Állítólag az idő megszépíti az emlékeket, ám ez korántsem igaz. Az idő vagy elmélyíti, vagy kitörli azokat, de a minőségükön semmit sem változtat. A vajdasági születésű, jelenleg Zürichben élő Nagy Abonyi Melinda kvázi önéletrajzi regénye egyszerre kérdez rá az ember helyére a világban, a társadalomban és a családban, miközben az elbeszélő emlékezetének fókuszpontjában minden esemény és mozzanat kirajzolódik, akár egy éles vakuvillanás.

A 2010-ben két jelentős díjjal (Német és Svájci Könyvdíj) is jutalmazott regény viszonylagos késéssel érkezett meg hozzánk. A Galambok röppenek föl Abonji második könyve – az első, Im Schaufenster im Frühling (Ta vasszal a kirakatban) című regényt még nem fordították le magyarra –, melyben a vajdasági magyarként Svájcba emigrált család sorsán keresztül mutatja be a könyv elbeszélőjének, Kocsis Ildikónak a fejlődéstörténe tét. Ő vezet minket végig a történelmen, kb. a II. világháborútól a balkáni háborúig, végig, mint egy tükörfolyosón, amelyben az elbeszélő magamagát látja és láttatja, s az ő világnézetén keresztül ismerjük meg az eseményeket.

A regényben felváltva követik egymást a Vajdaságban és a Svájcban játszódó fejezetek. Vetésforgóban ismerjük meg az otthon maradtak történetét s a külhoni boldogulás nehézségeit. A Kocsis család két gyermekkel, mindent hátrahagyva külföldre utazik, hogy vajdasági kisebbségből svájci vendégmunkásokká váljanak.Mosodásokból kávéház-tulajdonosok lesznek, melynek ára azonban a személyiség teljes feloldódása, a hajbókolás és a pattanásig feszített munka. Míg otthon dúl a balkáni háború, ők megpróbálják egész életüket újraépíteni. Itt élni, ott túlélni kell.

Az Írók Boltjában nemrégiben tartott könyvbemutatón az írónő kiemelte, hogy a könyv két legfontosabb fogalma az identitás és a képzelet. E két fogalom köré szerveződik a regény. Az identitásra egyfajta sajátos aspektusból kérdez rá. A hatalom, a politika számára ugyanis ez egy konst ruált fogalom, amivel előszeretettel élnek vissza, ám az ő számára minden ember különböző, s ebben azonosak egymással. Ez Abonji identitásfogalma. Szerinte könyve is arra tesz kísérletet, hogy egy új meghatározását adja az identitás fogalmának. A Galambok…-ban azonban semmi ilyesmi nem történik, legalábbis radikálisan nem kap új színezetet a fogalom. Aki olvasott már hasonló könyvet, annak semmi újat, meglepőt nem tartalmaz a regénye. Ebben a fénytörésben nézve legalábbis semmiképp. A leírt események, érzelmek mind-mind erősen súrolják a közhely kategóriáját, mi több, itt-ott bele is billennek. Persze maga az élet is az, banalitások olcsó hálója, s bár szívesen írnám, hogy mennyire mellbevágó rájönni erre, valójában még ez is közhely.

Nem is ez a könyv erőssége, nem a történetek, hanem a nyelv, amellyel elmeséli azokat. (Itt mindenképp ki kell emelni Blaschtik Éva kiváló fordítását, mely érzékletesen adja vissza az eredeti, német változat szövegét.) A hosszú mondatok például, amelyek néha több oldalon át sodornak előre, hajtja őket a lendület, a mesélési vágy, pedig már rég elfogyott a szusz, nincs ember, aki egy levegővel végig tudná azokat mondani. Elmosódik az idő, egybefolyik itt jelen és múlt, mert az emlékek összetartják. Az álomszerű képekkel zsúfolt szövegekben háttérbe szorul a nemzetiségi kérdés, a politikai problémák – melyek csak újabb és újabb viták ürügyéül szolgálnak a családban –, s a történelem is csak díszlet, amelyben mozogni kényszerül az egyén. A nyelv metaforává oldja a valóságot, s többletjelentéssel ruházza fel jelentéktelennek látszó dolgait. Itt mindennek több jelentése van. Egy felhőnek, egy félmosolynak, vagy éppen a címben szereplő szárnyasoknak, amelyek explicit valójukban a galambász unokaöcs, Béla díjnyertes madaraiként jelennek meg, de eszünkbe juthat róla a balkáni gerle, vagy éppen a Vajdaságot sújtó balkáni háború kapcsán a héják és a galambok egyenlőtlen harcáról szóló hipotézis is.

Semmire sincs egyetlen magyarázat, semmire sincs pusztán egy megoldás. Ezt sugallja Ildikó saját emigrációja is a könyv végén, melyben nem az országot, hanem az egzisztenciálisan szétmorzsolódott, túltraumatizált szüleit hagyja el. A menekülés egy új élet kezdete, a szabadulás szimbolikája,mint amikor a galamb felröppen, és az ég felé ível.