Most, hogy a piac haldoklik, csodák csodájára lassan csak előkerülnek a gyöngyszemek. A Fantasy kiadó már több kötelező címet pótolt, legújabb missziójuk, hogy megjelentetik digitális lemezen Francois Truffaut egy kevésbé népszerű, de annál inkább méltatott művét, A vad gyereket.

1984-ben az egész világ filmművészetét megrázta Francois Truffaut korai halála. Vigaszként talán csak az szolgálhat, hogy a francia új hullám úttörője első kisjátékfilmjétől, a Csirkefogóktól utolsó nagy, egész estés munkájáig, a Végre vasárnap!-ig teljes, kerek életművet hozott létre, beírva magát a filmtörténetbe és a rajongók szívébe.

Truffaut művei igazi szerzői filmek, amelyeket „kameratöltőtollal” írt: a személyesség, az önvallomás (de nem önéletrajz) varázsa sugárzik a vászonról. Korának vizuális innovátora volt: gyors, szabad ritmusú kameramozgásokra építi fel filmjeit. De a lebegő könnyedség, szabadság mögött mindig ott van a számára két legfontosabb dolog: a halál és a szerelem.

Első nagyjátékfilmjét 1959-ben készítette. A Négyszáz csapás azonnal siker lett: meghívták Cannes-ba, ahol megnyerte a rendezői díjat. Truffaut megteremtette a fi lmtörténet egyik legfontosabb fi guráját, Antoine Doinelt, akit az általa felfedezett és pártfogolt Jean-Pierre Léaud még négyszer játszott el. De Truffaut sokkal több a Doinel-sorozatnál.

A vad gyerek például fontos része az életműnek. A sztori 1798-ban, egy franciaországi erdőben kezdődik, amikor a vadászok egy tizenéves fiút találnak, aki vadember módjára él az erdőben. A süketnémák intézetébe viszik, ahol Dr. Itard (Francois Truffaut magára osztotta a szerepet) kezd el foglalkozni vele. A jólelkű orvos – kollégáival ellentétben – nem hajlandó elfogadni, hogy a gyermek szellemi fogyatékos, és végtelen türelemmel, elhatározással nekiáll, hogy megtanítsa neki a civilizációval járó tudást és szokásokat, azaz a „természeti emberből” modern embert próbál faragni. A doktorban azonban felvetődik a kétely: valóban a „megnevelt” ember a boldog? Bikácsy Gergely értelmezése szerint mintha az egykori vad, fegyelmezetlen gyerek Truffaut állna itt szemben saját felnőtt önmagával. Talán ezzel is magyarázható, hogy filmjét a rendező Jean-Pierre Léaudnak ajánlotta, aki korábbi filmjeiben magát a rendezőt személyesítette meg.