Nem volt műemlék, nagy csodái sem lehettek, de még iscsak egy templom volt, ott, a kelenföldi pályaudvar mellett, beszorulva a munkásházak közé. Afféle kis munkástemplom, amilyeneket a szegény külvárosokban szokás építeni. Össze lehetett téveszteni első blikkre valami trafóházzal.

Húsz évvel ezelőtt, 1992-ben tartották benne az utolsó misét, s karácsony éjszakáján gyertyás körmenettel költözött át innen a gyülekezet a közelben épült új, modern Szent Gellért-templomba, mely Budapestszerte ismert az urnatemetőjéről. A régi, Vasút utcai kis templomot pedig elfeledték a hívők. A történetéről is alig tudni valamit. Annyit, hogy a XX. század elején egyre inkább benépesülő Kelenföldön 1920-ban alakult a templomépítő egyesület, s munkálkodásuk nyomán 1930-ra épült fel ez a mindössze százhatvanhárom négyzetméteres templom. Állítólag már akkor ideiglenes jelleggel: mindössze húsz évre.

Már a háború idején gyűjteni kezdtek egy újra, nagyobbra, 1948-ban meg is vásárolták hozzá a telket. De aztán nem templomépítő idők következtek. A húsz évre készült kis templom – háborús sérüléseket is elszenvedve – végül is háromszor húsz évet szolgált. De már nagyon szűk volt végül, hisz megnőtt körülötte a város, gyarapodott a gyülekezet is. 1992-ben tehát a hívők menete kísérte át az oltári szentségeket az ekkorra már használható, Kiss András tervezte új templomba. Átvitték a négy harangot is. Az elhagyott templomot deszakralizálták, így misézésre már rituálisan sem volt alkalmas.

Mint a szomszédos házak lakóitól és a plébánián megtudtuk, a megürült templomhelyiségben évekig hajléktalanellátást végezett az egyház, majd ideiglenesen építőanyagraktárnak használták. A kilencvenes évek második felében aztán kiürítve az államhoz került. Csövesek továbbra is látogatták, de immár illegálisan, s ettől fogva az épület állaga rohamosan romlott, a tető is rogyadozni kezdett. Mire két évvel ezelőtt visszakapta az egyház, már anynyira tönkrement, hogy a bejáratát be kellett falazni, nehogy egy idehúzódó hajléktalanra ráomoljon. Ám a helyzet ezután sem változott, sőt a tető be is omlott, az oldalfalak pedig dőlésnek indultak – most támaszok tartják őket. Sorsa nyilvánvalóan a lebontás lesz, mondják a plébánián, megtartani már lehetetlen. Azt viszont minél hamarabb kellene. Talán csak a torony menthető, ha egyáltalán van valakinek ilyen szándéka.