élni? Mivégre?

2. MURÁNYI SÁNDOR OLIVÉR: ZORDOK, A SZÉKELY SZAMURÁJ

Kalligram, 244 oldal, 2600 Ft

„Székelyudvarhely küldte hírhozónak a magyar irodalomba, bizonyára azzal az utasítással: hirdetné, hogy Székelyudvarhelyről is látható Európa, Európában pedig Székelyudvarhely nem jelentéktelen kisváros” – áll a szerző blogjának élén.

3. CLAUDIO MAGRIS: HANGOK

A könyvfesztivál idei díszvendége, az olasz író Vágymonológok nőkről és fér akról alcímű kötetében egy fér nem tud ellenállni a női testek delejes vonzásának, egy nő meg eltaszítja magától, akit szeret.

Ebbe az óvodába már sosem jön gyerek
Ebbe az óvodába már sosem jön gyerek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.