De most itt a csattanó, a minden ízében emlékezetes, kirobbanóan lendületes, dühös és sokszínű új munka, a Wrecking Ball. Vagyis mindaz, amiért annak idején megszerettük ezt az érzelmes, odamondogató, alulnézeti dalnokot, aki imádja a helyet, ahol él, annak minden nyomorával és fenségével. S miközben ott feszül a szövegekben a mai Amerika megannyi gondja és problémája, az album mégis önfeledt zenei egyveleget nyújt. Ír ízek, vonósok, gospelkórus, csipetnyi rap, blues, country és stadiont mozgató rock keverednek, mintha mindenki a legjobb oldalát, legjobb zenei megoldását hozta volna el a Nagy Találkozóra. Érdemes megnézni a közreműködő zenészek nem akármilyen hosszúságú listáját...

Már a kezdődal, az igen öntudatosan átmozgató We Take Care Of Our Own megadja az alaphangot, és az iram egy-két pihenőt tartva nem is lankad a We Are Alive-ig. Közben ott van a tipikusan együtt éneklős Shackled and Drawn, az elmaradhatatlan lírai pillanat, a Jack Of All Trades vagy személyes kedvencem, a This Depression. De több „sláger” is van az albumon, az olyan dalok, amelyekért bármikor visszatesszük a lejátszóba az albumot, s amelyeket olyannyira hiányoltam a korábbi két lemezről: a Wrecking Ball vagy a Land Of Hope and Dreams.

Egy biztos tehát: messze vannak még a nyugdíjas, láblógatós évek!