Fellner Jakab pillantása
A mozgalmias érzületeket keltő nevű Egység utcából elrugaszkodva vágtam neki első, igazi, tavaszi országismereti túrámnak, egy lakótelepi atmoszférájú passzázson keresztül; különös közeg, egy bírósági végrehajtó cégtáblája a legtetszetősebb szerelvény benne. Az átjáróból állítólag az Ady Endre utca nevű főútvonalra lyukadtam ki, nehéz biztosat mondani, ugyanis a jelek szerint Tatán az ún. utcatábla is borzasztó drága, igen ritkán lehet összeakadni vele, majd az Országgyűlés térre értem, ahol egy csuda szép barokk haranglábat csodálhattam meg. Az 1763-ban emelt műemlék, amelyet óratoronynak is neveznek, egy helyi ácsmester, Éder József munkája, régi metszetek nagyított másolatai láthatók rajta, különlegessége, hogy faszerkezete vasszögek felhasználása nélkül készült, és meghatározott időnként zenél. Harangjátéka bonyolult és szépen szóló.
A haranglábbal szemben ugyancsak fatoronnyal szerelt, ugyancsak barokk és úgyszintén védett épület figyelhető meg, a kapucinus templom (1744), amely pedig – egyebek mellett – arról is nevezetes, hogy a városban igen sokat szerepelt és ezért különösen gondosan ápolt emlékű építész, Fellner Jakab is részt vett az építésében még mint pallér. A templomhoz plébánia tartozik, amelynek egy pontján a Phoenix café és restaurant című lokál öregbíti a helyi kávé jó hírét.
Pár lépéssel arrébb ugyancsak a barokk uralja a tájat, egy pompás hajdani malom és melléképülete, az együttes ma a Német Nemzetiségi Múzeum otthona. Az intézmény jobb sorsot érdemelne, a házak vakolata és festése erősen hiátusos, a kert egy része pedig olyan botanikai bemutató felület, amely kiválóan bizonyítja, mennyire találó a régi magyar mondás, miszerint „nő, mint a dudva”; a komplexum pompás falazata mentén szépen faragott, régi, német sírkövek láthatók, valamint egy jóval kisebb műgonddal megformázott ötfokú festőlétra.
Kisvártatva a híres tatai tónál találtam magam és egy Gombócos, valamint Csavart fagyizó nevű szolgáltatót, pazar kilátás nyílik innen a középkori várra, a Szent Kereszt-templom tornyaira és a Gerecse távoli bérceire. A tó partján sétány húzódik, amelynek egy része pillanatnyilag építési területet határol – a Tópart Tata c. projekt molinóit –, másrészt ez vezet a várhoz, és egyáltalán. A korzó egyik fő attrakciója a szerelemlakatok fala, a másik egy 1956 emlékét őrző kopjafa, amelynek füves környezetét itt-ott küldetésüket betöltött papír zsebkendők tetemei borítják, a harmadik pedig egy rendhagyó áramszekrény, amely a Csokizó nevű kereskedés reklámfelületeként hasznosul a kisvállalkozói és az energiaszolgáltatói szektor összefogásának szívmelengető példázataként.
Tata, hajdan és várhatóan hamarosan ismét járási jogú város legnagyobb szenzációja az 1397–1409 között, először a Lackffy család, majd Luxemburgi Zsigmond, utóbb Mátyás király, manapság pedig a Kuny Domokos Múzeum által lakott vár. A múzeum földszintjén először egy remek római és középkori kőtárat volt szerencsém megcsodálni, benne többek között egy Herkulesnek (németül: Herr Kulesch) ajánlott faragványt, rengeteg oltárkövet, egy csavart lábazatos ablakosztót és egy rontott lábazatból kifaragott boltozati bordát, majd kisebb tárgyakat: kerámiákat, olajosüvegeket, ékszereket és bronz lótemetkezési díszeket. Az emeleten a középkori Tatával ismerkedhettem, részben interaktívan, majd a tatai fazekasság emlékeivel, azaz bödönökkel, kantákkal, füles és fületlen köcsögökkel, továbbá köpülőkkel, aztán a helyi főúri élet magas minőségét illusztráló tárlatot járhattam végig, legvégül pedig egy II. századi, magas rangú római katonatiszt szőnyi (Brigetio) házbelsejét borító, gigantikus falfestés megmaradt részletein álmélkodhattam el.
A vártól egy ugrás a megint csak barokk Esterházy-kastély, amelyet nem találtam a legjobb kondícióban, több helyütt nemcsak az építészeti stílusról elnevezett színű festék, de a vakolat is hiányzik róla, melléképületei igen randán össze vannak fújkálva, gyengébb idegzetűek jobb is, ha elkerülik. A közelben fellelhető, drámai erejű holokauszt-emlékművel díszített kertben álló egykori zsinagóga viszont remekül néz ki, sajnálatos, hogy a benne elhelyezett görög-római szobormásolatok kiállítása ott-tartózkodásomkor nem volt látogatható, pedig sok jót hallottam róla.
A Rákóczi út nevű, ugyancsak megrázóan pigmenthiányos közterületen végighaladva a Kossuth térre érkeztem, amelynek sarkán, ott, ahol még Bercsényi utcának hívják, megtekintettem a házat, amelyben Farkasházy Fischer Mór, a herendi porcelángyár alapítója 1799-ben született. Az 1780-as dátumot viselő épület országosan védett, ám a védelem a vakolatra természeseten itt sem terjed ki. A közelben álló, szintén 1780-ból való Mária-immaculata, Schwaiger Antal műve is csúnyán el van hanyagolva, ahogy a közeli II. János Pál Pápa téren álló copf stílusú Szent Kereszt-templom vakolása. A templom sarkán, kőbe szoborva áll Fellenthali Fellner Jakab, aki sokkal inkább az átelleni bor- és pálinkaházra néz, mintsem egyik leghatalmasabb művére – de talán jobb is így neki.
