Csak segíteni szeretnék
Miért érdekel egy amerikai színésznőt annyira a boszniai háború, hogy filmet írjon és rendezzen belőle?
Az utóbbi tíz évben számos alkalommal megfordultam a világ kritikus helyzetben lévő területein, és nagyon felzaklatott a beavatkozás hiánya. Mindemellett erős empátiát érzek azon emberek iránt, akiknek ezeken a helyeken kell élniük, és meg kell birkózniuk háborúkkal, menekülttáborokkal. Szerettem volna megérteni, hogy miért és hogyan fordul egymás ellen két olyan ember, aki előtte békében élt. A boszniai háborúról mindig is azt gondoltam, hogy a generációm sokkolóan keveset tud róla. Ez volt az utóbbi ötven év talán legösszetettebb konfliktusa, a gyökerei nagyon mélyre mennek – kötelességemnek éreztem, hogy jobban elmélyüljek a témában. Elutaztam tehát Boszniába, és nem kevés időt töltöttem el a háború áldozataival, károsultjaival. Számos igaz történetet építettem be a filmbe. Miután kész volt a könyv, olyan színészeket kerestem, akik megélték a háborút – más-más oldalon. Ők is hozzátették a maguk tapasztalatait: így talán sikerült autentikus művet készítenünk.
De miért épp egy szerelmi történetbe kell belesűríteni ezt a tudást?
Nem csak egy szimpla love storyról van szó, amely bárkivel megeshetett volna. Egy szimbolikus kapcsolatot mutatok be, mely a régió embereit jelképezi. Szarajevóban a háború előtt a házasságok csaknem húsz százaléka vegyes nemzetiségű volt. De ugyanezen oknál fogva építettem be a történetbe egy apa-fiú, két nővér és anyalánya viszonyrendszert is – persze elismerem, hogy azért a love story van a középpontban, mert a legtöbb ember azzal tud azonosulni. Ugyanakkor a forgatókönyv megírása előtt, amenynyire csak lehetséges volt, elmélyültem a témában. Amikor kész volt a könyv, megkapták a színészek – de nem tudták, hogy ki írta. Olyan emberek fogadták el, akik megélték a háborút. Ezután kértem, hogy mindenki egészítse ki, ha úgy látja, hogy erre valahol szükség van. Innentől ez nemcsak az én „love storym” volt, hanem mindannyiunké.
A happy end nem fordult meg a fejében?
Nem. A háború sem azzal ért véget. Csupán fájdalom és a veszteség maradt utána.
Az a tény, hogy A vér és méz földjént ön rendezte, megosztja az embereket.
Lehet, de egy művész nem azon spekulál, amikor alkot, hogy a munkája milyen tetszési indexeket fog produkálni. Viszont kötelessége, hogy bármilyen körülmények között vállalja az alkotását.
A forgatásonminden jelenetet bosnyákul és angolul is rögzítettek.
Úgy éreztem, hogy a film csak akkor tud autentikus lenni, ha azt eredeti nyelven vesszük fel. Ha egy „külföldi” filmet nézek, akkor az eredeti nyelvre szoktam állítani a párbeszédeket, mert „hallani” is akarom. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy a téma fontossága miatt a lehető legtöbb emberhez szeretném eljuttatni a filmet, ezért megkértem a színészeket, hogy a bosnyák verzió után vegyük fel a jeleneteket angolul is. Mivel így a beállítások nem voltak teljesen egyformák, tulajdonképpen két fi lm készült el. Így azokhoz is eljut majd, akik egy feliratos filmre soha nem váltanának jegyet.
Akkor tehát az Egyesült Államok közönségének készült az angol verzió?
Igen, de mindkét változat elérhető, így a nézők választhatnak.
Arra nem gondolt, hogy szerepeljen a filmben? Akkor még könnyebb lenne eladni.
Sosem nézem magam vissza – tudom, vannak színészek, akik minden egyes jelenet után odarohannak a kontrollmonitorhoz, hogy tanulmányozzák magukat, de erre én képtelen vagyok. Önmagamat dirigálni meg amúgy is abszurd lett volna. Ha egyegy premieren végig kell néznem egy filmem, ahhoz tényleg erőt kell vennem magamon. A kollégákat sokkal izgalmasabb nézni.
Brad Pitt végül feltűnik a film egy jelenetében: egy szarajevói tömegjelenet során egy mesterlövész lelövi.
Ennek praktikus okai vannak. Ha egy rendezőnek kell egy epizodista, akinek meg kell halnia, általában a közvetlen környezetében néz körül.
A vér és méz földjén egy hosszabb rendezői karrier kezdete, vagy egyszeri kitérő volt?
Nem leszek boldogtalan akkor sem, ha soha többé nem rendezek. De ha adódik még egy olyan történet, amelyet szenvedéllyel szeretnék elmondani, akkor, meglehet, ismét belevágok.
A Berlinale ideje alatt tárgyalt a német külügyminiszterrel, korábban találkozott Barack Obamával. Mégis, miről beszél a politikusokkal?
Az attól függ. A német külügyminiszterrel az afrikai országoknak és Bosznia-Hercegovinának adható lehetséges segélyekről, Obamával Líbiáról,megminden egyébről, ami épp aktuális. Szeretek első kézből tájékozódni a legforróbb témákról.
Csak nem csap fel ön is politikusnak?
Nem hiszem, hogy alkalmas lennék a feladatra. A politikusoknak idomulniuk kell, az ilyenféle alkalmazkodásban pedig én nem vagyok túl jó.Maradok a privát diplomáciánál. Csak segíteni szeretnék, uralkodni nem.
