Manapság egyre több a Torrente

Magyarországon járt Santiago Segura író-színész-rendező, aki Torrente filmjeivel örökre beírta magát a hazai popkultúrába. Az euforikus siker okait próbáltuk megfejteni a spanyol művésszel.

Mit gondol, miért hoz ennyi rajongót a taplóság?

Nincs magyarázatom, csupán annyi, hogy minden bizonnyal csodáról beszélünk. Amikor az első filmet készítettem, nem is gondoltam volna, hogy felkapják. Azt hittem, egy kis független mozit készítek – ennek ellenére percek alatt „zsenivé váltam”. Bár tegyük hozzá: Torrente Spanyolországon túl csak Argentínában és Magyarországon „világsiker”, a többi országban jó, ha DVD-n megjelent. Európában nem nézzük egymás filmjeit, így a spanyol filmek sem nagyon szokták áttörni a határokat. A Torrente magyar sikere ebből a szempontból még nagyobb talány. Sok véletlen közrejátszásáról lehet szó, no meg Csuja Imréről, aki a szinkronjával rengeteget tett hozzá a műhöz. Mindig is egy ilyen férfias hangról álmodtam.

Nem lehet az az oka a magyarországi kultusznak, hogy a spanyol és magyar társadalom, illetve a politikai miliő sokban hasonlít egymáshoz?

Érdekes felvetés. Torrentét fasisztának alkottam meg. Amikor mintegy tizenöt éve elkezdtem dolgozni a karakteren, azt gondoltam, hogy egy ódivatú, ma már szinte nem létező karikatúrát festek meg, ha úgy teszik, egy kihalóban lévő állatfajt. Azokat az öregeket vettem példának, akik mindenre azt mondták, hogy Franco idején bezzeg milyen jól éltünk. Óriási tévedésben voltam! Ugyanis mind a mai napig rengeteg Torrente szaladgál Spanyolországban. Ami külön ijesztő, hogy egyre több fiatal vallja ezeket a szélsőjobbos elveket. A fasiszta ideológia mindent túlél. A Torrentében leginkább azt figurázom ki, hogy a jobboldaliak kisajátították maguknak például a spanyol zászlót, vagy akár a kijelentést: „spanyol vagyok”. Én liberálisnak tartom magam, és a torrentei görbe tükör a tiltakozásom. Magyarországra mennyire illenek ezek a viszonyok?

Tökéletesen. Mint ahogy a rendőrök is örök gúnyolódás tárgyai, csakúgy, mint a Torrente mozikban.

Mint ahogyan az egész világon. A hatalom: korrupció, az egyenruha meg ennek a jelképe. Leginkább akkor lepődtem meg, amikor rajongók zöme azt kérdezte, hogy Torrentét miért dobták ki a rendőrségtől? Mert alkoholista és rasszista, válaszoltam. Na és?, jött a válasz. Az elmúlt tizenöt évben számos rendőrségi botrány volt Spanyolországban, a sajtó ezekről az alakokról „igazi Torrenteként” tudósított. Torrente ma már több mint egy filmes mém, aktuálpolitikai fázissá manifesztálódott Spanyolországban.

Korábban járt már Budapesten a Hellboy 2. forgatása miatt. Akkor nem rohanták úgy le, mint most?

Nem. Bár egy boltban megvettem az első három részt DVD-n, de nem tűntem fel senkinek, mert csaknem negyven kilóval könnyebb voltam, mint amikor Torrentét alakítottam. Sőt a hajam is jóval hosszabb volt. Barátom, Guillermo Del Toro (a Hellboy 2. rendezője – a szerk.) szekírozott azzal, hogy én itt sztár vagyok. Először azt hittem, hogy a Penge 2. miatt, de nem, mondta, hogy Torrenteként. Azt hittem, ugrat.

A negyedik részt 3D-ben forgatta. Magyarországon is készült romantikus komédia nemrég ebben a formátumban. A sajtó akkor a rendezőt kvázi hülyének tartotta emiatt.

Engem is lehülyéztek a 3D miatt, már csak azért is, mert a sorozat kvázi technikaellenes, úgy gondolták, hogy feladtam az elveim. Pont ellenkezőleg. Guillermo összehozott James Cameronnal, hogy kiokosítson a technikával kapcsolatban. Két dolgot sulykolt: az egyik, hogy egy komédia is lehet 3D-s, mert ez a jövő, a másik, hogy egyedül az általa fejlesztett kamerát érdemes használni. Meg is adta a cége számát. Leültem tárgyalni velük, csakhogy kábé annyit akartak kérni, mint a film teljes költségvetése, így az olcsóbb konkurenciát választottuk. És még így is ugyanazzal a kamerával vettük fel a filmet, mint az Avatart.

Már írja az ötödik részt, és most jelentette be, hogy Csuja Imre is szerepel majd benne. Milyen kínoknak néz elébe?

Nem tudom még pontosan. Az ötödik rész egy spanyol–magyar válogatott-focimeccs körül zajlik majd, amit a bíró elcsal majd a magyaroknak. Két-három éven keresztül írok meg egy forgatókönyvet, sokszor a színészre hangolva írom a jeleneteket. Vannak nagyon ismert emberek, sportolók, énekesek Spanyolországban, akikből kinézek dolgokat, például hogy jól mutatna drogdílerként, és ekkor megkeresem őket. Imre vagy csapos, vagy bábjátékos lesz a nagy focibundában.

Volt olyan, aki visszautasította?

Hogyne, de sokkal többen vannak, akik örömmel jönnek.

„A hatalom: korrupció, az egyenruha meg ennek a jelképe”
„A hatalom: korrupció, az egyenruha meg ennek a jelképe”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.