A határszéli „Mátyás-templom”
Ugyanaz a neogótikus csipkézet a tornyon, ugyanolyan színű és mintázatú Zsolnay-tető, a réz huszártorony is ott ül a főhajó és a kereszthajó találkozása fölött, a szentélyzáródás ugyancsak hasonló. Csak hát, ha jobban megnézzük, itt hiányzik az igazi Mátyás-templom Béla-tornya, a főtorony is nyolchelyett négyszög keresztmetszetű, és kevesebb a keresztszentély, szerényebbek kicsit a kőcsipkék, s még sok más elem különbözik, így hát a hasonlóság csak összességében, hatásában áll fenn. De így is érdekes.
Vajonmiért épít valaki a szabadkai pusztában egy a Mátyás-templomhoz egészen hasonló, templom méretű kápolnát, a maga kastélyánál is fényűzőbbet? Hát épp ez az, amire a tompai helytörténészek sem tudják a választ. Annyi bizonyos, hogy a Redl család mélyen vallásos família volt, s kivált utolsó férfitagja, Redl Béla, a templom építtetője volt buzgó hívő. A templomot a régi kastélykápolna helyén nemcsak magának emeltette, hanem a pusztai nép számára is. A család levéltára elpusztult a II. világháborúban, a tervek is elvesztek, így csak egy hetvenes években készült leporellóból olvasható ki, hogy a tervező bizonyos Wagner Károly volt. Az adat nyilván az akkor még meglévő, de mostanra szintén elveszett egyházi Historia Domusból való. Viszont Wagner Károly nevű építészt a korban nem találunk. A tervező talán inkább Wagner János lehetett, bár az nehezen érthető, miért tervezett a tompai kastély mellé, a Bárómajorba egy Schulek-másolatot.
Az építkezés hosszú ideig zajlott, 1893-tól 1905-ig. A helyi legenda szerint egy cigány asszony megjósolta Redlnek, hogy akkor fog meghalni, amikor a templom felépül, s ezért nyúlt olyan hosszúra a munka – meséli Zsilinszki Mihály helyi cserkészvezető, a kastély alkalmazottja. – De amint a torony tetejére egy legény feltette a keresztet, s lehajította az áldomáspoharat, abban a pillanatban meghalt Redl.
Annyi igaz, hogy halálának éve valóban 1905. Gyermeke nem volt, így hát elhunyta után a birtok a rokon Podmaniczkyakra szállt.
Különös kincsei is voltak, vannak a „tompai Mátyás-templomnak”: karzatának mellvédje például itáliai faragott frigyládák oldalából készült állítólag, a sekrestye ajtaja pedig, úgy tartják, szentföldi olajfa. Az oltár, a szószék és a keresztelőmedence carrarai márvány, s helyben faragta egy udinei mester. A festett üvegablakok olaszországi munkák. Pazar kegytárgyai is voltak, de ezek közül a műkincs értékűeket, köztük egy XVI. századi Szent Anna-ereklyetartót, s egy XVIII. századi Szent Keresztereklyetartót 1997-ben a kalocsai érsekségre vitték, ahol az egyháztörténeti kiállításon láthatók.
Hogy mindezek megmaradhattak itt, az annak is köszönhető, hogy a kápolnát megkímélte a háború, s hogy viszonylag elzárva maradt a külvilágtól. A harcok elülte után sebesült katonák rehabilitációs intézménye lett, majd 1957-től máig a fővárosi önkormányzat pszichiátriai intézete a kastély, s a hozzá tartozó templom, amely egyébként egyházi kezelésű. Az idő azért megrágta vasfogával a falakat, főleg a külső faragványokat. Volt tetőbeázás is, végül már cserjék nőttek a kövek közt, a templom délkeleti sarka pedig omladozott. Tíz éve fel is állványozták a homlokzatot, de a renoválásba nem tudtak belefogni. A közelmúltban azonban létrejött a Tompai Szent Anna-templom Megmentéséért Alapítvány, az egyház nyert 52 millió forintot a felújításra, és tavaly ősszel el is kezdődött a munka, amely idén befejeződik. A templom látogatható lesz. A jövőt pedig, mint olvasom a megyei lap cikkében, valahogy úgy álmodják a helyiek, hogy a kastélyt szállodává alakítanák, a pesti pszichiátriai kezelteket pedig átköltöztetnék az üresen álló, jelenleg lepusztult, közeli laktanyába...
