Hogy a sarki Józsika lehetett volna az új Muhammad Ali, ehelyett most halált okozó súlyos testi sértés miatt kiszabott börtönbüntetését tölti, és mire kiszabadul, régen túl lesz már az ideális versenyzői korcsoportokon. Azért inkább mondjuk mindezt, de nem hisszük, pedig vannak pillanatok, amikor elbizonytalanodhatnánk. Hogy ne csak a levegőbe menjen a duma, mondjuk, ha én volnék Bereményi Géza, időnként gyanakodva néznék a tükörbe. Lehet, hogy tényleg zseni vagyok?

Elég csak ránézni az életrajzra, papíron kezdte, novellákkal, dalszövegekkel, drámákkal, aztán igazgatással és rendezéssel folytatta, tévé, film, színház és most már muzsika is. Mondjuk annyira gyakran nem láttam őt azelőtt az Opera vidékén, de ez a műfaj elbírja a csodákat. A basszista Samuel Ramey-ről mondják, illetve őmaga mondja, hogy az volt az első opera, amit látott, amelyikben szerepelt, de Amerika elég nagy ahhoz, hogy bonyodalmas legyen egy közeli operaházat találni benne. A zsenialitás lényege amúgy sem a szorgalom és a kitartás, nem kell ahhoz operába járni, hogy az ember rendezni tudjon, és fordítva még fájdalmasabban igaz: hiába járnak sokan az Operába, nagyon kevesen válnak közülük rendezővé. Maradjunk az alaptételnél: minden ember zseni.

Látszólag ellenpéldát is tudok mondani, azt az embert, akit az irodalmi lexikonok úgy jellemeznek, mint a mindent megverselő fűzfapoéta szimbólumát, ami önmagában sem lenne nagy karrier, de egyébként is azt hiszem, hogy Hazafi úr többé-kevésbé kikopott a köztudatból. 1846-ban született, még élt Petőfi, 1905-ben halt meg, éppen csak lemaradt Léda asszonyról, bár aligha fogta volna föl, hogy mit is jelent az a verseskötet. Látszólag nem sikertörténet az élete.

Ha jobban utánanézünk, még kevésbé az. Pörge kalapos, zsinóros kabátos, nagy bajuszú, huncut szemű bácsika, bakter, majd csősz. És közben írta a verseket. Semmiféle tehetsége nem volt hozzá, és ez nem csak a szókincsre vonatkozik, pont annyit értett a költészetből,mint akik a vállalati karácsonyra szoktak előállni a tréfás sorokkal, amelyeket nagy nevetés közben felolvasnak. A sorok nem érnek a papír széléig, és rímekben végződnek.

Hazafi Verai Jánosban győzött a költészet, vándorolni és házalni kezdett a verseivel, szép, színes papirosra írta őket, és tukmálta az emberekre, biztosan volt, aki vett tőle. Az is biztos, hogy a többség nem vásárolt, így aztán feljött a fővárosba, postásnak állt, és maga költötte rigmusok kíséretében nyújtotta át a leveleket. Nem ártott vele senkinek.

Még mindig olyan, mintha nem sikertörténetet mesélnék, pedig dehogynem.Hazafi Verai János írta a legismertebb magyar verset. Mert melyik az a vers, amit bárki álmából felébredve óvodától egyetemig (hogy Bereményi Gézát idézzem) folytatni tud? Nem a Himnusz és nem a Nemzeti dal, hanem az a kedélyes rigmus, hogy Petőfi Sándor / gatyába’ táncol.

Nincs folytatás, nem emlegetik a feleségét, se a bugyiját, sem azt, hogy mindketten alsóneműben mentek volna a filmszínházba. Ami Verai Jánost illeti, az sem jutott eszébe, hogy megtagadja a nagy elődöt, nem tehetett róla, hogy a népies ruhadarab neve a közhasználat során elfáradt, hogy ne mondjam: lecsúszott. Egyszerűen kifolyt a tollából ez a zseniális asszonánc, és él tovább, nemzedékről nemzedékre adják egymásnak a gyerekek, előbb fogják megkérdezni, hogy ki az a Petőfi Sándor, mint hogy kétségbe vonnák a nevéhez fűződő lenge koreográfiát.

Minden ember zseni, talán tényleg. Már aki bátor ember, aki képes egy életet egy álom bűvöletében leélni, és akit cserébe legalább egyetlen alkalommal hókon cuppant a múzsa, szervusz, János bácsi, Isten hozott az örökkévalóságban.

FÁY MIKLÓS

Zenekritikus, színház-, lmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

Infó

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

04. 06.

KARAFIÁTH ORSOLYA Kultúrdémon: költő, per former, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

04. 13.

PARTI NAGY LAJOS Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.

04. 20.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN Újságíró, publicista, a Népszabadság Magazin társszerkesztője.