Ki viszi tovább a Trafót?

Teljesen bizonytalan, milyen évadot kezd ősztől a Trafó. Noha a fővárosi önkormányzat – mintegy teljesítve a Szőcs Géza kulturális államtitkár által korábban felvázolt programot – új vezetőt nevezett ki a Liliom utcai kortárs művészetek háza irányítására, Bozsik Yvette végül még az előtt lemondott, hogy elkezdte volna a munkát.

A Kossuth-díjas művész közleményében arra hivatkozik: a pályázatának beadása pillanatától az őt érő személyes és szakmai támadások, nevének és eddig elért eredményeinek „lejáratása és besározása” a rá váró munka ellehetetlenüléséhez vezetett, „a hazai és a nemzetközi művészeti közvélemény félretájékoztatása”, személye ellen hangolása pedig méltatlan helyzetet állított elő. Bozsik a korábban szervezett konferenciákra utalva kiemelte: a Trafó –Hálózatba kötve konferencia szervezői és felszólalói „a minimálisan elvárható bizalom helyett” mindent megtettek azért, hogy bizonygassák vezetői alkalmatlanságát, és „ezzel a Trafó megszüntetését vizionálják”. (Mint ismeretes, ezekre a megbeszélésekre meghívták ugyan, de a részvételt mindig lemondta.)

Erre a konferenciák létrehozói is reagáltak: „A győztes pályázó legitimitását a konferenciák szervezői sosem vonták kétségbe; művészi rangjára mindvégig tisztelettel tekintettek, nemtelenül nem kezdték ki sem szakmai, sem emberi mivoltát, így erre hivatkozni a tények elferdítése.” Bizonyítékként megnevezték azt az oldalt, ahol mindkét esemény hanganyaga – vágatlanul – meghallgatható (http://www.facebook.com/ events/180275402073881).

Maga az érintett azóta sem nyilatkozik arról, mi és hogyan történt. Úgy tudjuk, a szakmai baráti köréből tényleg sokan kapacitálták, pályázza meg a posztot, és amikor elnyerte, támadásként élte meg, hogy a szakma nagy része a korábbi igazgató, Szabó György alkalmasságát hangsúlyozza.

Tarlós István főpolgármester is arról nyilatkozott a lemondás kapcsán, hogy a Kossuth-díjas táncművészt, koreográfust „kicsinálták”, mielőtt elfoglalhatta volna hivatalát. És hogy mindezt kik tették? „Egy bizonyos, önmagát liberálisnak nevező gondolkodói kör.”

– Nevetségesnek tartom, hogy Bozsikot bárki is politikailag támadta volna – nyilatkozta lapunknak Szabó György igazgató, aki hozzátette azt is: a szakma inkább azt akarta megtudni, az új vezető részletesen mit szeretne a Trafótól.

Lapunk kérdésére a városháza kommunikációs igazgatósága azt írta: „a fővárosi önkormányzat mielőbb új pályázatot ír ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói feladatainak ellátására – az előadó-művészeti törvény vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően”. Ez természetesen elég hosszú procedúra, eltarthat akár az évad végéig is. Akkor azonban már képtelenség lesz szervezni, hiszen mindenki szabadságra megy, nemcsak a Trafó munkatársai, hanem azok a bel- és külföldi alkotók is, akiket meghívhatnának a következő szezonra.

Felelős vezetőként Szabó György engedélyt kért a főpolgármestertől, hogy programot szervezhessen a 2012-es költségvetési év végéig, azaz a 2012–13-as évad első felére. Ezt azzal indokolta, hogy az említett helyzet ellehetetlenítené a jövő évad kezdését. A direktor felajánlja ezt a munkát, bár továbbra sem érti, miért rendült meg a bizalom iránta, miért lett persona non grata a városházán. Azt is furcsállja, miért csak a hírekből szerzett tudomást Bozsik lemondásáról és az így beálló exlex helyzetről. Az önkormányzat hivatalosan ugyanis semmiről sem értesítette.

Hogy elfogadja-e felajánlását a városháza, azt sem tudta tegnapig az igazgató, de lapunk kérdésére a kommunikációs igazgatóság leszögezte: a jelenlegi ügyvezető feladata és felelőssége elkészíteni – a színház biztonságos pénzügyi helyzetét megőrizve – a 2012-es költségvetési évre szóló üzleti és szakmai tervet.

Bár ezt Szabó természetesnek tartja, azt már nem tudná vállalni, ha esetleg december végéig meg akarnák hosszabbítani a mandátumát. Állásajánlatot kapott ugyanis az üzleti szektorból, és azt rövid távon semmiképpen sem kockáztatná.

Az tény, hogy az új vezető, legyen bárki is, nehéz helyzetben lesz. Program hiányában ugyanis a Trafó a saját nevében a jövő évadra nem pályázott sem az NKA-hoz, sem máshová. Így elesett körülbelül 25 millió forinttól. A jelenlegi stáb most megpróbálja ezt valahogy pótolni.

Fejetlenség a Trafóban - a képen Frenák Pál társulatának produkciója a fővárosi kultúrközpontban
Bernadett Szabó 2008.12.11. Digitális Frenák Pál társulat InTimE produkció Trafó tánc, kultúra, előadás,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.