Pannon szépség
A pufferzónában, közelebbről a Jókai Mórról elnevezett örökpanorámás, földszintes utcában vetettem horgonyt, a tájat egy kúszó kecskerágóval, egy örököld lonccal, egy nehéz szagú borókával, egy elterülő tiszafával és nagyjából ötszáz csikkel övezett első világháborús emlékmű választja el a magtól. Megjegyzendő, hogy a kultúrnövények jelenlétét egyelőre (többnyire) nem önmaguk, hanem a növendékfák megtámasztására használt oszlopok szalámiszerűen metélt darabjaira rótt írások jelzik: nagy becsben van tartva a flóra itt Gyöngyösön, amint arról később ugyancsak meggyőződhettem.
A jobbra nyíló Széchenyi utcában szépen festett, Ural-altáji távolságibusz-jegypénztárakat idéző kerekded pavilonok hívják fel a meglepő formákra fogékonyak figyelmét, az egyikben halat árulnak, a másikban réteseket, ezúton javasolnék helyi védelmet e remek építményeknek, mert ha eltűnnek, ez a fajta építészeti modor teljesen kivész a Kárpát-medencéből, ami nagy kár volna. A megint csak jobbra nyíló Arany János utcában áll a város kedves református temploma, alapkövét 1792-ben rakták le, mai homlokzata 1815-ből való, tornyát 1845-ben nyerte el. Műemlék.
Következő állomásom a Barátok tere volt, ahol mindenekelőtt egy örökzöld puszpángot és egy szovjet hősi emlékmű torzóját volt szerencsém megtekinteni, valamint a Mátra Művelődési Központot, amelyet viszont nem védetnék le. A tér fő éke az 1400-as alapítású, gótikus bázison épült barokk Ferences Sarlós Boldogasszony-templom, valamint a hozzá tartozó barokk rendház, a templom több mély benyomást is tett rám, egyrészt meghatva nyugtáztam, hogy itt lett eltemetve a legendás Vak Bottyán generális, másrészt emitt szembesültem az első olyan Szűz Mária-szoborral, amelyhez kékesen világító ledekkel töltött plexiből komponáltak glóriát. A rendház is nagyon szemrevaló, bár kevesebb falfirkával kétségtelenül még mutatósabb lenne. A teret egy közönséges cickafarkot és Vak Bottyán lovas szobrát (Mihályi Árpád, 1969) érintve hagytam el.
Egy „pelenka, kulcsmásoló, kés-olló élezés” feliratú megállítótábla mellett tovahaladva újabb térre jutottam, amelynek a jelek szerint Mátyás király utca a neve, és amely leginkább egy japán gyöngyvesszőre, egy hibrid borókára és egy vadonatúj, ám valamiért tök üres játszótérre lehet méltán büszke. Később szemügyre vettem egy vágásérett kokast abúzáló kisgyereket ábrázoló modern szobrot, majd megérkeztem a híres-nevezetes, kéttornyú Szent Bertalan-templomhoz, amely többször leégett – legutóbb 1917-ben, a fél várossal együtt –, de mindannyiszor újjáépítették (mint látható). Ez is műemlék, egyik legfontosabb kincse a XV. századból megmaradt keresztelőkút. Az ötezer férőhelyes templom korzót nyit meg, amelynek neve Fő tér. Emitt elsőként a szecessziós és copf hatású 2-es számú házat tekintettem meg, jeles épület, díszes kapuzatának felirata szerint ezen a helyen állott „a legeszményibb vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc” háza – aljában pillanatnyilag mackó- és csibearcú gyerekbicikliket árulnak –, de figyelemre méltó a 8-as (Hanák-) és pláne a 10-es számú (Grassalkovich-) ház is. A teret hangulatos díszkutak szegélyezik, egy pontján pedig megtekinthető Dr. Puky Árpád (1877–1959) nagyra becsült gyöngyösi polgármester (1919–1942) padon ülő bronzszobra (Tóth Dávid, 2010). A közeli Szent Bertalan utcában érdemes szemügyre venni a 3-as számot viselő, ugyancsak barokk jegyeket mutató, Mária-freskóval díszített Felsővárosi Szent Bertalan Plébániát, valamint vele szemben a Pátzay János zeneiskola nevet viselő (ugyancsak barokk) épületet, ezen az útvonalon azonban mást nagyon sokáig nem, leszámítva persze egy hibrid szellőrózsát és egy fényeslevelű fagyalt jelző karót.
A város egyik legfőbb attrakciója a reluxás bástyákkal és holstein-fríz léptékű oroszlánokkal erősített kőkerítéssel védett, remekszabott, klasszicista Orczy-kastély, azon belül pedig a Mátra Múzeum, ahol legalább annyi időt el lehet tölteni, mint magában a városban. A gyönyörűen felújított épületben sok más csuda mellett egy kb. 50 évesen elhunyt gyapjas mamut kb. 50 ezer éves csontvázát, egy remek vadászati kiállítást, az Orczy család történetét, egy gazdag helytörténeti gyűjteményt és egy elképesztő ásványbemutatót tekinthettem meg, a többszintes, átriumos modern kerti pavilonban (miután megcsodáltam egy százéves török mogyorót) fantasztikus természettudományi kiállítást láthattam, rengeteg diorámával, csigával, lepkével, rovarral, hallal, kitömött madárral és emlőssel; az emlősöknek kiváltképp örültem, mert végre meggyőződhettem róla, hogy néz ki egy vakond igazából, vagyis amikor nincs agyoncsapva, tehát nem lapos, koszos és nem dongják körül ronda zöld legyek.
