Szerencsés helyzetben vagyok, nem láttam egyetlen részt sem az Office című sorozatból, ezért nem akarom lépten-nyomon összehasonlítani amerikai társával a magyar Munkaügyeket. Ez utóbbi nekem úgy jó, ahogy van. Vagy majdnem úgy.

Bevallom, amikor az első részt végignéztem, nem is hittem a szememnek. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a királyi tévén olyasvalamit adnak, ami kifigurázza a közhivatalnokokat, rossz fényben tüntet fel bármilyen felügyelőséget, a nevetségességig alázza a bürokráciát, fityiszt mutat mindennek, amit manapság, ha dadogva is, de oly gyakran emlegetnek különböző hivatalokban úgy, mint kompetencia, brainstorming, társadalmi felelősségvállalás és a többi. Kínosan is éreztem magam ettől az érzéstől, hogy olyat látok, amiről azt gondolom, hogy nem szabadna látnom, legalábbis nem ezen a csatornán. Szokatlan itt ez a friss szellem, ez az üdítő hetykeség. Mindjárt el is kezdtem azon gondolkodni, hogy ha az előző rendszerben Hofi volt a szelep, „akin” keresztül kiereszthette a nép az elnyomás gőzét, akkor ez itt most vajon miféle dugó is? És kinek a kezében a dugóhúzó?

De aztán jött a többi rész, és én lassan megnyugodtam, hogy mindez nem délibáb, sarki fény vagy érzéki csalódás. Litkai Gergely, Kovács András Péter és Hadházi László írja az IrRealitynak nevezett show epizódjait, amelyek csak első ránézésre tűnnek abszurdnak. Röhögünk azon, hogy Timi a titkárnő azért kapta meg a munkát, mert rosszul adták meg a telefonszámot, és ő volt az egyetlen, aki félretárcsázott. De aztán eszünkbe jut egy valóságos cég, ahol azon egyszerű okból lett webdesigner az igazgató unokaöccse, mert középiskolában járt rajszakköre. Ananásznak vagymammográfnak öltözik a sorozatbeli biztonsági őr az ágazati farsangon?Ugyanmár, Gyöngyössolymoson chippendale-show-t rendelt a polgármester nőnapra az önkormányzati dolgozóknak, és csodálkozott, amikor az asszonyok kínosan feszengtek a szokatlan produkció láttán. A tévébeli irodában a becsomagolt projektor csak arra jó, hogy elérjék róla a polcokon lévő gémkapcsokat? A való világban vadiúj tornatermek állnak üresen, isten háta mögötti kis falvakban, mert nem tudják fizetni a fűtésszámlát, és elfogytak a gyerekek is, de ha tornateremre lehetett pályázni, hát akkor azt építettek. Nem is köszön, mindjárt pogácsáért nyúl a sajtótájékoztatóra érkező újságíró? Találkoztunk már olyannal, aki a tányért is elrakta...

Jutalomjáték ez a színészeknek. Molnár Piroska remekel a szocializmusban edződött, de az új kor szellemét is követni kívánó mondén hivatalvezető szerepében, Murányi Tünde pedig kiválóan adja a szingli buzgómócsingot, akinek „pendrája” van, és az inkompetenciáról az hiszi, hogy az vizelet-visszatartási probléma. Mucsi Zoltánnak olykor elég egy tekintet az életunt másodhegedűs ábrázolásához. Fodor Annamária igazi butácska titkárnő, akinek az asszociációs játékon saját magáról is maga jut az eszébe. Elek Ferenc pompás zugivó, meg nem értett mindenhez értő.

A „majdnem” legfeljebb csak anynyi, hogy időnként elfáradnak a poénok, néha túljátszottak a szituációk, a közönségesség olykor túlhaladja a szellemességet – de nem baj, az alapanyag jó, és reméljük, nem fáradnak ki túl hamar az alkotók. A magunk részéről azt javasolnánk tisztelettel, hogy a Jáksó-féle értelmezhetetlen Marslakók meg a Munkaügyek cseréljen helyet, műsorrendet és büdzsét, hogy helyreálljon a világ rendje végleg.