Beri bimba!

A hangköltészetet csak távolról ismerő olvasó most ugyanúgy értetlenkedik, mint a hallgatóság annak idején.

Képzeljük el azt a pillanatot, amikor a dadaista Hugo Ball az 1920-as évek elején egy előadáson, lábait fényes, kék kartonpapírba tekerve, szárnyakat idéző kartongallérban, fején csíkos sámáncilinderrel a színpadra áll, és azt szavalja a közönségnek:

Gadji beri bimba

Glandridi lauli lonni cadori

Gadjama bim ber glassala

Glandridi glassala tuffm i

zimbrabin

A hangköltészetet csak távolról ismerő olvasó most ugyanúgy értetlenkedik, mint a hallgatóság annak idején. Pedig ha jobban belegondolunk, nem történt más, csupán az előadó, ha tetszik, verset szavalt, ha tetszik, énekelt, ha tetszik, a szöveg dallamával, ritmikájával és saját hangjával közvetítette az érzelmeit, ha meg tetszik, visszatért valami ősi formához, nevezzük akár szertartásnak. Sőt… Visszatért magához a természethez, életének valódi terepéhez. A futuristák, a dadaisták aztán széles országutat nyitottak a hangköltőknek, nevekkel e helyütt nem dobálózunk, de aki bővebben kíváncsi, látogasson el március 8-án este hatkor az ELTE BTK Múzeum körúti épületébe, ahol újraindul az avantgárd kultúrkörről tartott szabadegyetemi kurzus, melynek témája a fenti időpontban éppen a hangköltészet. De a kurzus a XX. században kibontakozó avantgárd és experimentális tendenciák egyes fontos jelenségeinek elemzésén keresztül az új irodalmi-művészeti nyelvek és művészetközi folyamatok vizsgálatára vállalkozik. Szó esik egyebek mellett arról, összművészet-e az avantgárd, egy előadás a zene és a vizualitás kölcsönhatását vizsgálja, szóba kerül Andy Warhol, Erdély Miklós és Ladik Katalin művészete, a dada, a fluxus, a performance, egyszóval csupa olyan avantgárd művész és művészeti mozgalom, amely csak első látásra beri bimba.

Egyébként nem.

Infó

Előadások időpontja: csütörtök, 18–19 óra helyszín: Elte Btk, múzeum krt. 4/c ., 328-as terem www.btk.elte.hu/szabadegyetem www.itadokt.hu

 

Hugo Ball
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.