Magazin: El tudja még mondani a Szabad Európa Rádió Tinédzser Partijának bejelentkező szövegét?

Bánó András: Itt a Szabad Európa Rádió a 16, 19, 25, 31, 41, 49 méteres rövidhullámon. A mikrofonnál Cseke László, a Tinédzserpartit hallják.

Lugosi Viktória: Én meg el tudnám énekelni a Forgószínpad zenéjét, de kíméletből nem teszem. 

Magazin: Mi jutott eszükbe, amikor a minap a Szabad Európa újraindulásáról esett szó?

Lugosi Viktória: Orwellinek érzem: egy külföldi adónak kellene idejönnie ahhoz, hogy valaki szabadon elmondhassa a véleményét.

Bánó András: Ez inkább csak annyi, hogy ha a Klubrádió elhallgatott volna, akkor talán újra elindították volna. Annak persze nagyon örülnék, ha Cseke László még valamikor megszólalna, de súlyos beteg, és nem tudott eljönni abba a televízió-műsorba sem, amelyet a 60 éves Szabad Európáról készítettem. Viki, ugye tudod, hogy számunkra kultikus helyen ülünk itt az Írók Boltjában? Annak idején, ’93-ban itt mutattuk be az Egyenleg – Képtelen történet című könyvet.

Lugosi Viktória: Imádtam hírműsort csinálni, nem is tudok kigyógyulni belőle. Két perc késést a mai napig nemzeti tragédiaként élek meg, mintha még mindig az adás késnemiattam. Idegesít, ha valaki tízmondatban mond el valamit, amit kettőben is elmondhatna, és azon kapom magam, hogy szerkesztem a megszólalásokat. Életem legszuperebb szakasza volt a televíziózás, de úgy gondoltam, hogy a világ továbbment, mást kellmár csinálni, ésmásban kellmegtalálni a jót. Szerencsés vagyok, hogy jókor sikerült kiszállni.

Bánó András: Nekem meg nagy szerencsém, hogy jókor sikerült újra beszállni. Idejében rúgtak ki a Nap-keltéből, akkor hívtak le a pályáról, amikor még tartott a meccs: amikor megtapsolják a játékost úgy a 80. perc táján.

Magazin: Mi késztette arra, hogy létrehozza sajátos kulturális szalonját, a Kaviartot?

Lugosi Viktória: Ma már meg tudom magyarázni, akkor csak egy érzés volt bennem. Egy érzés, hogy szeretném jól érezni magam, és közben valami olyat csinálni, aminek értelme, minősége van, ahol értelmes szórakozásra, kultúrára nyitott embereknek szervezhetünk egyedi programokat külföldön és itthon. Bemegyünk múzeumok raktáraiba, restaurátor-műhelyekbe, kiállításokra zárás után. Nálunk mindent meg lehet fogni, legyen az egy őskori lelet vagy egy múmia. Ha egy vacsorát szervezünk, annak koreográfiája van, például kinyomozzuk, hogy mit evett Picasso Alice B. Toklasnál, kikkel járt oda, és mik lógtak a falon. Elmegyünk az Albertinába egy kiállításra, ahol P. Szűcs Júlia a tárlatvezető, a Bécsbe vezető úton a buszon olyan filmet vetítünk, ami az osztrák irodalomhoz kapcsolódik. Itthon például a Saxhlenerek, Jókai, Koestler, Hajós Alfréd nyomában járjuk végig az Andrássy utat, csinálunk könyvklubot, baristatanfolyamot. A külföldi utazásokon olyan emberekkel találkozunk, akikkel az átlagturista nem találkozna, és olyan épületeket nyittatunk ki, ahova nem lehetne bejutni. Mindehhez olyan alkalmi idegenvezetőket keresünk, akiknek különleges a helyismerete, Szentpétervárra Sz. Bíró Zoltán, Albániába, Viet namba és Kambodzsába Benda László vezette a csoportot. Drezdát olyan építész mutatja meg nekünk, aki együtt dolgozott Daniel Liebeskinddel, a berlini zsidómú zeum tervezőjével, aki nem mellesleg megnyerte a New York-i World Trade Center újjáépítésére kiírt nemzetközi pályázatot. És ha jól belegondolunk, mindez nem különbözik sokban attól, amikor régen kulturális tévéműsort csináltunk, mindössze abban, hogy nem nézi sok százezer ember.

Bánó András: És én miért nem tudoke rről? Ez zárt kör, klub, ahová nem vennének fel?

Lugosi Viktória: A programok különlegességéből adódóan szűk a kör, de nyitott. Közénk nem jön hülye ember, mert nem érzi jól magát. Sznoboknak pedig túl tartalmas.

Magazin:  Hiányérzete volt, hogy mindezt nem egyszerűen a családnak vagy két legközelebbi barátnak szervezi?

Lugosi Viktória: A történet előzménye, hogy annak idején Kovács Gábor felkért, segítsek a Kogartnak baráti kört csinálni. Volt még egy csomó ötletem, amit egy galé rián belül nem lehet megvalósítani, így fejlődött ki ez a kör.

Magazin: Nem hiányzik a csapat?

Lugosi Viktória: A közös munka élménye nincs meg, de ha kész a program, ott a csapat. Viszont ellentétben a televízióval vagy az írással, azonnal kapok visszajelzést arról, hogy működőképes volt-e, vagy sem.

Magazin: Bánó András szinte elképzelhetetlen csapat nélkül.

Bánó András: Az Objektív megszűnésével a csapatnak is vége lett. A Nap-keltét kilenc évig egyedül csináltam. Az ATV-ben újra egy csapat élén dolgozhatok, igaz, az Egyenlegbe és az Objektívbe én hívtam a munkatársaimat, itt már együtt voltak. Hat hétig jóformán benn laktam, de akkor az elején

Magazin:  Mennyit változott a stáb az eredeti felálláshoz képest?

Bánó András:Sokat. Eléggé szigorú vagyok. Volt, aki nem bírt engem, azért ment el, és akadtak olyanok is, akik azért jöttek, mert én ott vagyok. Utóbbiaknak tényleg csak azt tudtam mondani, hogy fényes anyagi megbecsülésre ne számítsanak, helyette viszont itt vagyok én. Most már nem hívhatok senkit, mert Noé bárkája megtelt. Frusztrál, hogy tehetséges, jó szakembereknek kell nemetmondanom, nem egy köztük olyan, akivel évekig együtt dolgoztam az Egyenlegben vagy az Objektívben.

Lugosi Viktória: Ezt én is átéltem. Amikor a kulturális minisztérium kommunikációs osztályát vezettem, nem tudtam felvenni a jelentkező embereket, hiába tudtam róluk, hogy remekül dogoznak. Hosszú ideig tartott, mire megtanultam nemet mondani. Regényírás közben nincsenek ilyen problémák.

Magazin: Bánó András is könyvírásra adta a fejét...

Bánó András: Kövesdy Pál műgyűjtőről írok életrajzot.

Lugosi Viktória: Voltam a New York-i lakásán. Fantasztikus kincseket láthattam nála.

Bánó András: Én csak a pesti otthonában jártam. Érdekes egyéniség, akinek elképesztően izgalmas a sorsa. Megmutatja, hogy vannak olyan mélypontok az ember életében, amelyekből lehetetlen kijutni, és mégis lehetséges. Elfogták őt a nyilasok, megverték, megszökött a Józsefvárosi pályaudvarról, visszajött Ukrajnából, később az éneklés, az Operaház lett az élete, majd ’56-ban elhagyta az országot. Elmúlt kilencvenéves, de fantasztikus szellemi állapotban van. A könyv előszavában meg is írom, hogy már rég le kellett volna adnom a kéziratot, de még két évig húztam az időt, hogy időről időre néhány órát ott tölthessek nála.

Lugosi Viktória:Mindig is izgatott a komoly műgyűjtőkkel kapcsolatban: honnan amagabiztosság bennük, hogy minden és mindenki ellenében tudják, hogy ez a festő, grafikus jó, tud valamit?

Bánó András: Kövesdy Pál egyetlen ilyen jó irányt fedezett fel, a XX. századi magyar avantgárdot. A hetvenes években hitt benne, amikor Magyarországon még senki sem. Kivitt innen Scheiber Hugó- és Kádár Béla-képeket, amelyeket az Artexben nem becsültek, szemétnek számítottak, a BÁV-ban pedig az ötvenes években 50-100 forintokért lehetettmegvásárolni őket. Ő észrevette a tehetségüket. Ez egyrészt szem kérdése, másrészt felkészültségé. Beleásta magát a klasszikus nyugat-európai avantgárdba, és látta, hogy ezek a magyar művészek ugyanolyan jók, mint világhírű tár saik, csak a kutya sem ismeri őket. A század magyar festőinek jelentős része alkotott Párizsban, Czóbel Béla ugyanabban a műteremben dolgozott, ahol Matisse.

Lugosi Viktória: És azt írták róla, hogy jobb, mint Matisse...

Bánó András:Aki ott élt, arra hatott a párizsi miliő, és mert ugyanolyan jó volt a keze, egyenrangú volt. Majd a magyar festők hazajöttek, itt nem volt olyan a miliő, nem tudtak egymással versenyezni. Talán Nagybánya, a művésztelep volt az utolsó olyan hely, ahol inspirálták egymást. Azután véget ért a háború, jött a szocreál, bedarált mindenkit. Tisztelet a kivételnek, például az Európai iskolának, a nonfiguratív képeket készítő Gyarmathy Tihamérnak. A kortársakról kevesen ismerik fel, hogy óriási tehetségek, és világszám lesz alkotásaikból. Bartókot sem értették a maga idejében. Gyakran elhangzik Kandinszkij képeire: ilyet én is tudok festeni. Láttam New Yorkban, aMOMA-ban a vázlatok százait ezekhez az „ilyet én is csinálok” képekhez. Ráadásul ő már ’28-ban és ’32-ben megcsinálta mindezt. Néha, ha kérdezik tőlem, vásároljanak-e kortárs festőtől képet, azt szoktam felelni, hogy vegyenek, ha tetszik, de ne azzal a céllal, hogymajd 40 évmúlvamilyen sokat fog érni, mert azt nem lehet tudni. A világválság után a képpiac most kezd feltápászkodni, tíz éve senki sem gondolta, hogy az árak egyszer nem felfelé mennek majd.

Lugosi Viktória: A jelenlegi vizuális kultúrával nehéz bánni. Döbbenetes a mai iskolarendszerben, hogy mennyire keveset foglalkoznakművészettörténettel. Nem lehet csodálkozni napjaink budapesti építészeti minőségén sem, a hetvenes évek Nyugatját idézi. Ilyen vizuális oktatással ezt lehet elérni. Hiányzik a múzeumpedagógia. Egy bécsimúzeumba nem tudok úgy elmenni, hogy a képek előtt a földön ne ülnének gyerekek.

Bánó András: Ez nekem is vesszőparipám. Egyszer Párizsban az Orangerie-ben láttam Monet Az argenteuil-i kikötő című képét, és ott ült előtte egy általános iskolás osztály. Nem tankönyvből vagy albumból tanulták, hanem az eredetit látták. Igaz, Baán Lászlóék a Szépművészeti Múzeumban szintén próbálkoznak ilyesmivel.

Magazin: Hihetetlen szenvedéllyel beszélnek a festészetről. Nem akartak képzőművészek lenni?

Lugosi Viktória: Nem tudok két egyenes vonalat sem húzni. Az idén a születésnapomra azt kértem a családomtól, hogy fizessenek be egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra, abban a reményben, hogy legalább valamenynyire megtanulok rajzolni.

Bánó András: Apám grafikusművész volt, én csak pálcikaembert és házat tudok rajzolni, füstölgő kéménnyel. Nyilvánvaló volt az iskolában is, hogy nem fog menni a rajz. Egyszer megkértem apámat, hogy iparirajz-órára készítsen tussal egy betűsort helyettem. Gyönyörű lett, a tanárom mégis hármast adott rá. Felháborodtam, mire ő azt felelte: Nem vagy te olyan nagyművész, Bánó fiam, hogy segédvonal nélkül csináld meg a feladatot! Lebuktam.

Lugosi Viktória: Én egyszer a fiam irodalomdolgozatára kaptam négyest.

Magazin: Készül már az Ajvé és a Dafke folytatása?

Lugosi Viktória: A gondolataimban már készül, de még egyetlen sorát sem írtam le.

Bánó András: Mindig irigyeltem azokat, akik tudnak fikciót írni. Nagyon irigyeltem Kern Andrást is, mert elvezényelhette a Beethoven-hegedűversenyt. Van egy be nem teljesült álmom: egyszer szeretném Beethoven VII. szimfóniáját elvezényelni. Nem tudok kottát olvasni, de kívülről tudom. Amikor sajtófőnökként dolgoztam az Operaházban, felvetődött bennem, hogy megkérem az első karmester Kovács Jánost, engedje meg, de nem volt merszem hozzá.

LUGOSI VIKTÓRIA

SZÜLETETT: 1962. március 3-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: újságíró, író. 1985-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Dolgozott a Magyar Televíziónál és a TV3-nál. Kommunikációs igazgató volt a kulturális minisztériumban, a Kogartnál, a Szerencsejáték Zrt.-nél. 2001-ben jelent meg Ajvé, 2009-ben Dafke című könyve. Elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat a 2002-ben megjelent Hümmögő című gyerekregényével. Nemrégiben kezdte el a Kaviart – Az értelmes szórakozás, kulturális programok szervezését.

LUGOSI VIKTÓRIA AJÁNLJA

SZÍNHÁZ: PANODRÁMA: SEGÍTHETEK?

(Trafó, április 19–21.) A romagyilkosságokról szólt az első magyarországi dokumentum-színházi előadás, a Szóról szóra. Remélem, az új darab is megrázó lesz.

KIÁLLÍTÁS: BÉCSI AKADÉMIA GEMALDEGALERIE

Itt van a szomszédban, mégis csak nemrég fedeztem fel Hyeronimus Bosch hihetetlen triptichonját, Az utolsó ítéletet a Bécsi Akadémián.

KÖNYV: LJUDMILA ULICKAJA: IMAGO

Nekem a Kukockij esetei a nagy kedvencem, ez is letehetetlen. Ha eddig még nem tudtuk volna, milyen hely Abszurdisztán...

BÁNÓ ANDRÁS

SZÜLETETT: 1949. jú lius 12-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: szerkesztő-műsorvezető. 1974-ben végzett a jogi egyetemen. Dolgozott a Képes Sportnál, a Telesportnál, Vitray Tamás ajánlásával a TV Híradónál. 1991-ben alapította az Esti Egyenleget, amit koholt kazettahamisítási vádak alapján megszüntettek. 1994–1996 között az Objektív főszerkesztője volt. Dolgozott a Nap-keltében, amelyből 2008-ban tették ki. Ma az ATV Híradójának főszerkesztője és a Tét szerkesztőműsorvezetője. Pulitzer-díjas.

BÁNÓ ANDRÁS AJÁNLJA

SZÍNHÁZ: NINA RAINE: BILLY VILÁGA PESTI SZÍNHÁZ

Fantasztikus előadás, két csodás ifjú tehetséggel, Bata Évával és Telekes Péterrel, akik még sokra viszik ezen a pályán.

ZENE: KELEMEN VONÓSNÉGYES

Nemzetközi versenysikerek után májusban a Bartók-emlékházban és az új Rózsavölgyiszalonban is fellép a friss Kossuth-díjas, Kelemen Barnabás irányította kvartett.

KÖNYV: FREI TAMÁS: A BANKÁR

Egykori büszkeségem az Egyenlegből és az Objektívből már nem tévézik, de regényíróként éppolyan pro- , mint riporterként.

FOTÓ: BIRTALAN ZSOLT