Lenne egy ház, lenne egy hős...
A Weisz család üvegmanufaktúrája működött itt, s Kozma Lajos, korának világhírű építésze, könyv- és lakásművésze építette át a múlt század harmincas éveiben Pollack Mihály régi házát a manufaktúra teljes és hatalmas választékából „termékbemutató” Üvegházzá kívül és belül.
Az egykori üveghomlokzatból egyetlen kopott ablaksor maradt. A házban berendezett emlékszoba makettje és a régi fényképek sejtetik, milyen volt ez a ház egykoron. Bévül a csodálatos üveg lépcsőházat a lakatlanul pusztuló házrészben csak azok láthatják, akiket valamilyen különleges alkalommal beengednek oda. Csütörtökön volt különleges alkalom. Annak örömére, hogy pár hónapja végre műemléki védettség alá vették az épületet, felavattak ott egy emléktáblát.
A leleplezett tábla előtt a magánosított ház tulajdonosainak képviselője megígérte, hogy az Üvegházat, „az áldozatvállalás s a szabad alkotás szimbólumát” helyreállítják és bekapcsolják a város, a turizmus vérkeringésébe. 2007 óta készülnek rá...
Amiről eddig beszéltünk, egy avatási trilógia első része volt. Az egymást követő csütörtöki avatásokat Carl Lutz neve és az emlékét őrző alapítvány elnöke, a fáradhatatlan Vámos György kezdeményezései kötik össze.
Lutznál szabálytalanabb és lélektanilag érdekesebb hős nemigen létezik. Mélyen vallásos, metodista családból jött, egyszerre hozta magával az irgalmasság, a segélynyújtás parancsát és az antijudaizmust, a „Jézus-tagadó” zsidókkal szembeni szenvedélyes megvetést. Kiszakadt Amerikába, ott elitista liberalizmust oltottak belé, melyet a fehér felsőbbségtudat alapján össze tudott egyeztetni a nemzetiszocializmus iránti rokonszenvvel. Ezzel a fehér keverékkel állt szemben a pedáns, amerikás svájci szemében a „piszkos” keletiek és színesek keveréke: a zsidóké, a feketéké, az araboké. Lutz a palesztinai brit protektorátusba küldött diplomataként látta, hogyan lincselnek zsidókat, s hogyan bánnak a háború kitörése után internált, kiszolgáltatott németekkel. Az üldözöttekkel való együttérzés, a mentés kötelességérzete minden előítéletén s ideológián fölülemelte őt. Mielőtt Pesten mentett volna zsidókat, Palesztinából mentette ki a németeket.
Lutz boldog volt, amikor a zűrzavaros Közel-Keletről ’41 szilveszterén a békés Budapestre érkezett. Magyarország épp hadiállapotba került a nagy nyugati világhatalmakkal, s azokat a semleges Svájc diplomáciájának kellett képviselnie. Ez lett Lutz dolga, és Nagy-Britannia volt nagykövetsége lett az otthona.
Ennek az épületnek a falán avatták csütörtökön a második táblát Lutz tiszteletére. Lutz nevelt leánya mesélte el az avatáson, milyen volt lent, a pincében hatéves korában, amikor két napig lángolt felettük az alaposan lebombázott, XVIII. századi palota, egy hatalmas benzintartály mellett, ami ki tudja, miért nem robbant föl. Ez a palota persze nem az Üvegház. Már rég a régi fényében ragyog, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal működik benne. Csak Werbőczy nem vette még vissza az utca nevét az ultrabalos Táncsicstól, de még annak is eljöhet az ideje.
Lutz dolgozta ki és fejlesztette föl a Vöröskereszttel, cionista fiatalokkal és a többi semleges ország diplomatáival együttműködve a zsidómentés módszerét, melynek több tízezer ember köszönhette az életét. A zsidók számára kialkudott palesztinai kivándorlási kvótákat kiterjesztőlegesen értelmezték, tömegével bocsátották ki és hamisították az igazolásokat arról, hogy a papír birtokosa egy másik állam kitelepülésre váró polgára. A védett személyeket védett házakban próbálták azután a náci hordáktól megvédeni. Az Üvegházban és a szomszédos épületben több ezer üldözött zsúfolódott össze. Itt működött a kivándorlási osztály, és itt volt a fiatal cionisták mentőakcióinak a főhadiszállása. A ház előtt ezrek tülekedtek a védlevelekért.
Az Üvegház előtti tömeget ábrázoló fotók sok kiadványból ismertek szerte a világon. Maga Lutz, a szenvedélyes hobbifotós készítette őket. A harmadik csütörtöki esemény a Lutz budapesti képeiből készült kiállítás megnyitása volt a Történeti Múzeumban. Itt látható Lutz önmagáról készített képe, melyen elegáns öltönyben ül egy fürdőkád peremén rezidenciája kiégett romhalmazának közepén.
Lutz sokkal több embert mentett meg, mint amennyire engedélye volt. Ezért megfeddték őt az angol és a svájci külügyérek. Megrovással és megalázó vizsgálatokkal fogadta őt hazája. A csütörtöki trilógiában föllépett Anglia és Svájc nagykövete is. Szépen, diplomatikusan beszéltek, de nem érezték szükségesnek, hogy hazájuk nevében önkritikát gyakoroljanak. A magyar politikai életet Fónagy János államtitkár képviselte, aki Lutznak köszönheti az életét, amely a svájci diplomata nélkül három évnél aligha tartott volna tovább, s Nagy Gábor Tamás budavári polgármester, aki a Táncsics Mihály utcában olyan szép és korrekt beszédet tartott, mintha tényleg azonos lenne húsz évvel ezelőtti önmagával. A „baloldali” ellenzék részéről érdeklődést nem tapasztaltunk.
