Ám Balogh Tibor kázsmárki cserépkályha-, kandalló és kemenceépítő szakiparos ebédlőjét nagyon is pompás instrumentum fűti. Igaz, a cserepeken látszik, bizony, nem ugyanabban a szállítmányban érkeztek. Van itt minden: zöld, sárga, vajszínű váltja egymást, sőt még egy figurás csempe is akad köztük.

– Maradékokból raktam össze, de az nem számít. Így tudok meleget adni a saját családomnak is – mondja a négygyerekes roma férfi, aki nem kisebb dolgot vett a fejébe, mint hogy kályhához juttat minden rászorulót a rendkívül nehéz sorsú észak-borsodi faluban és annak környékén. Ehhez „mindössze” arra van szükség, hogy az igénylők fél éven át havi 3900 forintot félretegyenek: az így összegyűlt 23 400 forintot a Autonómia Alapítvány ugyanennyivel kipótolja. Tibor pedig a társával, Horváth Péterrel közmunkában építi a mobil cserépkályhát. Méghozzá „dupla funkcióst”, hiszen meleget ad, a vaslapján pedig főzni lehet. Tavaly tíz család jutott így meleghez, az érdeklődést pedig jól mutatja, hogy idén már ötvenen jelentkeztek. Az ország távolabbi részéből is sorra keresik fel a kázsmárki kályhást, hogy indítsa be náluk is ezt az egyedülálló programot.

Hosszú út vezetett odáig, amíg az állami gondozott cigány gyerekből boldog családapa, aktív közéleti ember és keresett, elismert kályhásmester lett. – Anyám otthagyott a kórházban, így a megyaszói nevelőotthonba kerültem ott jártam általános iskolába is. Az egyik tanárnőm sokszor mondogatta nekem: – Tibi, hogy ha nem vigyázol, börtöntöltelék lesz belőled! – Vájárnak jelentkeztem, s amikor megkaptam a szakmunkásbizonyítványomat, elsőnek hozzá csengettem fel, hogy megmutassam neki, nem lett belőlem börtöntöltelék – meséli.

Tibor akkor már a Borsodi Szénmedencék lyukóbányai üzemében dolgozott, a perecesi kollégium után átkerült munkásszállóra. A bányászok közt sosem volt gond abból, hogy ő roma származású. Talán egyszer „szólt be” emiatt valaki, de a többiek azonnal ráreccsentek, hogy hagyjon neki békét. Szavai szerint forrófejűsége az oka, hogy mennie kellett innét: olyan brigádban dolgozott, amelyik megdöntötte az európai vágathajtási rekordot, az átlagos havi hatvanhét méter helyett annak közel nyolcszorosát, ötszáztizenöt métert is vájt. A bérjegyzékben azonban egy másik csoportbeosztásban szerepelt, alacsonyabb fizetésért. Amikor kiderült, hogy olyannak írták be a teljesítményét, aki pártiskolába járt, és sokszor ott se volt a munkahelyen, felszaladt benne a pumpa. Felmondott dühében. Szerencséjére egy jó barátja – akinek aztán a húgát később feleségül is vette – akkor épp a tapolcai bauxitbányánál keresett munkát, vele együtt őt is felvették.

Ég és föld volt a különbség a két munkahely között: míg Borsodban majd megszakadtak, ott minden gépesítve volt. Úri munkahelynek tűnt, csoportvezető vájárok lettek mind a ketten – aztán az 1990-es évek elején, a létszámleépítéskor tőlük váltak meg leghamarabb. Azzal bocsátották őket útjukra, hogy értsék meg: a fiatalok még találnak maguknak munkát, az öregeknek ez nehezebb.

Balogh Tibor nem esett kétségbe. Elment a miskolci rendőrtiszti szakközépiskolába, elvégzett egy vagyonőrtanfolyamot, később esztergályosés marósképesítést is szerzett. Bányászként, a mélyben nem, a felszínen azonban gyorsan szembesült azzal, hogy roma származása miatt hátrányok érik. Amikor telefonon érdeklődött egy-egy betöltendő munkahely iránt, általában azt közölték, hogy persze, mehet, van felvétel. Amikor személyesen jelentkezett, hirtelen kiderült, hogy időközben „betöltötték” az állást. Igazságtalannak tartotta, hogy a bőrszíne miatt kirekesztik. Mi az, hogy már „alapból” mínusszal indul, s meg sem mutathatja, mire képes – méltatlankodott.

Felháborodásában úgy érezte, a cigányok nevében tennie kell valamit azért, hogy ez a hozzáállás megváltozzon. Jelentkezett a miskolci Dialóg Egyesülethez, náluk elvégzett egy közösségépítő tanfolyamot, majd bekapcsolódott az Autonómia Alapítvány romáknak szóló Equalprogramjába. Itt tanulhatta meg azt a szakmát, amely mai is megélhetést jelent neki és családjának: kályhás lett.

– Máig hálás vagyok a mesteremnek, Heinlein Tivadarnak, akit Borsod megyében csak „kályhakirályként” emlegettek. Keménykezű, szigorú, de igazságos ember volt. Sajnos már nem él, tavaly novemberben hunyt el. Arra tanított, hogy inkább maradjunk tovább két órával, ha véletlenül megcsúszunk, de fejezzük be a munkát. Nem hitegetett azzal, hogy ez egy könnyű mesterség, és azt is a szemünkbe mondta, hogy nekünk, cigányoknak kétszer annyit kell dolgozni, mint másoknak, hogy elfogadjanak minket az emberek – mondja arról, akit szakmailag és emberileg egyaránt olyan nagyra tart.

Balogh Tibor,miután tavaly cigány nemzetiségi önkormány zati képviselővé választották, segítő programot szervezett a romáknak, s ebben az Autonómia Alapítvány munkatársai, Béres Tibor, Gosztonyi Márton és Lukács György, valamint Horváth Ernőné, a kázsmárki cigány nemzetiségi önkormányzat vezetője volt segítségére. Kályhához – vagyis meleghez – juttatták a szegényeket, akik vállalták, hogy ehhez fél éven át havonta félretesznek 3900 forintot. –Amit ingyen kap az ember, azt nem tudja megbecsülni – magyarázza Balogh Tibor.

Álma, hogy a tudását átadja olyan cigányoknak, akik kedvet éreznek ehhez a szép szakmához. Hadd legyen kenyérkereső foglalkozás a kezükben. Gyerekei nagy valószínűséggel nem lépnek a nyomába: négy lánya van, a legnagyobb Szikszóra jár gimnáziumba, rendőrnek készül, négyes tanuló. A két általános iskolás csupa ötös, s csodaszépen hegedülnek, a legkisebb pedig még óvodás. Apjuk más jövőt álmodik nekik, mint amilyen annak idején neki adatott: tanárként, hegedűművészként képzeli maga elé őket.

Névjegy

BALOGH TIBOR Cserépkályha-, kandalló- és kemenceépítő. 1968-ban született a Borsod megyei Ricsén, s nevelőotthonban nőtt fel. Számos szakmát szerzett, van vájár-, biztonságiőr-, esztergályos-, lakatos marós-, bányamentő- és projektkivitelező-képesítése. Hat éve pedig kályhásként keresi a kenyerét.

Alelnöke a nemrég alapított Dolgozó Romák Országos Szövetségének, amelyet az igrici uborkaszövetkezet elnöke, Nótár Zoltán vezet. Szövetség az Abaúji Emberekért néven közhasznú egyesületet is alapított, céljuk a térségben élő nehéz sorsú romák és nem romák megsegítése.

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS