Ezek voltak a Szépírók Társaságának meghívójában megfogalmazott témák, helyettük viszont megtudhattuk, hogy azért nem kelendő a hazai gyerekirodalom külföldön, mert túl nagy a szöveg aránya a képekhez képest, vagy hogy a nem megfelelő korban elolvastatott Légy jó mindhalálig emberiség elleni véteknek számít.

Persze érthető a Szépírók Társaságának kérdésfelvetése: az elmúlt húsz évben látványos fejlődésen ment keresztül a hazai gyerekirodalom. Mind a könyvek külleme, mind a kínálat tartalmi gazdagsága lenyűgözheti az olvasókat, s valóban az lehet az érzése, hogy az unatkozó anyukáktól a befutott szépírókig mindenki belekóstol legalább egy könyvecske erejéig a műfajba. És ami a legbiztatóbb: a színvonal a dömping ellenére is kitart. Miközben nem próbálja szolgaian másolni a külföldi trendeket. Legalábbis a megkérdezett szerzőket különösebben nem érdekli, hogy mi a divat az országhatáron túl. Tájékozódni tájékozódik, de leginkább azért, hogy mit ne írjon meg újra. Ne legyen egy százötvenegyedik vámpírregény is a polcon, bár az olvasó vélhetően azt is a kosarába tenné.

Csakhogy Darvasi László szerint jóval fontosabb megtalálni mind tematikailag, mind világnézetileg azt, ami a megcélzott korosztályt igazán érdekli. Ami hiányzik neki a kínálatból. Például mondják ki, dolgozzák fel a könyvek a gyerekeket, szülőket, családot ért traumákat, akár a tabudöntögetés árán is. (Más kérdés, figyelmeztette erre Darvasit a moderátor Balázs Eszter Anna, hogy ez is trendi, hiszen Nyugaton nagy a kultúrája a problémamegoldó könyveknek, főként Skandináviában.) A korszerűség viszont azért is fontos, mert nem csupán az írók, de a gyerekek vállát is nyomja egy világháború előtti mesehagyomány. Avítt, ám értékes tradíció, amely viszont semmit sem tud a mai világról. Ezt kellene megújítani, élettel föltölteni. Mindezt egyszer már elvégezte Lázár Ervin és Janikovszky Éva is, de az új generációknak is újra kell fogalmazniuk a hagyományt. Ahogy Darvasi mondja, ő jelenleg azon dolgozik, hogy karcosítsa a Lázár Ervinféle lírai, liberális világot.

A gyerekeknek, kamaszoknak találkozniuk kell a bűnnel, a bűnbeeséssel a nekik szóló irodalomban is. El kell mondanunk nekik őszintén, hogy milyen az élet, tette hozzá Böszörményi Gyula. És mindezt az ő ritmusukban. Nekik A Pál utcai fiúk például már reménytelenül lassú.

– A múlt megszépít – foglalta össze a hagyománnyal kapcsolatos aggályokat Kukorelly Endre. Vagyis felnőtt fejjel nagyon szép emlékeket őriz a nyolcszor elolvasott Egri csillagokról vagy A Pál utcai fiúkról, de azt valamelyik nap újraolvasta, és kiderült: minden értéke ellenére sután vanmegírva. Amai fiatal olvasók viszont kritikusabbak az elődeiknél, sokkal többfajta szöveggel, eltérő poétikákkal szembesülnek, és így jobban ki vannak képezve a számukra nem befogadható művekkel szemben. Az iskola alapvető feladata az lenne, hogy az olvasást mint élvezeti cikket fogadtassa el, ám ezt csak úgy tudja elérni, hogy a koruknak megfelelő szövegeket kínál föl nekik. Ha szíven találjuk őket a jól kiválasztott olvasmányokkal, és nem úgy nyomjuk le a torkukon, mint valami tömni való libának.

Hiszen végül is mindegy, hogy az önfeláldozást Nemecsek vagy Harry Potter révén tanulja-e meg, mert ha megszereti az olvasást, az előbbit is el fogja olvasni. Ne felejtsük el, figyelmeztetett Kukorelly,ma sokkal többen írnak és olvasnak, mint bármikor, ezért is nem hisz a kultúra általános kritikájában és a népszerű hanyatlástörténetekben. Inkább arról van szó, tette hozzá Vörös István, hogy bizonyos szövegek elmozdultak az időben. A Légy jó mindhalálig vagy A kőszívű ember fiai talánmár a gimnazisták számára is befogadhatatlan a XIX. századi, bonyolult nyelve miatt. Felnőttkorban viszont élvezetes olvasmány lehet, hiszen remekül ábrázolja a kort, a politikai viszonyokat.

A túl hamar erőltetett Antigoné vagy a nyomasztó művek, mint például a Kincskereső kisködmön emberiség elleni vétkek, csak arra jók, hogy az irodalmat végképp száműzzék a gyermekek világából. Vagy úgy fogják fel, hogy az egy távoli, tiszteletre méltó és halott valami. Ugyanígy történik a verssel is, amelynek élvezeti értéke az óvodában még megvan, ám az iskolában lassan, de biztosan elvész. A padokból rendszerint versanalfabéták kerülnek ki. László Noémi szerint viszont az olvasási hajlamot nem lehet kiölni senkiből, míg Kántor Péter azért nem száműzné teljesen a klasszikusokat az iskolából, mert a gyermekek épp ebben a korban fogékonyak leginkább az érzelmekre, melyekben viszont bővelkednek a fenti, veretes művek.

A fogékonyság ellen dolgoznak néha a kiadók is, amikor a piac vélt vagy valós igényeit követik. Az sem baj, ha egy gyerekkönyv nem illusztrált, vetette fel például VámosMiklós. Nemmindig segíti a gyermek fantáziáját, ha a szövegben szereplő biciklit a következő oldalon már meg is jelenítik neki. Talán ez vezet majd ahhoz, hogy a Háborút és békét is inkább filmen nézi meg. Miközben egy nem illusztrált könyvet akár tele is rajzolhatna a gyerek, ahogy azt ő maga is tette. Egy illusztráció nélküli könyvet viszont csakhamar maga alá temetne a piac. Legalábbis nehezen emelkedne ki a könyvek tömegéből. Hiszen figyelmeztetett erre Menyhért Anna, épp a túl sok szöveg miatt nem kelendők külföldön a magyar gyerekkönyvek. Vagyis szembemennek egy már létező trenddel.