Lefelé fogalmaznak
Úgy van, hogy nincs – körülbelül erre a következtetésre jutottak az első szimpózium résztvevői, a második, immár jóval provokatívabb kérdésfelvetéstől ennél többet reméltek. Leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy dobozban él-e a hazai műfaj, főként a külföldi ifjúsági irodalom tükrében.
– Az ifjúsági művek többnyire merészebbek és kísérletezőbb kedvűek, ezért olvassák a felnőttek is – adott magyarázatot Nagy Boldizsár arra, hogy külföldön miért talál nagyobb olvasótábort egy-egy bestseller. Bár olyan vélekedés is akad, hogy a hosszabb repülőutakon a pornóoldalak böngészésén kívül csak egy cikibb dolog akad a világon: ha egy felnőtt Harry Pottert vagy Az éhezők viadalát olvassa. Az efféle népszerűségnek természetesen ára is van. Gyakori, hogy egy-egy művet szinte már a megjelenése előtt erőszakosan branddé alakítanak, majd kötelezően trilógiává duzzasztanak, amely így ki is fullad a végére, hangsúlyozta Lakatos István író, aki a Dobozvárosért vehette át nemrég az IBBY Év Gyermekkönyve díját. Egy-egy népszerű téma (vámpírok, zombik, posztapokalipszis) sorozattá alakításának elsődleges célja, hogy az olvasókból fogyasztókká váljanak, miközben természetes igényt is kiszolgálnak: jó érzés továbbélni a kitalált világokban.
A népszerűség, úgy tűnik, itthon amolyan átléphetetlen vízválasztónak tűnik: jól láthatóan elkülönülnek a kritikusok által kanonizált művek az olvasók körében felkapott alkotásoktól. Ez jól látszik abból is, hogy míg a Szent Johanna gimi sorozatnak 21 ezer rajongója van a Facebookon, addig az IBBY-díjra jelölt alkotások vagy szerzők népszerűsége például csak pár százra tehető.
– Az itthoni szerzőket általában az jellemzi, hogy igyekeznek elkerülni a külföldi trendeket – adott magyarázatot Pompor Zoltán arra, hogy a kritikusok által szeretett művek miért nem találnak több olvasóra. Persze akadnak leleményes szerzők is, akik képesek meglovagolni a divathullámokat, mint például Böszörményi Gyula, aki talán épp népszerűségének köszönhette, hogy kiesett a kritikusok kegyeiből. Szürke foltja viszont a hazai ifjúsági irodalomnak a kamaszok problémáinak megjelenítése és feldolgozása, mely művek természetesen a felnőttvilágot is intenzíven jelenítik meg. A hiányt leginkább a Móra kiadó Tabu könyvek című sorozatának fényében lehet felmérni, mely olyan kényes, elhallgatott témákat dolgoz fel, mint a családon belüli erőszak vagy a bűnözés. (A sorozat Soha senkinek című darabjának fordításáért Győri Hanna szintén IBBY-díjat kapott.) Abszurd, de tény, hogy jelenleg egy magyar kamasznak svéd vagy finn társa szemszögéből kellene megismernie a világot. S bár akadnak globális problémák, a hazai szerzőknek lenne feladata, hogy azokat helyi, sajátos gondokkal egészítsék ki és formálják meg. Csakhogy jelenleg a teljes elzárkózás jellemzi a hazai ifjúsági irodalmat, amire talán az lehet a magyarázat, hogy a kamaszkort a „bűnbeesés” időszakának tartják a szerzők, és erre még csak pillantást sem akarnak vetni. Főként nem önreflexív módon, egyes szám első személyben. (A Dobozváros egyébként izgalmas lépés e felé, tették hozzá.) S míg a külföldi művekre jellemző, hogy „felfelé” törekednek, vagyis a kisebb korosztályok problémáit a nagyobbak számára is élvezhető, komplex módon tálalják, addig nálunk inkább „lefelé” mozognak a művek. Jó példa erre a népszerű Szent Johanna gimi című sorozat, mely elvileg kamaszokról szól, ám a végtelenül egyszerű történet miatt inkább kisebbek rajonganak érte. Nálunk talán emiatt is összefolyni látszik a gyermekirodalom és az ifjúsági irodalom, s jól láthatóan a meseregények felé haladunk: ezek vették át az irányítást az életszagú ifjúsági könyvek helyett.
De akkor hol rekedt meg a hazai ifjúsági irodalom? – tették fel a költői kérdést a résztvevők. Hiszen valamikor A Pál utcai fiúk,Mándy Csutak-regényei vagy Csukás István művei ma is vállalható hagyományt teremtettek. Ebből meríthetnének a kortárs szerzők is, hiszen ezek a művek láthatóan jól ismerték a kamaszok világát. De ugyanúgy találnának igényes példákat a film világában is, hiszen a Megáll az idő vagy a Moszkva tér szintén járható út lenne. Bár az is lehet, hogy ezek a művek túl magasra tették a mércét...
