Bolhányi ufók

Egyszer megérünk egy olyan könyvet is, hogy ötven rejtély a nagytakarítás világából.

Már az elején leszögezném megnyugtatásképpen, hogy nincs itt igazából semmi rejtély. Vagyis nem a szó köznapi értelmében.Nem derül ki az injekciós tűről, hogy az ufók hagyták itt még az ókorban, és a pestis sem holmi rejtett invázió eredménye volt valamikor, hanem csupán apró bolhák „öszszeesküvése”. AWilliam és Helen Bynum szerkesztette kötet igazából az orvostudomány történetét dolgozza fel némiképp egyszerűsítve és közérthetően. Az eredeti cím nagy felfedezésekről beszél, a rejtélyeket már a magyar kiadó tette hozzá, mert mostanság ez a divat, szinte bármit el lehet adni ebben a nagy mai rejtélyvadászatban. Egyszer megérünk egy olyan könyvet is, hogy ötven rejtély a nagytakarítás világából.

De ne legyek igazságtalan, a könyv egy sorozat része, s így talán már megbocsáthatóbb a cím. A különböző fejezetek az orvostudomány nagy felfedezései köré épülnek: testünk felépítése, orvosi eszközök, gyógyszerek, sebészeti eljárások, nagy járványok. Így tudunk meg sok mindent például a vérkeringés felfedezéséről, a kinin hatásairól vagy hogy miért volt hatalmas előrelépés a sztetoszkóp elterjedése. S bár a tömörség gyakran előny, néha úgy érezzük, szívesen olvastunk volna többet is a pestis, a tífusz, a gyermekágyi láz történelemre gyakorolt hatásáról, annak társadalmi következményeiről, netán a szervátültetés csöndes forradalmáról. Merthogy a kötet igen hamar felkelti az érdeklődést, s bár jobbára érdeklődő laikusoknak szól, vagyis nem igazán fogunk műteni az átböngészése után, ám annak ismerete is jól jöhet egy lakatlan szigeten, hogy például a kolerát le lehet győzni egy kis cukorral és sóval vegyített vízzel. S bizony ígérhetem: gyakrabban fogunk majd kezet mosni étkezés után. Hiszen a rejtélyes betegségek nagy részét efféle „trükkökkel” kerülhetjük el a leghamarabb.

INFÓ

HETVEN REJTÉLY AZ ORVOSTUDOMÁNY VILÁGÁBÓL Athenaeum, 304 oldal, 7990 forint.

TOP 5

1. BRIAN M. FAGAN: HETVEN FONTOS TALÁLMÁNY A RÉGI KOROKBÓL

Athenaeum. Szakóca, varrótű, tevenyereg, harci kocsi és fogamzásgátló...

2. MICHAEL BROOKS: 13 REJTÉLY KORUNK LEGIZGALMASABB TUDOMÁNYOS TALÁNYAI

HVG. Amit a tudomány nem tud még megmagyarázni.

3. ENZO BERNARDINI: REJTÉLYES HELYEK KÖNYVE

Gabo. Szent helyek, szimbolikus tájak, eltűnt civilizációk.

4. CZEIZEL ENDRE: MATEMATIKUSOK, GÉNEK, REJTÉLYEK

Galenus. Magyar matematikusgéniuszok elemzése.

5. ASZLÁNYI KÁROLY: A REJTÉLYES KONFLIS

fapadoskonyv.hu E-könyv, a netről tölthető le.

FOTÓ: WIKIPEDIA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.