Halott ruhák

Amíg nem jut el a zsigereinkig, mit is jelent az igazi veszteség, könnyebben vagyunk kegyetlenek.

Vagy nem is kegyetlenség ez, inkább egyfajta praktikummal átszőtt józanság, amit még nem szabott át bennünk a tapasztalat. Emlékszem arra a nyári napra, mikor először megpendítettem a barátnőmnek, hogy talán ideje lenne megmozdítani a dermedt lakását, mert szinte lidérces, hogy ott lóg a két éve meghalt mamájának a pelerinje az előszobafogason, a szintén eltávozott papájának a télikabátja mellett. Barátnőm nem szólt semmit, egy évre rá hívott fel, hogy rendben, elszánta magát a változásra, de kéri, segítsek, egyedül nem bírja el a feladatot. Kell egy józan, praktikus ember, aki nekilát. Kell egy olyan ember, aki kívülről válogat, nem látja a halott ruhákban a mozdulatot, amitől begyűrődött az az ingujj, nem látja az estéket, amiken a gyöngyökkel kivarrt stóla csillogott.

Praktikus voltam, egy fél nap alatt végeztünk. Ma már azt gondolom, a barátnőm hihetetlenül erős volt ezekben az órákban. Amikor anya meghalt, tavaly nyár végén, a húgomra bíztam, mit csinál a dolgaival. Nem bírtam volna bemenni a házba, lehetetlen volt kinyitnom a szekrényeket. Nem akartam látni a részvétlen rendet, az összehajtogatott kardigánokat, a fegyelmezetten lógó kosztümöket. A ruhákat, amik kívánják az élő testet, amelytől addig a formájukat kölcsönözték. A húgom a lehető legjobb megoldást választotta: elajándékozta egyben mindet. Mesélte, hogy megrázta a kép, amikor kinyitotta a gardrób ajtaját. Egy pillanatra ő lett anya, aki reggelente áll, nézi a csinosan feltornyozott dolgait, hogy kiválassza azt, amiben aznap jól érezheti magát. Érezte mindezt, olyan erősen, hogy be kellett csuknia a látványt. Ám egy pillanatra ott állt előtte anya a barna bőrdzsekiben, amit még a saját anyjától kapott, a szürke kosztümben, amit tőlem, vagy abban a hosszú, kékeslila alkalmiban, amit egyszer lenyúltam tőle egy házibuliba. Akkoriban, talán tizenhét éves lehettem, még nem tudtam biztosan, mit jelent egy jó anyag, egy kényes holmi, végigtomboltam a féltett kincsben az éjszakát, aminek azért lettek nyomai.

Emlékszem anya arcára, amikor a foltokat nézi. Nem tudom, végül eltüntette-e őket. „De nem ez volt a legrosszabb” – mesélte később a testvérem – hanem az ágy. A párna melletti másik párna, apa régi pulóveréből.” Apa pontosan két évvel korábbanment el, és anya nem nyúlt a dolgaihoz. Szomorkodtak az öltönyei, álltak üres cipői rendben egy soha azóta ki nem nyitott másik szekrényben. Anya kidobta a kanapét, amin apa a nappaliban, a tévé előtt feküdt, ki az utolsó ágyneműket, a szennyesben maradt otthoni göncöket. Ám a legutoljára hordott pulóvertől nem tudottmegszabadulni. „Csak azzal tudok elaludni – mesélte –, és tudom, hogy ennyi idő után képtelenség, de érzem benne az ő illatát. Lefekszem, itt van mellettem, és már nem is félek annyira ebben a nagy, üres házban.” Anya halála körül teljes volt a káosz, és hiába zárták le a házat, jó pár értéke eltűnt. Például az ékszerdoboz, az a kerámialádika, amit kisgyerekkorom óta állandóan csodáltam, benne a jegygyűrűivel, amiket nem hordott, egyéb ékszerekkel. Nekem csak a gyűrűk fájnak nagyon, láncra téve akartam hordani az egyiket, állandóan a szívem felett, de ezt elrabolták tőlem. A húgom végül csak egy doboznyi emléket hozott el (a képeken kívül, amik nálunk mindig hatalmas becsben voltak tartva), benne ezeréves bizsukkal, még anya tinédzserkorából, a réz karkötővel, amit valamelyik ősrégi udvarlójától kapott, egy szakadt gyöngyszettel, amit egy kedves barátnőjétől. Ezt a kék (a szemét fantasztikusan kiemelő) kollekciót most szeretném megcsináltatni, kitisztíttatni, újrafűzetni. Ha már semmi olyasmi nem maradt, ami állandóan velem lehet, legalább kitüntetett alkalmakkor díszíthessem magam ezzel az emlékkel.

KARAFIÁTH ORSOLYA

Kultúrdémon: költő, per for mer, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon: 

04. 13. PARTI NAGY LAJOS

Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.

04. 20. TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság Magazin társszerkesztője.

04. 27. FÁY MIKLÓS

Zenekritikus, színház-, lmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.