Persze nem mondom, hogy a site-on minden megvan, amit a magyar népi kultúráról tudni érdemes, sőt, de a beavatáshoz éppen megfelel. Figyelem, figyelem: félig-meddig kereskedelmi célzatú honlapot szúrtam ki ezúttal, vagyis, ha úgy tetszik, ezúttal törvényt bontok, mentségemre szóljon azonban, hogy a népi kultúrának hírét kelteni X betű nélkül talán mégsem akkora sunyiság,mintmondjuk a vízszintesen bordás kivitelű, dekorációs ablakkal, szellőzőelemmel is rendelhető szekcionált garázskapunak, amely különben is igen kapós.

Megint nem mondom, hogy különösebben szép az oldal, tekintve, hogy nem az, szép piros, virágmotívumos főcíme van neki, az alatt viszont – néhány miniatűr pántlikán kívül –semmi sincs, ami a témára utalna, se színben, se formában, sem tipográfiában, pedig ez tipikusan az a felület, ahol a magam jogán simán elbírnék bárahány tulipántot, teljes szekfűt, csácsogó madárkát. A tartalom azonban viszonylag bőséges és szokatlan, de rokonszenves megoldásokat is tartogat, hadd mondjam mindjárt, hogy az aktuális névnapok felsorolásánál itt nem érik be azzal, hogy ma mondjuk Ella és Linda napja van és kész is, hanem rá lehet nyomni Ellára és Lindára, és akkor a Wikipédia szép részletesen elmeséli, honnan is jönnek ezek a nevek, bár tudjuk, nem az a lényeg, ki honnan jött.

A főcím alatti főmenüsorban, az 1960-as évek elején Magyarországon kifejlesztett, 4×4 hajtásképletű, úszóképes páncélozott szállító harcjármű (PSZH) oldalára kívánkozó feliratok alatt először mesterekről, együttesekről és szervezetekről tájékozódhat meglehetősen hiányosan a nyájas olvasó, azért mondom, hogy hiányosan, mert nehezen hiszem el, hogy csak tizennyolc agyagművesre, tizenkét szálasasanyag-feldolgozóra és kilenc bőrművesre lehetünk büszkék – remélem, folyamatosan bővül a kör. A második opciógyűjteményben a múzeumokról, tájházakról és állandó kiállításokról lehet megtudni ezt-azt, a harmadikban pedig a vonatkozó programokról, rendezvényekről eseményekről nem túl sokat, habár a koncert-, táncházi ajánlat és a szakkörfelhozatal meglehetős.

A szerkesztők számos keresési lehetőséget nyújtanak, a főcímmező alatt megint több helyen lehet keresgélni a tájházak és a tanfolyamok között, ugyanitt komoly tárházat építettek naptárban is rögzített hagyományainkról, jeles ünnepeink eredetéről. Hallatlanul érdekes olvasmányok ezek, laikusként például sose gondoltam volna, hogy például hamárcius 12-én Gergely megrázza a szakállát, még áprilisban is hó lesz – majd figyelni fogom –, és hogy egy ideig, pontosabban Kr. u. 325-ig a keresztény húsvét egybeesett a zsidó húsvéttal (pészah). Baloldalt mindez a vásártér című menüponttal egészül ki, ahol a közönség „olyan kézművesek termékeit találhatja meg, akiknek nincs lehetőségük önálló kereskedésre, de örömmel vállalják, hogy az itt kiválasztott tárgyakat elkészítik, és postai utánvéttel eljuttatják a megrendelőnek”. Szép misszió.

Kedvencem azonban mindenképpen az Adattár című menüpont, amely szintén több helyen felbukkan az oldalon, és ahonnan főként a népi mesterségek mibenlétéről és a mesterek kibenlétéről lehet hasznos információkat szerezni, A-tól Z-ig. Innen tudom, hogy A kukoricaháncsosok a kukorica (tengeri) ősszel beérő héját dolgozzák fel gondos szárítás után, például papucsnak, hogy a lószőr ékszerkészítés a XII–XIII. század fordulója ismert és eleinte a pásztorfiúk csináltak legeltetés közben kedveseik számára ilyen ékszereket, valamint, hogy a szalmafeldogozó szalmát dolgoz fel.