Ilyen döbbenten akkor meredtem utoljára a képernyőre, amikor egy fáradt amcsi filmben letépték a Mikulás szakállát, ami egy cseresznyecsoportos ovisnak legalább akkora trauma, mint fülkeforradalmárnak az Orbánt vegzáló Cohn-Bendit-beszéd.

Nyitányként egy tisztes családapa lépett a porondra, és – az egyébként föltűnően tehetséges – Sebestyén Balázs műsorvezető azonnal közölte vele: három élete van. A küldetés lényege, hogy egy percen belül kell teljesíteni a kitűzött feladatokat: ha sikerül a próba, jön a következő misszió, ha nem, akkor egy esély elszáll. A teljesített attrakció pénzt ér, és aki mind a tíz „meccset” megnyeri, az tízmilkát tehet zsebre. A derék férfi a pohárhernyóval debütált: a cél, hogy a negyven műanyagpohárból álló torony tetejéről egyesével levegye az egységeket, s az építmény aljára illessze. Ha hatvan másodpercen belül újra fölül jelenik meg a piros darab, a játékos győzött. Szóval ez valami olyasmi, amivel tizenévesek is szívesen bohóckodnak, miután a fater hetedszerre szólt rájuk, hogy ne focizzanak a nappaliban. (Én például házibulik másnapján, kora reggeli órákban űzöm e sportágat.)

Elsőre és másodikra sem sikerült a feladat, pedig a szurkolók olykor fölállva biztatták, a családtagok leülni sem tudtak az idegtől, mi több, a papa „megcsinálom!” üvöltéssel hergelte magát. A harmadik élet azért nem veszett el, az akció teljesítve, jöhetett a következő feladat.

A versenyző az egymilliós kihívásnál bukott el: folytak a könnyek, a stúdiót döbbent csend uralta, tehetetlenség feszítette a pillanatot, mint a tételhúzás előttit az érettségin. A família a családfőhöz sietett, vigasztalta, bátorította, miközben Balázs arról elmélkedett, hogy a férfi bizonyította, mekkora szíve van. Mert az, ugye, köztudott, hogy az „imádlak!” akkor hiteles, ha például csúzlinak használt gumikarikával eltaláljuk a célpontot. Egyébként a menü fölöttébb változatos: a lufifröccs, a tojásgolf, sőt a harisnyahalász is szerepel a kínálatban.

Ebben a kavalkádban természetesen nem a felnőttek játéka a visszataszító. Mi több, nekem is kevés dolog okoz nagyobb örömet annál, mint ha eltalálom a pultnál, hogy mit iszik a velem szemben helyezkedő hölgy, miközben haverom koktélos tippje megalázóvá változtatja vereségét. De a könnyek, az ölelések, az érzelmek tudatos fölhasználása, a mesterkélt feszültség, az „életünk meghatározó pillanata” hangulat előállítása értelem- és valóságellenes esti sértés.

A sokak számára mindörökké csak remélt milliók ígérete segít e különleges atmoszféra szürrealitásba küldésének. Szerencsére azért akadnak olyan versenyzők, akik annak értelmezik az egészet, ami: játéknak. Mert ez a műsor akkor élvezhető, ha a játékosok játszanak, nem harcolnak meg bizonyítanak, továbbá fölülkerekednek önmagukon.

Azon nem időzünk el, hogy a műsor honlapján föllelhető kedvcsináló erényként említi: „nem kell kívülről-belülről tudni az egész történelemlexikont”. Tán azért, mert így az RTL Klubnak sem kell emlékeznie arra, hogy pontosan mit is írt a közszolgálatot is ígérő pályázatba, amelynek köszönhetően megkezdhette működését. Ha megtenné, akkor a műsorstruktúra némi újragondolásra szorulna.

Persze a magyar társadalom állapotát tekintve néhány e produkcióban föllelhető játék a mindennapokban való eligazodást is segítheti. Ilyen például a zombijárás: az elméleti képzésen már úgyis túl vagyunk.

Megy majd a gyakorlatban is.