Katonák, kémek és mások
Nem olyan izgalmas hely a színpad alatti tér a Nemzeti Színházban, mint amilyennek első látásra hinnénk, de nagyon alkalmasnak bizonyul John Osborne darabjának eljátszásához. Az oszloperdő (a színpad süllyedő elemeinek tartói), amely az érkezőt fogadja, csak szimbolikus nyitóképet ad, jelzi az élet nagy labirintusát, dzsungelét, amelyben a dráma szereplői tévelyegnek. De épp csak megérkezik a párbajra készülő két fiatal tiszt, a színpad jó része alászáll a nézők lábai elé. A Nemzeti színpadtechnikája ismét bebizonyítja, hogy nem csak fizikai értelemben képes szinte mindenre. Jelezni is sok mindent tud – leginkább persze társadalmi és egyéb különbségeket. A maga szikár módján nagyon bonyolult díszletrendszert pótol. A le-föl közlekedő elemek különféle dobogókat, lépcsőket képeznek, néhány berendezési tárgy, asztal, szék, ágy elegendő bármilyen helyszín illúziójához.
A Hazafit nekünk! nagyon finom kidolgozásban jelenik meg itt. A fekete háttér előtt vörös csíkokkal díszített fekete egyenruhák alapozzák meg a katonás hétköznapok hangulatát. Ebben a világban dolgozik karrierjén a fiatal, ambiciózus katonatiszt, az alacsony származású Alfred Redl, fegyelmezett, kemény munkával és okosan kiszámított feleletekkel. De a karrierépítésnél fontosabb a szerző és az előadás számára az ösztöneivel, a másságával, a homoszexuális hajlamával való küzdelem. Fontosabb az életét végigkísérő, átszövő, végül elveszejtő kémtörténetnél is. Redl, az ezredes, a kémfőnök sehol sem találja helyét, idegen marad a katonás látszatvilágban éppúgy, mint a melegek titkos társaságában, az Epp báró bálján másságával, szabadságával, függetlenségével kérkedő sorstársai között. Ezt a másik, rejtőzködő világot Füzér Anni a nő imitátor-jelmezek parádéjával pompásan jeleníti meg. Redlt szerelmei megcsalják, elhagyják, az orosz titkosszolgálat viszont könyörtelen hűséggel követi, behálózza, markában tartja a kényszerű öngyilkosságáig.
Alföldi Róbert rendezésének fő vonása a tárgyilagosság, a pártatlanság. Az ítélkezés hiánya. Nincs miről ítélni. Katonák, kémek és mások ugyanazok. Nem annyira egy széthulló társadalom bomladozó hadseregének züllöttségét firtatja a történet, mint inkább az emberi természet mélységes titkait vizslatja. Ettől persze a cím szinte értelmét veszti. Redl életének a hazafiság a legkisebb problémája. Elemi ösztön vergődik benne a konvenciókkal, előítéletekkel. Az árulás csak üzleti ügy számára, nem lelkiismereti kérdés. Technika és taktika, amellyel fönntarthatja költséges életformáját.
László Zsolt alakításában precízen egyesíti a formális katonás fegyelmet azzal a belső fegyelemmel, amely a karrierépítéshez, a kemény, rendszeres munkához, a kémfőnöki szakmához és egyáltalán a folyamatos képmutatáshoz, rejtőzködéshez elengedhetetlen. E fegyelem alatt működik a folyamatos belső feszültség, tombolnak az érzések, a fölismert és a föl nem ismert vágyak, kudarcok. Znamenák István egy nagyon egyszerű lélek bonyodalmait képes apró mozdulatokkal, gesztusokkal, pillantásokkal kifejezni. Régi vágású tisztként gyermekien hisz a hadseregben, a fegyelemben, a bajtársiasságban és Redlben. Farkas Dénes hibátlan technikával hozza a tartózkodó fiatal tiszt hajlamait megsejtő, pimaszul ingerkedő pincért. Kulka Jánosnak ujjgyakorlat a titkos mulatság organizátorának femininen sátánoskodó figurája. Söptei Andrea a számító kémnőt szinte elbujtatja az alkalmatlan férfi mellett szenvedő asszony lelke alá, Gáspár Sándor az orosz kémfőnök durva medvelelkét kívül hordozza.
Osborne darabja kicsit túlírtnak hat: a részletekre nagyon figyelő előadásban éppen a döntő fordulatokra esik kisebb hangsúly. De a részletek kárpótolnak az arányok elbillenéséért.
