A könyv eredeti változata 2001-ben keletkezett, és a címben a „nálunk” helyett „Skandináviában” szerepelt, hiszen a dán írónő az északi országok bevándorlók ügyében tanúsított struccpolitikája miatt ragadott tollat. Osztrák és német menekültek leszármazottjaként Janne Tellert mindig is foglalkoztatta a gondolat, hogy az ember bármikor földönfutóvá válhat, egy pillanat alatt megszűnhet körülöttünk minden, amiről addig azt hittük, hogy az életünk elengedhetetlen része, ráadásul tőlünk független külső körülmények miatt, amelyekre nincs ráhatásunk. A dánok nagy része nem tud azonosulni ezzel a gondolattal, hiszen a jóléti társadalom nyújtotta biztonságban nincs szükségük rá, hogy ilyen felesleges problémákon törjék a fejüket. Az írónő szavait idézve: „Legtöbbjüknek körülbelül annyira életszerű elképzelni, hogy akár ők is menekültekké válhatnak, mintha azt mondanánk, hogy egyszer talán a Marsra költöznek.” Pontosan ez indokolta azt az írói döntést, hogy nem a Dániába érkező bevándorlók szemszögéből rajzolja meg a képzeletbeli háborút a skandináv országok között, hanem a dánokéból, akik arra kényszerülnek, hogy meneküljenek, és egy idegen országban telepedjenek le.

Teller azonban nem hagyta abba az írói munkát a könyv befejezése után, hanem minden egyes fordításnál átírja az eredeti szöveget az adott ország történelmének és geopolitikai adottságainak megfelelően. Így aztán a magyarországi megjelenésre adaptált változatot is őmaga fogalmazta át úgy, hogy olyan sztereotípiákra épüljön, amelyek alapján sokkal elképzelhetőbb és hihetőbb az alaptörténet, ugyanakkor nem szítanak belső vagy külső konfliktusokat. Így született meg a magyar változat, amelyben az Európai Unió képzelt összeomlása után országunk Ausztriával háborúzik, méghozzá a szlovén tengerpart megszerzéséért. Olyan irreali tás ez, amelybe azért nem esik nehezünkre belegondolni, főleg a „Tengerpartot Magyarországnak” mozgalom radikális és szélsőséges kommuniká ciója miatt, mert ez minden olyan ország számára fájóan ismerős lehet, ahol valaha diktatúra volt.

A könyvet két kérdés foglalja keretbe: „Ha háború lenne Magyarországon, hova mennél?” gondolatától indulva jutunk el a „…minden egyes nap arra gondolsz, mikor mehetsz haza. Haza, hová?”-ig, miközben bejárjuk a hontalanság minden nehézségét és borzalmát. A folyamatot, melynek során a családok elvesztik minden emberi mivoltukat, és puszta számokká redukálódnak: öt menekült, akit egyetlen ország sem fogad be könnyedén, hiszen sokan vannak, nem beszélik a nyelvet, ráadásul semmit sem tudnak az adott hely kulturális szabályairól és hagyományairól.

A tervek, álmok, remények egyetlen perc alatt foszlanak semmivé, és a jó adottságokkal rendelkező fiatal számára is vonzó alternatívává válik az utcai süteményárulás az egyetem helyett, hiszen meg kell élni valahogy. Ideiglenesen. Amíg vége nem lesz a háborúnak, és nem mehetnek haza mindannyian. Aztán a rövid ideig tartó menekültstátus hosszú évekre nyúlik, letelepedési engedéllyel és állandó lakcímmel, a hazatérésről pedig már nem esik szó többé, hiszen a következő generáció már az új helyre születik, az új nyelv az első nyelvük, az új kultúra az otthonos számukra.

Janne Teller kivételes hitelességgel ábrázolja ebben a rövidke kötetben a magát otthon sehol nem érző ember lelki vívódásait, aki elveszett valahol az országhatárok között, és állandó honvággyal a szívében él, akár visszatér szülőföldjére, ahol árulónak tartják a hajdani menekülés miatt, akár marad az új otthonában, amelyből sosem lesz itthon. Írói stílusa mentes mindenféle sallangtól, nyersen és pontosan fogalmaz, sokat kérdez és fájdalmas őszinteséggel sorolja állításait. A skandináv irodalom bővelkedik a politikailag erősen elkötelezett irodalmi művekben az utóbbi évtizedben, és az egymással nem törődő, elidegenedett társadalomban élő embertípus sem új téma az északi országok könyveiben. Teller azonban egyedülálló művet hozott létre.

A magyar kiadás megtartotta a könyv eredeti külsejét, Helle Vibeke Jensen különleges illusztrációi és az útlevélre hasonlító forma egyedi megjelenést kölcsönöz a füzetnek, ami akár a farzsebünkben is elfér. Weyer Szilvia fordítása pedig hűen adja vissza Janne Teller szikár nyelvi világát.