Nyúl-apa-fia

A titkok betegítik az embert, jó, ha meg tud szabadulni tőlük.

Egy 45 éves színész egy írót és egy festőt hívott segítségül személyes története feldolgozásához. Kövesdi László jól induló életpályája során alkoholizmusba keveredett, megélte a szenvedéllyel járó összes gyötrődést és újrakezdést. Hét évemár, hogy nem iszik alkoholt, amit kegyelmi állapotként él meg. Életét végigkíséri a szimbolikus gyerekkori történet a nevelgetett, majd elpusztított nyúlról, a nyúl-apa-fia hármasságáról szóló sztori az előadás utolsó jelenetében jelenik meg, a hatalmas díszletajtón belépő félig ember-félig nyúl egy másik világból üzen.

Példaképei: Kassák Lajos és Csontváry. A legenda szerint Kassák egyszer sírta el magát életében: 60 évesen nem engedték ki Párizsba, az életmű-kiállítására. Az író keménységében Kövesdi László is magára ismer, ismerős a formabontó, lázadó mentalitás és az állandó csavargás: ő maga is öt éven át ingázott Párizs és Budapest között.

Csontváry Kosztka Tivadarra – nem a festőre, írásaira – WitekBéla zenész, későbbi előadótársa segítségével lelt. A meg nem értett és kirekesztett művész szövegei is sok azonosságotmutattak az ő életével. Így válik a darab hármas önéletrajzzá, a meg nem alkuvó művészek szabadversévé.

Kassák, Csontváry és Kövesdi írásai egymás után szerkesztve hangoznak el. Az egy év munkájával készült előadásban a határpontra ért Akárki, azaz Kövesdi László. Szeretné, ha a nézők is partnerei volnának a leltározásban, párbeszédet folytatna velük, mert tudja, ilyen pillanat mindanynyiunk életében elérkezik. A titkok betegítik az embert, jó, ha meg tud szabadulni tőlük.

A színész-darabszerző humorral átszőtt portréjátékához Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című könyvében talált címet, amelynek megfejtése a Witek Béla közreműködésével élő, több hangszerrel elhangzó zenével kísért előadás egyik meglepetése.

Infó

KÖVESDI LÁSZLÓ: ...HOGY MI AZ A MAJOMTŐR...a Szkéné Színházban február 28-án és 29-én este 8-kor.

Top 5

1. FOOTLOOSE

Musical a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban február 27-én és 28-án este 7-kor.

2. LOVAK AZ ABLAKBAN

Ionescói abszurdból kiinduló darab az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház közös előadásában a Bakelitben február 27-én este 7-kor.

3. SHADOWLAND

Árnyjáték, tánc, cirkusz és koncert a Budapesti Kongresszusi Központban február 28-án, 29-én, március 1-jén, 2-án este 8-kor, 3-án délután 3-kor és este 8-kor, 4-én délután 2-kor.

4. BLACK COMEDY

Peter Schaffer bohózata egy felvonásban Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színházban március 2-án este 7-kor.

5. A KÉTSZEREPLŐS DARAB

Tennessee Williams a Koma Bázison március 3-án este fél 8-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.