A kódexek közé zárt Friderikusz
Az első és egyben utolsó kérdés, tisztelettel, hogy miért. Már nem is az, hogy miért kell ez az egész, mert erre nyilvánvaló a válasz: a nézők miatt, meg mert még (vagy újra?) náluk a licencjog, és hát végül is a Legyen ön is milliomos! a magyar televíziózás egyik legnépszerűbb műsora volt korábban. Ekképpen nem igazán kárhoztatható az RTL Klub, amiért feltámasztotta a vetélkedőt.
A törzsanyag megvan, csak át kell emelni, s hozzáfűzni némi személyes és eredeti következtetést – ez a recept már önmagában garancia lehet a sikerre.
Hanem hogy miért ül be Friderikusz Sándor abba a székbe, amelyben előzőleg Vágó István, vagy ahogy nevezni szeretik, a kvízmester foglalt helyet. Akinek arca, személyisége vitathatatlanul hozzájárult a Milliomos népszerűségéhez, és nem csak a nézők körében.
Egy műsor persze nem hitbizomány, lehet váltani, a csatorna lépése pláne érthető, ha azt vesszük, hogy Friderikusz Sándor a hazai tévézés egyik legeredetibb figurája, műfajteremtő, kreatív és egyéni aktor. Olyan, aki a csillogó külsőségekkel felcicomázott produkciókban megszerzett népszerűséget, a rá irányuló figyelmet remekül vissza tudta forgatni egy-egy komolyabb műsorba. Ha megfeszítenek, sem tudom felsorolni mondjuk a Meglepő és mulatságos állandó résztvevőit, tulajdonképpen egyetlen arcra sem emlékszem – emlékszem viszont Az én mozim néhány hősére, a batidai tanítóra például, aki az ország legkisebb iskolájában tanított, vagy a megszállottra, aki a lakhelyéül szolgáló elmegyógyintézet padlásán tartott néhány madarat, amúgy meg az erdőt járta, és figyelte őket, leste, hol és miben segíthet az állatoknak.
Ezek a történetek valószínűleg sosem jutnak el nézők százezreihez, ha Friderikusz előzőleg nem bújik tarka öltönybe, hogy bohóckodjon egy jót Jockey Ewinggal. A szólás szabadságával ugyancsak azt bizonyította, hogy a zsigereiben van az a kíváncsiság, amely nélkül egész egyszerűen nem lehet jó újságíró az ember.
És akkor itt van a Milliomos, amely.
Amely egyelőre keresi a helyét az életműben. Amely egy túl strikt külsőségekkel rendelkező műsor, minden kameramozgás egyenesen a patikamérlegről kerül a képernyőre, konkrét kódex szabályozza, mit lehet és mit nem, és amely egyáltalán nem saját formátum.
Csak a műsorvezető egyénisége adhat új ízt neki. És ad is. De Friderikusz itt mégis csak utód lehet, ráadásul nem egy megbukott műsorvezető utódja, így még nehezebb a dolga. Ezt, vagyis a benne munkáló feszültséget az első adásokban érezni is lehetett. Lassan elmúlik. Jó, hogy nem akar úgy tenni, mintha előtte nem történt volna semmi: számos alkalommal tett utalást a korábbi műsorfolyamra, a korábbi játékmesterre, mindannyiszor tisztelettel persze. De hangsúlyozva azt is, ez már egy másféle Milliomos, oldottabb, lazább. És tényleg az. De éppen ennek a lazaságnak az optimális mértékét kellene eltalálni egy kicsit pontosabban.
Már csak azért is, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben hetente egyszer jelentkező műsorról van szó – ha napi program lenne, talán beleférne a hosszú percekig tartó kvaterka a játékossal, akiről különben a játék alatt úgyis kiderül majd, milyen, szerintem kár az amúgy sem túl hosszú műsoridőt fárasztani a részletekkel. E részletek feltárása egyébként éppen a már említett kíváncsiságfaktorral függhet össze, és éppen ezért furcsa ez az egész: azzal idegesít fel a műsorvezető, amit különben szeretni lehet benne?
Az olyan viccekért viszont egyértelműen kár, mint amilyen például az Amál nevű játékosnak szegezett kérdés akar lenni: „Az alábbiak közül melyik nem egy Naprendszerben található Jupiter típusú gázbolygó neve? A: Szaturnusz, B: Uránusz, C: Neptunusz, D: Friderikusz.”
Ezeket hagyjuk. Foglalkozzunk inkább Az én mozim exhumálásával. Jól jönne pár igazi hős.
