Játékos hattyúdal a városszélen
Ott pedig a kétezres évek új épületei, többségében pofás raktárak, borászatok, depók – feljebb pedig a szőlők.
És ide rossz irányból sem igen lehet érkezni. Mert ha a belváros felől közelítünk, a folyó valahai tokaji kőcsúszdájának magasságában Bán Ferenc kéttételes nyaralója mellett haladunk el – az ország máig egyik legeredetibb és mégis szigorúan következetes lakóháza ez –, az ellenkező irányban pedig ott van Bodrogkeresztúr és az úgynevezett Lebuj kanyar, ahol Ferencz Marcell komoran hatásos Hun fürdője áll a parton. (A szőlőhegy és a folyó közötti összeszűkülést egykor állítólag a haramiák is szerették, a helyiek elfogult véleménye szerint az aszú is éppen erre érik a legédesebbre, mert a párálló folyó túl közel jön a szőlőkhöz…)
De most egészen más ügyben utazunk. És ha már utazás: nem véletlenül került erre a helyre az új egészségközpont, mert ez valójában az egész kistérség szakrendelője, a betegek egy része az innen északra eső településekről (Tokajon kívül a kistérség tíz településéből hat ilyen: Tarcaltól Erdőbényéig, Szegilongtól Szegiig)érkezik.
Az úttal párhuzamos, hosszanti épület pedig rögtön meglep játékos cikcakk-vonalával. Alapötlete, ahogy ritmusosan kubusokat vág ki a főtömegből, némiképp Balázs Mihály józsefvárosi egyetemi tömbjére emlékeztet (PPKE Információs Technológiai Kar a Práter utcában), az itteni, hangsúlyosabb tetőkkel azonban ez mégis egészen más. A bemetszések és a világos falak fölött (diszkréten elütő) szürke fémtetők sokkal hangsúlyosabban osztják külön (sátortetős) házimitációkra a közút felé néző főfrontot. Mintha egy apró utcasor lenne – persze nem az, mégis eljátszik ezzel az ötlettel. A két szélső tömb kissé magasabb, ezzel keretbe is fogja a közrevett három belsőt, az ide, a végekre helyezett bejáratok pedig nyitott oszlopvégződésekkel nyitják meg az épületláncot.
Az egészségközpont továbbá azzal is meglep, hogy alig illeszthető tervezője, a megye meghatározó építésze, Bodonyi Csaba korábbi házai mellé. Bodonyi több mint huszonöt év után – nem sokkal az egészségközpont átadását követően – mondott le a város főépítészi hivataláról. Ez egyrészt azt jelenti, hogy irodája a saját főépítészsége alatt is vállalt tervezést, másrészt viszont az egészségház egyben tokaji hattyúdala is lett. Az utcaidézetet még felfedezni vélem a korábban méltatott mádi Royal borászat épületei között is (Borászattervezés, amikor nem feltétlen örömzene – Népszabadság, 2012. január 6.), de ez a könnyed játékosság nem volt jellemző rá.
Talán az építésziroda valamelyik fiatalabb kollégájának ihlető ötlete, talán a költségvetés segített, mindenesetre ez az elcsúsztatás üdítően játszik el a középfolyosóra felfűzött irodatömbök kissé már unalmas típusával. A főfront szelíd fűrészfogkontúrja a térben ki-be tologatott egységek tetőritmusából áll össze, miközben a kivágott elemek helyén óriás üvegfelületekkel bukkan elő az a bizonyos tengelyfolyosó.
Ez egyébként belül is hangsúlyos szerephez jut, hiszen a korlátok mellett „egybelégterek” növelik az amúgy kétszintes épület szűk, folyosói terét. Elöl a beugrók diszkrét előkertekkel, hátrafelé, a dombok felé pedig a rendelők néznek – itt már nincsenek optikai térugratások, a hátsó front látványát az árnyékvetők fémszerkezete határozza meg. Belül azért már felfeltűnik, hogy a szoros költségvetés olcsóbb anyagok bevetésére is kényszerített, de mindez csak nagyon sokkal az épületet meghatározó hosszanti főritmus után tűnik fel. És én nem használó vagyok, nem beteg (akinek esetleg túl kemények például a faülőkék), hanem újra csak a Messziről Jött Ember, akinek az a mániája, hogy bárhol jár is, az új házakat és azok között Az Épületet keresi.
