Szczygiel megírja a Nincset
Mariusz Szczygielnek 2007-ben már megjelent magyarul egy riportkötete Csehországról Gottland címen. Egyébként megjelent ez a könyv még vagy tucatnyi nyelven, csehül pedig kötelező olvasmány is lett. Hamarosan újabb cseh tárgyú kötetét adják ki magyarul, a decemberi Nagyvilág pedig közzétette lengyel tényirodalmi összeállítását. A 45 éves szerző Budapesten pódiumbeszélgetésen vett részt, a Népszabadságnak pedig arról beszélt, miért olyan fontos a lengyeleknek a riport, s miért tart fenn lapja külön riportmellékletet.
Lengyelországban kultusza van a riportnak, hiszen olyan világnagyságok alkottak tényirodalmat, mint Ryszard Kapusczynski és Hanna Krall. A külföldről szóló riport is fontos: azelőttmertnemutazhattunk,mostmeg az utazással megnőtt a világ megértése iránti vágy. A televí ziók borzasztó felületesek, a bulvárlapok pedig koholt celebsztorikkal szórakoztatják a közönségüket. És akkor még nem beszéltünk a politikusokról! Az emberek csak azt értik meg, hogy egymásnak estek, de hogy miért? A riport lehetőséget ad az olvasónak, hogy elmerüljön a másik ember világában – mondja.
A lengyel riporter így merítkezett meg a csehek világában, amely olyan ismerősnek, közelinek tűnik, de az ő megvilágításában rögtön más fényt kap. A kedélyes cseh „svejki modell” nála kétségessé lesz. A Szczygiel által összeállított lapszámban van riport a Krímről és a törökországi kurdoknál elkövetett „becsületgyilkosságokról” is. Azt mondja: a riporter segíthet, hogy az európai, adott esetben lengyel olvasó ne féljen a muzulmántól vagy arabtól, hiszen megismerheti őt a riport által.
Lengyelországban tehát él az újságírói riport műfaja. A Gazeta Wyborcza mellékletén (Duzy format, magyarul Nagyformátum) kívül rendszeresen közöl riportokat több hetilap, a Polityka, a Tygodnik Powszechny (progresszív) katolikus hetilap és a Wprost is. A jobboldali lapok ritkán közölnek ilyen műfajú írást. Hogy miért? Nem csak mert ez drága műfaj. Szczygiel szerint a jobboldalt nem érdekli az egyén. Őket a nemzet, a haza, az értékek, az állam, a politikai rendszer izgatja. A riporternek pedig – állítja – baloldali lelke van. Ő antikommunistának tartja magát, de a riporteri módszerét, hozzáállását, a részvét attitűdjét csakis baloldaliként tudja elképzelni. Nem a jelen, hanem a múlt érdekli a jobboldali sajtót. Ezért ha már riport jelenik meg ott, akkor az általában történelmi riport. Ezt a műfajt ő is műveli: a Gottlandban feltárta a prágai Sztálin-emlékmű történetét, s riportban írta meg a Bat’a cipőgyáros-dinasztia különös históriáját, akárcsak az 1968 után meghurcoltak történetét.
Megkérdeztem, mi tartja életben lapjában a műfajt. A lap alapító-főszerkesztője, AdamMichnik a riportról azt írta, az „vízcseppben a tenger”. Szczygiel egyik elődje a riportrovat élén Hanna Krall volt. Az ő könyve az Egy lépéssel az Úristen előtt (Az 1943-as varsói gettófelkelés története, ahogy azt az egyetlen túlélő parancsnok, Marek Edelman elmondta neki) magyarul kétszer is megjelent. A Nagyvilág összeállításában Krallnak három megrázó írása is szerepel. Nehéz meghatározni az esetükben, szépirodalom vagy tényirodalom-e, amit olvasunk. Mariusz Szczygiel azt mondja, „az író olyan, mint az Úristen, azt tehet hőseivel, a történetével, amit akar”. A riporternek viszont ragaszkodnia kell az igazsághoz. Ő maga szerkesztőként sokszor ellenőrzi név nélkül szereplők személyazonosságát, megőrizve az újságírói titkot. Ragaszkodni az igazsághoz, óvni az embert, és mindezt irodalmi szinten közvetíteni az olvasónak – ez a lengyel riporteri iskola lényege Ma riusz Szczygiel szerint. Most új könyvön dolgozik. Közép-európai történetek lesznek benne, s az lesz a kötet címe: Niema, azaz Nincs. Arról akar írni, mit éltek át az emberek, akiktől valamit elvettek mások, a történelem. Hogyan élnek együtt a hiánnyal? Ő nagyapja hiányzó sírját akarja megkeresni. A nagyapát ukrán nacionalisták ölték meg a mai Nyugat-Ukrajnában. A szülei nem keresték a sírt, el akarták felejteni a történetet, a történelmet. Ez a hiány viszont gyötri az unokát. Utánamegy a nincsnek.