A lélek rendszergazdája vagyok. Bánatszivacs. Amúgy pedig a Mah Jong kávézó hivatásos beszélgetőembere. Pörgetem a szót, kavargatom az összefüggéseket, érvelek, idézek, ha kell, indulatos vagyok, vagy szárnyalok, csekély díjazás ellenében lenyűgözést vállalok. A lenyűgözésre általában senki nem tart igényt. A beszélgetésre sem. Itt mindenki főként beszélni akar. Izzó szógörgetegeket hallgatok, fullasztó históriákat, néha fényesre polírozott semmit, máskor viszont igencsak meglepő történeteket.

Jön például a prémsapkás ember, leül, hosszasan néz rám, majd nagy levegőt vesz, és azt mondja: feltaláltam a felfújható árnyékot.

Bólintok: meséljen!

Mesél. Feltaláltam a felfújható árnyékot, mondja, majd hozzáteszi: most azt kérdezi, mi ennek az értelme?

Mondom neki, azt kérdezem.

Biztonságot ad, uram, emeli fel a mutatóujját. Mondjuk megyek egy kihalt utcán valahol a déli kerületben. El tudja képzelni?

Megnyugtatom: el tudom képzelni.

Gyakran megesik, folytatja most már lendületesen. Megyek, és váratlanul szorongani kezdek. Ez is gyakran megesik. Szorongani kezdek, de nincs fény, ami egy kis biztonságot kínálna. Előfordul. Nincs fény, így árnyék sincs, árnyék nélkül pedig végképp egyedül vagyok, nagyon egyedül. A szívem szorítani kezd, mintha zongorahúrokat tekert volna rá valaki, a halántékom lüktet, dohog, mint egy sínre feszülő gőzmozdony, félek.

A történet eme pontján két kezét előrenyújtja, ujjait szétmereszti, megmerevedett testtel és kidüllesztett szemmel próbálja eljátszani a félelmet. Lugosi Béla szelleme köröz felettünk.

Visszahúzza a kezét, kissé lelassított, és lehalkított hangon folytatja. Ekkor azonban benyúlok a zsebembe, kiveszem a kicsi, felfújható árnyékot, a félelemtől amúgy is ziháló tüdőmből levegővel töltöm meg, majd könnyedénmagammögé hajítom.Hoppá, uram, hoppá! Enyhül az a feszítő érzés a gyomor felső karéjában!

Nézem a férfit, diadalittasanmosolyog. Belekortyolok a kávémba, és csöppnyi hatásszünet után könnyedén belekezdek.

Úgy hírlik, mondom neki bennfentes mosollyal, hogy a régészek ma már egy árnyék alapján rekonstruálni tudnák a régmúlt emberét. Legyen szó fáraóról, maláj kalózról, villamosvezetőről vagy cirkuszi bohócról, mindegy. Megvizsgálnák az árnyékot, és az eredmények alapján megállapítanák, hogy egykori tulajdonosa melyik korban élt, miféle társadalmi pozíciót foglalt el.Hány éves volt,milyen betegségekben szenvedett, tudott-e fütyülni, használt-e az uszodában gumisapkát, és szokása volt-e az alvajárás. Mámorító perspektíva, tárom szét a kezem sajnálkozva, kár, hogy a régészekmég sohasem találtak egyetlen kósza,mumifikálódott árnyékot sem.

Csakhogy nem így lesz ez a jövőben, csóválja a fejét a férfi immár kissé fölényesen. Sőt. Mivel az árnyék már kézzelfogható valóság lesz, szép számmal marad belőle az utókorra. Épülnek árnyékmúzeumok, gyakran rendeznek majd árnyék-emlékkiállításokat, talán a múltat idéző, jelmezes árnyékfesztiválokat is. Közel hajol. Szerintem, mondja bizalmasan, rövidesen megkezdődik a felfújható árnyékok sorozatgyártása. Divat lesz az árnyék, uram, divat és hisztéria!

Én is közel hajolok hozzá. Állítólag, suttogom, az imp resszionisták főként színes árnyékokat festettek.

Cinkosan bólogat: furcsa fickók voltak, annyi szent.

Megnyugodva néz a távolba, mintha legalábbis elrendezett volna egy kérdést, valaminek pontot tett volna a végére. Aztán feláll, fizet, és elbúcsúzik. Kilép a térre, ahol egy kisgyerek rugdossa a galambokat, valahol harangoznak. A kávézóban ketten maradunk. Én és a prémsapkás férfi falon pihenő árnyéka.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság Magazin társszerkesztője.

Infó

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon.

03. 30.

FÁY MIKLÓS Zenekritikus, színház-, lmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

04. 06.

KARAFIÁTH ORSOLYA Kultúrdémon: költő, per former, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

04. 13.

PARTI NAGY LAJOS Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.