Száguldunk a világsztrádán

Alig egy évvel azután, hogy a Google a világ tizenhét múzeumával együttműködve útjára indította Art Project című vállalkozását, tegnap további nagy múzeumokkal egy időben a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is felkerült a böngészőn elérhető kiállítóhelyek közé. Vagyis felkerült a világ múzeumi térképére, amelyen immár százötvenegy intézmény érhető el.

A Google Art Project bővítését tegnap a világ számos pontján egyszerre jelentették be. Budapesten a Szépművészetiben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár tolmácsolta a sajtónak a hírt, s már az oldalt is el lehetett érni a kibővített formájában, rajta a két magyar múzeummal.

A Google alkalmazás segítségével felkereshető múzeumok közül negyvenhatban virtuális sétát is tehetünk. Ugyanolyan kamerával fényképezték végig az ehhez hozzájárulásukat adó gyűjteményeket, mint a világ nagyvárosainak utcáit a Google Street View („Utcakép”) alkalmazáshoz. Az Art Projectben emeletről emeletre, teremről teremre végigjárhatjuk e kiállítóhelyeket, megállhatunk bármelyik utunkba eső alkotás előtt, s viszonylag jó nagyításban ráközelíthetünk az utunkba kerülő művekre. Az adott múzeum jó néhány válogatott alkotását külön is megnézhetjük nagy felbontásban. Ezeknek akár oly közelről figyelhetjük meg a részleteit, amilyen közelről a valóságban sohasem. Mindezt a rendszerbe felvitt harmincezer nagy felbontású és negyvenhat szupernagy felbontású, gigapixeles méretű fotó segítségével. A barangolás lehetőségét kínálja egyebek mellett az athéni Akropolisz Múzeum, a berlini Pergamon Múzeum, a firenzei Uffizi vagy a moszkvai Tretyakov Képtár.

A most fölkerült két magyar múzeum még nem bejárható a képernyőn, csupán a legfontosabb alkotások reprezentatív válogatása látható, a Magyar Nemzeti Galériából mintegy ötven, a Szépművészetiből több mint százötven mű.

A Magyar Nemzeti Galériából negyven alkotó, köztük nemzeti klasszikusaink – Munkácsy, Szinyei Merse, Ferenczy – művei érhetők el a honlapon. A Szépművészeti kincsei közül százhat alkotótól válogattak: egyebek mellett Courbet Birkózók, Monet Halászbárkák, Gauguin Fekete disznók, Raffaello Esterházy Madonna című festménye, Leonardo vázlata és El Greco több műve került fel.

Hogy mit jelenthet ez a két budapesti múzeumnak? Mint a kiadott sajtóanyagban olvasható, az Art Project honlapját az indulása óta eltelt egy évben több mint 20millióan keresték fel. A versailles-i kastély felmérése szerint az Art Project a múzeum-népszerűsítés öt leghatásosabb megoldása közé került. Az Uffizi honlapjának látogatottsága pedig napi ötezer főről 30-40 ezer főre nőtt az Art Project megjelenése után. Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy például a Louvre nem található meg a Google-n megnézhető százötvenegy múzeum között.

Összesen negyven ország 151 intézményének 30 ezer műtárgyát találhatják meg keddtől az internetezők nagy felbontású digitalizált változatban a Google globális virtuális múzeumában
A Google employee simulates the capture of art images at Pinacoteca museum during the launching of Google's Art Project website in Sao Paulo April 3, 2012. Google is expanding their Art Project into Latin America featuring online tours of museums in Brazil, Mexico and Argentina. REUTERS/Paulo Whitaker (BRAZIL - Tags: ENTERTAINMENT BUSINESS SCIENCE TECHNOLOGY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.