Óraműpontosan dőlt volna össze
– Több tévedést kell itt eloszlatni. Az egyik, hogy az Iparművészeti első főigazgatójának, Ráth Györgynek a városligeti fasori épületben őrzött magángyűjteményét 1951-ben minisztertanácsi rendelettel megszüntették, az anyagát pedig szétosztották az Iparművészeti, a Magyar Nemzeti Mú zeum és a Szépművészeti között. (Múzeumként tehát már 61 éve bezárt: előtte azt mutatták itt be, hogyan nézett ki egy élvonalbeli, művelt, magyar polgár jó ízléssel kialakított otthona és magángyűjteménye a XIX. század végén.) Aztán 1955-ben a Magyar Népköztársaság ajándékba kapott Kínától egy jókora kiállítási anyagot, amelyet ebben a villában állítottak ki, ezzel rajtaragadt: Kína Múzeum. Csak 1987-ben akasztották rá újra a Ráth György Múzeum nevet, pedig azóta csak egy emlékszoba idézi fel a régi világot. Az államra hagyott kollekció darabjai tehát régen nincsenek egyben, és nem is tervezzük, hogy ezeket valaha visszavennénk az intézményektől, hacsak nem egy 3-6 hónapos időszaki kiállítás erejéig, ahol a Ráth-gyűjteményt eredeti gazdagságában láthatná a közönség.
Ugyancsak fölösleges Takács Imre szerint a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum (HFKÁMM) önállóságának elvesztésemiatt aggódni, hiszen ez az intézmény sosem volt önálló. Hopp Ferenc halála előtt végrendeletben jelölte ki gyűjteménye leendő kurátorát, Felvinczi Takács Zoltánt. Ő 1919-ben vette át az anyagot, amelyet akkor a Szépművészetihez csatoltak.
A 30-as években aztán minden ilyen hazai intézményt a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) alá rendeltek, amíg ez a rendszer 1948-ban meg nem szűnt. Akkor kapcsolták a Hoppgyűjteményt az Iparművészetihez, valószínűleg azért, mert az anyaga – műfajai, múzeumi kezelése szempontjából – leginkább az Iparművészetihez passzolt. Nem beszélve arról, hogy az IMM eredeti koncepciójában is szerepel a keleti művészet gyűjtése. Miután az Iparművészeti alintézményévé vált a Hopp Ferenc Múzeum, több lépésben és ezres nagyságrendben kerültek át keleti műtárgyak az utóbbi gyűjtemény kezelésébe (a tárgyakat azonban nem az Andrássy úti Hoppban, hanem a Ráth Villában helyezték el). Ezzel az IMM és HFKÁMM munkája elválaszthatatlanul összefonódott.
Hogy miért nem reagált a sajtónak a feltételezett megszüntetéssel kapcsolatos hírekre a HFKÁMM igazgatója, Fajcsák Györgyi, arra egyszerű a válasz, érvel Takács: Andrássy úti részlegük vezetője csak az ő engedélyével nyilatkozhat. Ő minden további nélkül megadta volna ezt a jóváhagyást Fajcsáknak, ha kéri. De nem kérte. S hogy miért röppentek fel egyáltalán efféle hírek, arra egyetlen magyarázatot sejt a főigazgató: a téli nyitvatartási rend szerint e két alintézmény az utóbbi hónapokban valóban gyakrabban tartott zárva, a téli üzemeltetés ugyanis finoman szólva ráfizetéses. Ahogy az is előre látható: a hazai múzeumokat sújtó költségelvonás miatt a filiálékra ezután még kevesebb pénz jut.
Tavaly ősz óta Takácsnak 30 nyugdíjas teremőrtől kellett megválnia, hogy megőrizhesse muzeológusait. Mindennek az eredménye, hogy a két villát az áprilisban kezdődő nyári szezonban is csak péntektől vasárnapig nyitják majd ki. – Egyvalamit el kell még mondani itt: a világ legnagyobb iparművészeti múzeumai – köztük a londoni Victoria and Albert – mind külön kiállításrészben mutatják be a keleti művészetet. Mi már annak a részleteit tervezzük keleti gyűjteményünk munkatársaival, hogyan helyezzük el a Hopp Ferenc gyűjteményébe tartozó (de jelenleg a Ráthvillában tárolt) anyagot a felújítandó Lechner-palota új épületszárnyában, annak 1200 négyzetméteres emeletén. A Hopp-villa maradna továbbra is az időszaki kiállításoké.
Az ehhez hasonló tervekről egészen mostanáig feltételes módban beszélhetett csak Takács Imre. Ők ugyan határidőre (tavaly március 15-ig) benyújtottak minden szükséges tervet és kalkulációt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz a 115 évesen joggal omladozó Iparművészeti Mú zeum „sürgős” felújításához, a kultúrafinanszírozás malmai ebben az ügyben a szokásosnál is lomhábban őröltek. Nem csoda: 14 milliárd forintról van szó. Ennyi pénzből lehetne a homlokzatot felújítani, a gépészetet modernizálni, valamint új szárnnyal és funkciókkal gyarapítani az épületet. Nem beszélve a régóta áhított állandó kiállításról – amely – ha az összes kincs feljöhet végre a raktárakból – vetekszik majd a külföldi nagy múzeumok állandó tárlataival.
Persze nem egyszerre várják az Üllői úton a 14 milliárdot: szakaszokra osztották a rekonstrukciót, és az első etapban csak a tervpályázat lebonyolításához és az engedélyezési tervek elkészítéséhez várták a 250 milliót. – A pénzmár a számlánkon van! –mondja Takács, tavaly december 23-án a költségvetési maradványból adta nekik a kormány. – Úgy tűnik, végre komolyan vették a baljóslatot, hogy ha nem cselekszünk rögtön, óraműpontossággal dől össze az épület! Így mostanra összeállhatott a tervpályázat tíz tagból és öt szakértőből álló zsűrije, április 16-án ki is írjuk a pályázatot, méghozzá nemzetközit, mert ez az Európai Unióban ekkora költségvetésnél kötelező. Eredményt augusztusban hirdetünk, 2013 márciusára pedig elkészülnek a tervek. Ez azért fontos, mert így az intézmény remélhetőleg nem csúszik le az Európai Unió közép-magyarországi régiót megcélzó, 2013 végéig tartó pályázati periódusáról.
De mi lesz, ha a nyertes pályázatok mellé amagyar állammegint nem vagy csak késve teszi oda a maga részét? Erre Takács Imre csak annyit mond: egyszerű választás előtt állunk. Vagy lemond az ország a Lechner-palotáról, vagy megteszi, amit meg kell tennie.
