Tánc a Liszten

Tavaly az UNESCO „legjobb megőrzési programok”-listájára kerültek a táncházak, és ez igencsak nagy megtiszteltetés az éppen negyvenéves táncházmozgalomnak.

Negyven éve már, hogy az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Sebő Ferenc és Novák Ferenc, Halmos Béla, valamint Martin György halálosan komolyan véve Kodály tanítását – nincs különbség a zenék között, amely egy nagy egység különböző műfajokkal –, a Bihari együttes táncosaival a Liszt Ferenc téri könyvesbolt klubhelyiségében megtartotta az első táncházat. A kerek születésnapot a Hagyományok Háza stílusosan a Liszt Ferenc téren ünnepli május 5-én szombaton, ahol szabadtéri táncház muzsikálás, tánctanítás felnőtteknek, gyerekeknek és fogyatékkal élőknek, népdaltanítás, mesemondás és kézműves-foglalkozások várják az érdeklődőket.

Az első zártkörű, még csak a szakmai elitnek szóló rendezvényt egy évvel később a Kassák Klubban már mindenki számára nyitott táncház követte, és ebből rövid idő alatt mozgalom született. Az újabb és újabb magyar, és a környéken és messzebb élő népek zenéjét-táncait bemutató, hagyományait őrző táncházak hihetetlen sikerében szerepet játszott az élő zenei kíséret, a nyitottság és az értelmiség rácsodálkozása.

Rácsodálkozás és újrafelfedezése mindannak, ami évszázadok óta a miénk. A nyolcvanas években újra divatba jött a táncházazás, a gimnazisták számára a magyar mellett sikk volt görög, balkáni, kis idővel később ír táncházban tölteni az estét. Táncházakban ma sincs hiány, kultúrházak, vendéglők, éttermek és fesztiválok rendszeres programja egy-egy ilyen rendezvény.

ÉVFORDULÓK

1. ÁPRILIS 30.

18 éve rendezi meg az Országos Magyar Méhészeti Egyesület minden évben a Méhek Napját.

2. MÁJUS 1.

Éppen 89 éve született a groteszk egyik legnagyobb amerikai mestere, Joseph Heller.

3. MÁJUS 2.

109 éve született meg dr. Benjamin Spock, az anyák legjobb barátja.

4. MÁJUS 3.

44 éve tört ki az 1968-as párizsi diáklázadás.

5. MÁJUS 4.

386 éve vásárolta meg Peter Minnewit Manhattant az indiánoktól 60 guldenért.

6. MÁJUS 5.

518 éve pillantotta meg Kolumbusz Kristóf második expedícióján Jamaicát.

7. MÁJUS 6.

Pont 172 éve adták ki Nagy-Britanniában a világ első bélyegeit Viktória királynő portréjával.

I!

05. 05.

KEZDÉS: 10.00

CÍM: Liszt Ferenc tér (Budapest, VI. kerület)

JEGYÁR: ingyenes

Táncházakban ma sincs hiány
Táncházakban ma sincs hiány
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.