– A Széll Kálmánra átkeresztelt Moszkva téren forgatott pamfletfilmet, ütköztetve a helyszínt Orbán miniszterelnök beszédrészleteivel. Eddig kerülte a politikai állásfoglalást.

– Vállalni a részvételt a Magyarország 2011 című szkeccsfilmben nyilvánvaló politikai állásfoglalás. Azért választottam e témát, mert úgy látom, a hatalom által megkomponált, a médiából ismert szövegek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Külön-külön létező világok. Azok, akik írják vagy elmondják a politikai beszédeket, talán még körül sem néztek ezen a téren. Én ott szoktam fölszállni a metróra, látom a valóságot.

– Ez utalás is a rendszerváltás hajnalán játszódó első filmjére, a Moszkva térre. Az „így jöttünk” után nem gondolt egy „hová jutottunk” mozira is?

– Gondolkodom rajta, ám az Isztambullal, melynek négy éve készült el az első forgatókönyve, olyan hosszú kálváriát jártunk be a finanszírozás és forgalmazás kapcsán, hogy az szinte a teljes stábot lebénította. „Vákuumfilmnek” hívom, mert a legrosszabb osztásba került, megszűnt az MMKA, a filmalap még nem működik, ez teljes agyrém, tervezhetetlen állapot.

– Az Isztambul azért meghökkentő, mert visszatér egy régi filmes archetípushoz, a szerelmi melodrámához. Egy idősödő férfi elhagyja a feleségét, az asszony összeomlik, és az első szembejövő férfiban keres fogódzót, egy isztambuli kiránduláson. És itt vége a történetnek, pedig az igazi dráma akkor jönne, miután az asszony hazatér.

– A legegyszerűbb hétköznapi történetet szerettem volna elmesélni. Apró, banális mozzanatokat fölnagyítani, melyek olyan hétköznapi társadalmi problémát ábrázolnak, mint „a család válsága”. Persze nem egy ókonzervatív riposztra szerződtem, elgondolkodtatni akartam, hogyan történik mindez manapság. Gyakran megtörténik, talán szembe kéne nézni vele.

– Megtette Bergman is.

– Szeretem Bergmant, olyan szituációkra mer rákérdezni, melyek teljesen triviálisnak tűnnek. Föltenni hasonló kérdéseket magamnak, a közönségnek, szerintem érvényes. Az a mondat, hogy „elhagyott a férjem”, minden korban elhangzik, de mindig másként szólal meg. A film befejezése sejteti, a főhős megtalálta magát, hazajön, talán rendezheti kapcsolatait. Bár az utat megtette, megváltozott, de bizonytalanságot hagytam a végén. Mindig kérdőjellel akarom befejezni a filmjeimet, bár itt azt sugallom, kibékül a férjével. Vagy mégsem? Mindig kérdezni akarok...

– Erős alakítás a főhős szerepében Johanna ter Steegeé. A holland színésznő mennyiben volt alakítója a filmnek?

– Skandináv hangulatú, minimalista stílusban játszó színészt akartam a szerepre. Johanna érdeme – miután szinte kiirtottam a dialógusokat –, hogy apró gesztusokból, rezdülésekből értjük meg, amiről sokunknak nincs konkrét élményünk. Megsejthetjük, mit jelent, ha valakivel éltél, s egyszer csak nincs melletted többé.

– A hazai bemutató késett, mert a költségek egy részét nem tudták kifizetni a Magyar Mozgókép Közalapítvány lenullázása miatt. Ez rendeződött?

– Nem. A producer leállított egy másik filmet, hogy a hiányzó hatvanmillió forint felét fedezze. A hazai stáb nem kapta meg a gázsiját, én sem. Csak reményünk van rá, hogy a filmalap esetleg segít. A hazai forgalmazó egyeztette az időpontokat, pénzt áldozott rá, muszáj volt itthon bemutatni, újabb halasztás esetén soha nem ment volna moziban az Isztambul.

– Következő filmterve?

– Van kidolgozott tervem, de addig, míg az Isztambul pénzügyei nem rendeződnek, biztos nem pályázom a filmalapnál. Nincs miről beszélnünk, ha így bánnak egy elkészült, bemutatott produkcióval.

„Elgondolkodtatni akartam”