Hökkentő bökkenő
Ilyesféle versezetekre ömlik a fülcsiklandozó generálzene. A vígjáték XVIII. századi klasszikusát, aki arról nevezetes, hogy jellemekkel, tartalmakkal töltötte meg a napi szórakoztatóiparrá züllött commedia dell’arte szabványait, viszszabutították oda, amit ő elhagyott. A hanyagul működtetett díszlet, a nyeglén viccelődő jelmezek és az igénytelenül szokványos játék ennek természetes kiegészítője.
De nem lenne ezzel semmi bajom, ha egy magánszínházban követnék el. Piacgazdaságban mindenki úgy keresi meg a betevőt, ahogy lehet, azt ad el, amit tud. A szolnoki Szigligeti Színház azonban közpénzen működik. És ennek megfelelően sokféle feladata lenne, melyek közül csak az egyik a közröhögtetés, bár azt is igényes szórakoztatásként szokták emlegetni. Szolnokon azonban nem csak igényességről nincsen szó. Nem kétlem, hogy telt házakat a legolcsóbb eszközökkel is lehet biztosítani.
Egy vidéki város, sőt megye egyetlen színházának azonban a közönség minden rétegét meg kellene szólítania, mindenféle szellemi igényt ki kellene elégítenie. Mindent játszó népszínháznak kellene lennie. Szolnokon azonban klasszikus gyanánt elvétve akad egy-egy Schiller (hogy milyen kivitelben, azt most hagyjuk), a magyar irodalomból pedig a mostani évadban a legkomolyabb próbálkozás Márai Kaland című álszalondrámájának előadása.
Kortárs drámának nyoma sincs, az új vagy csak közelmúltbeli szellem, stílus közelébe sem ér a szolnoki teátrumnak. Pedig egy állami pénzen működő színháznak sok egyéb között a legújabb próbálkozásokkal és kísérletekkel is kötelessége lenne megkínálnia a várost és környékét.
Az újdonságoktól való elzárkózás ugyanis nem konzervativizmus, csak szűk látókörű ostobaság. Konzervatív népszínházat egészen másként kell csinálni. Úgy például, ahogyan Kecskeméten Cseke Péter. Ahol nagyon jól megfér Tormay Cécile érzelgős múltba révedése és Wojtyla valláserkölcsi példázata mellett a Bánk bán portalanítása, Kleist Az eltört korsója és Réczei Tamás Amazonok című homályos kísérlete. És a kecskeméti színház is megtelik. Pedig nem valószínű, hogy Kecskeméten sokkal jobb, igényesebb emberek élnének, mint Szolnokon. De feltehetőleg Debrecenben sem a lakosság kulturális szintje magasabb annyival, mint amennyivel színvonalasabb a színháza. Vidnyánszky Attila ugyanis nemcsak korszerű, de nagyrészt kifinomult művészszínházi programot valósít meg. De az igényesség Kaposváron is látszik, még ha az eredmények egyelőre kevésbé mutatkoznak is. És most csak azokat a városokat említem, ahol deklaráltan jobboldali igazgatók vezetik a színházat.
Szolnok valóban kirívó példa, és mint ilyen, talán szót sem érdemelne. Legyen az a helyi önkormányzat meg az ottani emberek baja – gondolhatnám. Ha a kormányzat nem éppen a szolnoki direktor, Balázs Péter munkásságát látta volna érdemesnek Kossuth-díjjal jutalmazni. Ez az igazán hökkentő bökkenő: a kulturális kormányzat szerint a szolnoki lenne a követendő példa?
