A mikor hét évvel ezelőtt megjelent Jóry Judit első könyve, a Vetkőztetik a menyaszszonyt, kritikusai Kosztolányit idézték, mondván: egy könyvet mindenki tud írni. A sajátját. Nem lett igazuk. A szerző, civilben művészettörténész, három éve ismét jelentkezett egy rövidke könyvvel, amolyan érzéki prózaverssel. A Havazás – hó-bandázs is ugyanarról szólt, mint az első könyv, hol nyíltan, hol rejtve a nőkről mesélt, na meg az erős, időnként öntörvényű férfiakról. Már ekkor felsejlett, hogy Jóry Judit tud valamit, amit kevesen: tudja vizuálisan használni fogalmi szókincsünket, a szavak nyelvére lefordítani a testmetanyelvét, a test szenvedéséről, a betegségről, a megalázottságról regélni ezen a nyelven. Hogy nincs az a nyelv, amelyen a testiség tabuiról beszélni lehet? Sebaj, ez igazán nem zavarja a szerzőt. Teremt egy ilyen nyelvet, megalkotja a „talán” nyelvét, a „mintha” érzéki prózaversének nyelvezetét, a női figyelem érzékeny szeizmográfjaként tükrözve vissza az életet.

A Kalligramnál tavaly decemberben megjelent újabb könyv, a Szerelem és gyászdal már ezen a sajátos nyelven íródott. A 66 epizód amolyan történet nélküli regény. Van ilyen. Manapság egyre több. De Jóry nem egy esztétikai alapötletből kiindulva akarja szétfeszíteni a formát. Ő jegyzetlapokat fűz lazán össze – sőt még azt sem, hagyja a lapokat az asztalon, hadd kapja fel őket a szél, sodorja le a földre, fűre, avarra –, a szerző végül is megtette a dolgát, kiírta magából az élményeit, gondolatait, álmait. Hogy az olvasó nem tudja őt követni, mert hát nem ugyanazt álmodja, nem ugyanakkor ébred föl, nem mindenről a testiség, a szex jut eszébe? Ez legyen az olvasó baja, gondolhatja a szerző. Már ha ezt gondolja. Mert hát ennek a halom feljegyzésnek, rapszodikusan papírra vetett gondolattöredéknek, szópamacsnak – Hemingway vignettái inspirálhatták? – lehet egy másik olvasata is. Méghozzá az, hogy az egymással csupán laza kapcsolatban álló – ha egyáltalán – epizódokat egy láthatatlan erő tartja egyben: a szerzőnek az életről való tudása.

Márpedig az életet azt tudja. Vagy legalább nagyon kíváncsi rá, s ha már így van, kíváncsi önmagára is. Leginkább talán önmagára, hisz az élet ezernyi mozaikja attól a finom, érzékeny figyelemtől áll össze, kel életre, ami a szerzőt jellemzi. „Jóry Juditnak kivételes képessége van rá, hogy józan kívülállóként, már-már személytelenül valljon léte legmélyebb titkairól – vágyról, fájdalomról, szorongásról, sorsról –, miközben mi sem áll tőle távolabb, mint az érzelmes, túlburjánzó vallomásos próza. Ő más utat jár, egyszerű, hétköznapi zsargont beszél, szűkszavú tudósításokat fogalmaz, sebtiben felskiccelt jegyzetlapokat fűz egybe, könyve mégis a szív bölcsessége és az érzéki életigenlés ritka kincseivel ajándékoz meg” – írja a könyvről Pályi András, a kötet szerkesztője.

Van-e a könyvnek főszereplője –vetődhet fel a kérdés azt követően, hogy már tisztáztuk, története nincs. Alighanem van. Legalábbis visszavisszatér az egyes epizódokban a nő. Valószínűleg nem mindig ugyanaz a nő, s legfőképpen nem valóságos, inkább elképzelt, az álmok és asszociációk szülte hölgyről lehet szó, az ő életszilánkjai építik a regényt. Maga a szöveg – a szerző maga minősíti szextextnek – töredezett, asszociációktól erősen tobzódó. Noha nyilvánvalóan sok benne az önéletrajzi elem, a mondatok mégis a fikció terrénumán landolnak. Erotika, halál, extrém történetek, fájdalom és öröm jellemzik a prózát. Csakúgy, mint az életet. Nyilvánvaló, női könyvvel van dolgunk. Szerkezete aleatorikus, a szerencsétől vagy a véletlentől függő automatikus írás, amely élményanyagában szívesen nyúl az álmokhoz. A stílus erősen – már-már mívelten – verista, vonzódik a naturalizmushoz, mellőz minden idealizálást, minden elvont, romantikus képzelgést. „Aztán egy hajnali álom, a régi fiú megint vékony, fia tal, bőre porcelán.

Látszik két barnás mellbimbója. A nő száját végighúzza a bimbókon, el is időzik rajtuk. Később lejjebb haladna. De felébred.” Az önvallomásos beszéd mellett sok az ismert, de még több az idegen szereplő, az idegen elem. A képsorok olykor elhagyják az országot, olasz, francia, orosz klisék is megjelennek. Érezhető a film, a képzőművészet, sőt a pszichoanalízis áthallása, a szövegben olykor oda nem illő képzettársítások keverednek. Líra, szakralitás, a megválthatatlanság szívszorító megmutatása, a szexualitás rövid ideig tartó, megváltani nem képes öröme. A tradíciók megtartása és elillanása, depresszió és eufória, egy aszszony, egy nő emberi vívódása. Ilyen Jóry Judit érzéki prózaverse, szigorúan 18 éven felülieknek.