Hogy miért van – vagy inkább miért nincs – mindez így, arra természetesen a pénz a magyarázat: a magyar e-könyv-bizniszben még senki sem halmozott fel annyi (azaz 0 forintnál nagyobb) profitot, amennyit az alapvetően a propagandáról szóló e-könyv-hétbe be lehetne fektetni. Megbízható statisztikai adatok ugyan nincsenek róla, de a szakmabeliek szerint az e-könyvek kiadása még a legnagyobbak és a legprofibbak (azaz a létező, patinás kiadók e-book ágazatai) számára is csak nullszaldós vállalkozás. A magyar olvasó ugyanis látszólag nem olvas e-könyvet, vagy ha mégis, akkor nem szívesen fizet érte, inkább letölti ingyen az internetről. Erre pedig nehéz fenntartható üzleti modellt építeni. Idehaza az e-book reader („olvasógép”, vagyis az a hardver, amelyen az e-book alapértelmezésben olvasható) egyelőre 25-30 ezer ember luxusa – miközben a fejlett országokban minden harmadik embernek van már –, így a többség inkább laptopon, netbookon, tableten vagy okostelefonon olvasgat. A Nyugat-Európában és az USA-ban látványos karriert befutó „hangoskönyv mobilra” műfaj idehaza alig létezik, a pénzes „nyomtatott” kiadványok pedig nem nagyon fogynak.

A szektor mindezek ellenére már kitört a nemlétből: az OSZK adatai szerint tavaly több mint 3000 ISBN számot adtak ki „egyéb elektronikus dokumentumokra” (jórészt e-könyvekre), ami egyfelől két év alatt 250 százalékos növekedést jelent, másfelől pedig nagyjából a harmada a valóban megjelent, és köteles példány formájában a Széchényi Könyvtárhoz beküldött nyomtatott könyvek mennyiségének. További kézzelfogható támpontot jelentenek a Magyar Elektronikus Könyvtár statisztikái: egyedül idén februárban 472 ezer látogató több mint 2,2 millió oldalt töltött le csak a MEK honlapjáról, ami akár azt is jelentheti, hogy a nyomtatott és az elektronikus formátumú kiadványok olvasottsága immár ugyanabban a súlycsoportban van.

Ettől persze még nem könnyebb megválaszolni azt a kérdést, hogy hogyan lehet ezt a tömegesnek mondható érdeklődést készpénzre váltani. Tanulságos példaként érdemes megvizsgálni az „önkönyvkiadásban” utazó Publio kiadó esetét. A tavaly indult kulturális mikrovállalkozás fő profilja, hogy még nem befutott szerzőknek kínál ingyenes vagy nagyon olcsó publikálási lehetőséget. A Publio felületén bárki feltöltheti és megszerkesztheti (címlappal, tipográfiával) a saját művét, és ha minden munkafázist maga végez, akkor a dolog egy fillérjébe sem kerül. A kiadvány viszont ennek ellenére bekerül az e-könyvterjesztés elektronikus csatornáiba, és akár pénzt is hozhat a konyhára (a fizetős könyvek ára általában az 500-900 forintos sávban mozog, és ennek az összegnek a 70 százalékát a szerző kapja). Tavaly november óta 60 szerzőtől 93 cím jelent meg ekképpen, és az eladási listát olyan (majdnem) ismeretlen bestsellerek vezetik, mint B. D.Mitterpachtól Az utolsó kötet, Oravetz Nórától a Tejszínhab nélkül, illetve Jámbor Gyula könyve, a Volt egyszer egy Malév.

A fizetős e-könyv ugyanakkor egyelőre inkább csak kivétel. Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) alelnöke szerint a teljes szektor éves forgalma legfeljebb tízmilliókban mérhető, ami a nyomtatott könyvpiacnak nagyjából a fél százaléka. Az is tény azonban, hogy az e-könyv-kiadás (és kicsiben a piac is) minden évben „robban” egy jókorát, és az igazi áttörés még csak most következik: a 45 év felettiek – akik a nyomtatott könyvek vásárlóinak a zömét adják – éppen mostanában kezdenek rákapni az e-olvasás ízére.