Tavaly jelent meg Linn Ullmann második regénye, pont tíz évvel az eredeti után. Ez sorban a negyedik könyve a norvég írónőnek, ami hazánkban napvilágot lát, és nem kell már sokat várnunk a következőre sem. A mostani regény egy nyomozás köré fűzi fel az eseményeket, Stella rejtélyes halálának körülményeit próbálja tisztázni rokonok, ismerősök, szemtanúk segítségével. Ami tudunk: Stella lezuhant egy bérház tetejéről, és a végzetes pillanatban ott állt mellette a férje is. Hogy ugrott, esett vagy lökték, kérdéses. De zuhan, és ez már mindig is így marad. „Oslóban nem szokás az eget kémlelni – inkább mindenki maga elé néz, vagy leszegi a fejét. Ezért, ha amagasban történik valami, senki nem figyel fel rá.” (Földényi Júlia fordítása)

A nyomozást vezető rendőrnő szavait idéztem, amelyek remekül megfogalmazzák a regény fő mondanivalóját: inkább mindenki leszegi a fejét a világban, nehogy észre kelljen vennünk, mi történik a mellettünk élővel, vagy akár saját magunkkal. A társas magány számos formája vonul fel a történetben.

A regény öt fejezetre oszlik, amelyek mindegyike a Zuhanás címet viseli. A fejezetek általában egy-egy szemtanú beszámolójával kezdődnek, de megszólal Stella is, valamint Martin, a férje, Amanda, a lánya, illetve az idős és bogaras Axel, aki a saját lányával megromlott viszonyt próbálja pótolni Stellával. Látszólag mindannyian a „balesettel” foglalkoznak, az okokat és a magyarázatokat keresik, igazából azonban magukról vallanak. Jobban megismerjük őket, mint Stellát magát, aki inkább mint kohéziós erő jelenik meg a kusza kapcsolati szálak között. Megtudjuk, hogy mit jelent Stella a férje számára, megismerjük a különös barátságot a beteg öregember és a kórházi ápolónő között, és látjuk Stellát a kamaszlánya szemével is, mégsem ismerjük meg igazán.

A nyomozónő a mágikus realizmus világát hozza be a regénybe, a Száz év magány szereplőihez hasonlóan ő is több száz éve él már, és különös adottságokkal rendelkezik. Ötszáz kilót nyom, kiszagolja a hazugságot és a bűnösséget, mint valami testszagot, és hatalmas, elborzasztó teste ellenére csodálatosan szép a keze. Alakja elemeli az olvasót a szikár tények világától és az emberi kapcsolatok örök rejtélyére irányítja a figyelmét. A regény többi szereplőjétől élesen elkülönül, már-már zavaróan hat ez a misztikus lény a sok hús-vér figura között, akik ráadásul semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy elmeséli az egyik sikertelen nyomozása történetét, ami száz évvel korábban esett meg és egy bűvészről szól, aki örökre eltüntette a feleségét egy előadáson.

A regény szerkezete és stílusa egyaránt Nicole Krauss A szerelem története című könyvére emlékeztet, de csak a magyar olvasók számára érvényes ez a fordított hasonlat, hiszen Ullmann könyve négy évvel korábbi Kraussénál, nálunk viszont öt évvel később került a boltokba. Úgyhogy helyesen inkább úgy hangzik az állítás: A szerelem története hasonlít Ullmann regényének stílusára. A fejezetek különböző hangjai, a sok egyes szám első személyben megszólaló karakter, akik mind egy-egy árnyalattal gazdagítják ugyanannak a történetnek különböző aspektusait, illetve az érett és különc kamaszlány, aki sok szempontból a történet középpontjában áll, valamint a magányos és undok vénember, aki nap mint nap megpróbálja felhívni magára a figyelmet, hogy tudja, még él – mindkét könyv fő jellemzői közé tartoznak.

Ahogyan az érzékenység és az őszinteség is, ami sokszor a kegyetlenségig fajul.Ullmann nem hagy kiskapukat olvasói számára, nem menthetjük fel az egyes szereplőket emberi gyarlóságuk alól, nincsenek elhallgatások vagy ki nem mondott gondolatok, csak nyers és fájdalmas karakterábrázolások. A házastársak közti kapcsolat ugyanúgy kap hidegetmeleget, ahogyan az apa-lánya vagy a kamaszgyerek-mostohaszülő páros is, nincsenek idealizált helyzetek és érzelmek. Van viszont szenvedély, magány, álmatlanság és rémálmok, szerelem és halálvágy. Ahogyan azt Ingmar Bergman lányától már megszoktuk és el is várjuk.

Említést érdemelmég amagyar kiadás külcsíne, a borítón látható óriáskerékkel, ami a regényt olvasva nyeri el értelmét, illetve a könyv avokádózöld színe, ami szintén fontos szerepet játszik a történetben. Jó lenne más köteteknél is megtapasztalni, hogy a borító már az élmény része.