Van egy régi vicc: két színésznő beszélget. Az egyik megszólal, jaj, drágám, már olyan régóta beszélek saját magamról. Beszélj egy kicsit most te rólam.

A fentiek szellemében: nem ismertem Hazai Attilát. Kicsit ismertem, egyszer beszélgettem vele hivatalosan, mikrofonnal a kezemben, de nem az írásművészetéről, hanem a reklámról, mert akkoriban ezzel foglalkozott, reklámokat írt.

Furcsa szemérmességből nem volt hajlandó elmondani, hogy milyen szlogenek fűződnek hozzá, azt mondta, nem akarja, hogy az olvasók ilyesmit kössenek össze a nevével. Nem is értettem, mi baja. Mindenesetre nem mondhatom el magamról, hogy túlbecsültem volna Hazai Attila művészetét. Vagy hogy egyáltalán becsültem volna. Helyes, szőke, tétova, mosolygós fiú, aki valamiért kergeti az íróság kába álmát, és olyan lelkesen kergeti, hogy a világ meghajolt előtte, ha ennyire akarja, hát legyen.

Valamelyik nap eszembe is jutott, hogy vajon mit csinálhat most. Kiment belőle a lelkesedés, és nem ment be helyette semmi, eltűnt. Aztán jött a hír, hogy meghalt.

Aki ír, az dögkeselyű. Persze: jó értelemben. A kurva nénikéjüket, de ezt is jó értelemben.

Szóval emeli a tollat mindenki, aki ismerte, aki olvasta, aki nem is olvasta, és csak a rend kedvéért mondom: nem érzem kivételnek magam. Megindul valami beteg verseny, ki tud érdekesebbet mondani róla. Személyesebbet, fájdalmasabbat. Rögtön elsőre nagyot robbantanak: zseniális író. Ebből szerencsére majd annyi megy át, hogy a kortárs próza kiemelkedő alanya. Mindegy, nem ez fáj. De lehet, hogy azért fáj minden jobban, mert az irodalmi Hazai Attila nekem nem sokat jelent. Viszont az a világ, ami a nekrológokból kirajzolódik, az ijesztő.

Már az is furcsa, hogy ez a szenvedésekben gazdag élet valahogy az irodalmi befektetések közé sorolódik. Valamit valamiért, pokolra kell annak menni, aztán, ha visszajött a pokolból, írja meg, mit látott. Biztosan bennem van a hiba, ha az élet értelmét inkább látom magában az életben, mint a művekben, és nem állítom, hogy feltétlenül igazam van. Biztos nem gondolják át, akik mondják, hogy ha Hazai Attila tizenkét éve nem jelentkezett új könyvvel, és három éve közölték az utolsó novelláját, akkor már alighanem túl volt a kába álmon, az íróságra csodálkozáson. De abban már igazam van, hogy egy idő után Hazai Attila az, aki befektet, és mások szedik a nyereséget. Versek jelennek meg a halálhírre, irodalmi alkotások. Hüledezve olvasom, hogy Attila kiszállt az ablakon, mint nagy fehér madár a szabadságba, meg ehhez hasonló eszelősséget, aztán ezeket a súlyos, egymondatos bekezdéseket, szitokszavakat, hogy élőbb és erősebb legyen a szöveg. Dögkeselyűk köröznek, várják, ki hullik el, és akkor abból olyan nekrológot rittyentenek, hogy szem nem marad szárazon. Elhelyeznek, definiál nak és öndefiniálnak, nemzedékké formálódnak, lehajtják a fejüket, de közben figyelnek, mi az aktuális helyzet. Olyan sokat írtam már rólad, most már hadd írjak magamról.

Nyöszörgök, mert bosszant, hogy ezek betűvel szeretik egymást, többre tartják a csalódást a szerelemnél, a pofont a simogatásnál, a halált az életnél, mindent jobban szeretnek, amit meg lehet írni, annál, amit nem kell megírni. Arról soha nem írtak, hogy Hazai Attila nem ugrott ki az ablakon. Nagyon halványan reménykedem csak, hogy ebben sincs igazam. Hogy nem a sok író és művészeti kritikus örül a témának, csupán egy kétségbeesett generáció néz, hogy őket is elérte, kezdhetnek temetésekre járni. És szó sincs keselyűkről, csak örülnek, hogy még egyszer tegezhetik a halottat, kimondhatják a nevét, bocsánatot kérhetnek tőle, amiért elmulasztottak valamit, fölidézhetik a közös estéket. Munkává küszködik ezt a buta érzést.

Talán csak élni akarnak, ha már egyszer túléltek.

FÁY MIKLÓS

Zenekritikus, színház-, lmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

05. 04.

KARAFIÁTH ORSOLYA

Kultúrdémon: költő, per former, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

05. 11.

PARTI NAGY LAJOS

Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.

05. 18.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság Magazin társszerkesztője.