Az „árvákkal” nincs gond
Hasonló problémákkal nézhet farkasszemet a Budapest folyóirat is, amely ugyancsak szeretné digitalizált formában megjelentetni a lap eddig megjelent számait, és kiadni azt az archívum használatára megfelelő felületek, menürendszerek beépítésével. Mert ez utóbbi folyóirat esetében is több ezer, talán több tízezer szakcikkről, tárcáról, tanulmányról, versről van szó; ráadásul a mostani szerkesztőség nem azonos a lapot anno elindító redakcióval: új kiadóról, új folyamról van szó.
A helyzetet nemcsak az bonyolítja, hogy egy ilyen projekt esetében szerzők (vagy jogutódjaik) százaival-ezreivel kellene egyeztetni a felhasználás mikéntjét, hanem hogy a két említett folyóirat még bőven a digitális korszak beköszönte előtt jelent meg, ekképpen a korabeli, a szerzők és a szerkesztőség megállapodásai értelemszerűen nem tartalmazhatják a digitális felhasználásra (közlésre) vonatkozó pontokat.
Az ilyen digitalizálási munkákat végző cégek helyzete egyébként speciális. Azzal ugyanis, hogy irodalom- és kultúrtörténeti szempontból nagy jelentőségű dokumentumokat gyűjtenek össze és digitalizálnak, majd ezeket az anyagokat kereshetővé, egységessé, kompakttá teszik, a vezető szerint valahol közfeladatot lát el, még ha ez a közérdekűség nem is okvetlenül a törvény betűje szerint való. (A digitalizálás támogatására szánt állami támogatások csekélyek, a közgyűjteményeket sújtó létszámleépítések során pedig sokszor az is előfordul, hogy éppen a digitalizálási munkában részt vevőktől kénytelen megválni az adott archívum.) A vezető szerint alapos módosításra szorulna a jelenleg hatályos szerzői jogi törvény, de sokat segítene némi könnyítés is a fent említett speciális esetekben. Mert szerinte például nem egyértelmű, ki a jogkezelője egy hetven évvel ezelőtt egy folyóiratban megjelent versnek – a szerző, illetve jogutódja vagy a szerkesztőség, illetve annak jogutódja?
A régi, „analóg” korszakban keletkezett művek digitalizálhatóságának, elérhetővé tételének különös aktualitást ad a formálódó Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) célkitűzése: összegyűjteni és megmutatni minden magyar kultúrkincset.
A Népszabadság az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületet kereste meg kérdéseivel. Tóth Péter Benjamin stratégiai és kommunikációs igazgató válaszában kifejtette, hogy a művek digitalizálásának és közzétételének szabályozására európai irányelv van, tehát az egyes tagállamok mozgástere ebben a témában viszonylag csekély. – A magyar szerzői jogi törvény, szerintünk helyesen, feszegeti az uniós határokat annak érdekében, hogy a közgyűjtemények minél könnyebben tudják digitalizálni és archiválni a kultúrkincset – állítja Tóth. Ami azt jelenti, hogy ezeket azt alkotásokat a könyvtárak, iskolák, levéltárak, múzeumok és közgyűjteménynek minősülő archívumok szabadon, szerzői engedélyeztetés, jogdíjfizetés nélkül megőrizhetik. A közzététel már speciális eset: az európai jogszabály meghatározza, hogy csak az ezen intézmények területén, ezzel a céllal felállított számítógépes terminálok útján való felhasználásnál mentesülnek a szerzői jogi kötelezettségek alól. De így is csak addig, amíg munkájuk „a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.”
Minden más esetben a szerzői jogosult megkeresése, engedélyének kikérése szükséges. Már csak azért is, mert a törvény szerint a korabeli szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra a kiadó nem szerezhetett érvényesen felhasználási engedélyt, a szerkesztőnek, lapkiadónak nincs önálló joga a művek feldolgozására.
S mi a helyzet az ismeretlen szerzők esetében? Hiszen a lapoknál nem ritka, hogy egyes közlemények név nélkül, monogrammal vagy álnéven jelennek meg. Sőt az is könnyedén elfordulhat, hogy a szerzőt, jogutódját ugyan igen, tartózkodási helyét viszont nem ismerjük. Tóth Péter Benjamin válaszában kifejtette: ilyen esetben úgynevezett „árva műről” van szó, a felhasználásra vonatkozó engedélyt pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) jogosult kiadni. Az ismeretlen vagy nem megállapítható szerzőségű művekre egyébként az első megjelenést követő hetven évig áll fenn a jogi védelem. A fentebb említett problémára megfontolandó megoldás lehet a zeneszerzők jogkezeléséhez egyébként hasonló megoldás: egy új egyesület létrehozása – állítja a szakember. Ez természetesen az érintett alkotók döntése, de Hollandiában például már megtörtént ez a lépés.
