Francia hang

2012-03-09

Manapság, aki nem magyarul énekel, angolul nyomja. Furcsa, ha hazai énekes francia zenével tör sikerre.

Szerencsénk volt első nyugateurópai utunkon a hetvenes évek második felében. Skóciában egy pub asztalán felborított pohár vörösbor hozta meg francia asztaltársaink ismertségét. A középkorú nő gyönyörű új szoknyája pocsékba ment, mégis érdeklődni kezdett, kifélék-mifélék is a magyarok.

Képzelhetik, mennyire kitettünk magunkért. Ők repülővel előbb értek haza, és kocsival vártak bennünket a Gare de l’Esten, hogy már az első éjjel végighurcoljanak bennünket Párizson. A fény városá nak látványát az tette teljessé, hogy az autórádióban egész idő alatt Jacques Brel énekelt, mint később megtudtam, alkoholistákról, csavargókról, drogfüggőkről, prostituáltakról, azaz párizsiakról. Kértük tőlük, hát betettek előbb egy Piaf-kazettát, aztán Montand-t is, de végül megint visszatértek az „igazi francia hanghoz”. Most már biztosan mindig azt a sötét, lemondó, de finom érzelemmel és szenvedéllyel teli hangot hallom majd, ha az esti Eiffel-torony képe elém kerül.

De ki az, aki ma Magyarországon franciául, énekel a közönségnek, és miért?

Micheller Myrtill franciatanárként végzett, majd a Zeneakadémia dzsesszének tanszakán diplomázott. E két tényből egyenesen következik, hogy ismeri és követi a francia kultúrát. Swinguistique című legújabbműsorában amúlt század Franciaországának hangulatát idézi fel, francia és angol nyelvű dalokkal, gipsy szving stílusban. Új zenekara két gitár, bőgő, dob felállásban kíséri őt.