Ezt sokan olyannyira belátták a gyerekzenebizniszbe betörők közül, hogy még a recepten se változtattak semmit. Úgyhogy a 90-es évek Nyuszi-Musziját, Pocó-Mocóját és Hóki-Pókiját ma Csoki-Mokiként, esetleg Muffi-Puffiként keressük különböző gumimacis, rockdinós és kareokés CD-ken. Vagyis inkább ne keressük, ha jót akarunk a gyereknek.

De hogyan akarjunk jót?

A Hungaroton kiadó ügyvezetője, Sorompó Attila szerint a legtöbb szülő a járt utat a járatlanért el ne hagyj elvét követi. Ők Kalákán és Sebő Ferencen nőttek föl, és jó volt nekik. Akkor a gyereknek se lehet rossz. Ezért Halász Judit 32 éve megjelent Mákos rétes című albuma (a Bojtorján és a Fonográf együttes zenéjével) ma is a kiadó legkelendőbb gyereklemeze, pont úgy, mint A pelikán Kalákáéktól, 1985-ből. Utóbbi zenekar alapító tagja, az együttesből 1995-ben kivált Huzella Péter úgy látja, hogy az igényesebb anyukák és pedagógusok kézenfekvő okból költenek szívesebben ma is az ő muzsikusgenerációjára. – A gyerekbiznisz az egyik legnagyobb biznisz. Szóval törvényszerű a minőségromlás, ami a zenét sem kíméli. Egyre többen jelentkeznek egy kaptafára írt, silány szövegű számokkal. Más céljuk nincs, mint hogy pénzt keressenek – magyarázza a dalszerző-szólista. – Félre ne értse, nem az egyszerű, két-, három-, négyakkordos dalokkal van a bajom, a Zsippzsupp, kenderzsupp úgy tökéletes, ahogy van. Hanem azzal a 4-5 zenei sémával, amelyek alapján lemezek tucatjai készülnek manapság. Sokan azt képzelik, ha beugranak a medencébe, és élve kászálódnak ki a másik parton, az már azt jelenti, hogy tudnak úszni. Föl sem fogják a lendület, a mozdulat, a harmónia jelentőségét, mert minden egyes levegővételnél a pénztárcájukra gondolnak.

Az érem másik oldala Huzella szerint, hogy a vidéki művelődési házaknak – amelyek a hetvenes-nyolcvanas években őket: a Kalákát, Sebőéket, Dévai Nagy Kamillát még „agyonkoncerteztették” – ma nincs pénzük fővárosi előadókat hívni. Legalábbis a szakma javából. Előfordul persze olyan, hogy egy-egy gyerekprodukció mellé odaállnak nagyobb cégek, és szerződésben vállalják, mondjuk, ötven vidéki előadás támogatását. Csakhogy ilyen vállalatokkal jellemzően nem a legtehetségesebbek és legigényesebbek kerülnek kapcsolatba. Hanem a könnyebbik utat választó álpályatársaik, akik ráérő idejükben (gyorsan készülnek a dalok) magukat menedzselik.

– Az efféle „produkciók” úgy vannak cukrozva, mint az üdítőital. Könnyen rájuk lehet szokni, de vajon jót tesznek-e? – veti fel Huzella. – Olcsó megoldás fölragasztani egy piros orrot a saját orromra, play backről benyomni a zenét, és elsütni néhány poént a színpadon. Nem akarok itt zsémbeskedni, mert én sem vagyok mindig jó, de azt tudom, hogy még soha nem írtam dalt a „fut a kismacska a gombolyag után” kategóriában. Zalán Tibor vagy Móricz Zsigmond szövegeihez zenét szerezni nem könnyű, de megéri. Ahogy Tóth Krisztina vagy Lackfi János verseihez komponálni is.

A legrutinosabb gyerekzenészek egyébként nagyjából egyetértenek –legalábbis, ami a méltó utódokat illeti, és aggódnak értük, nehogy elcsábuljanak. Bognár Szilvia népdalos-verses Csintekerintő albumát emlegetik, az Álom-álom, kitalálom című CD-jével együtt Palya Beát, meg a Téli-nyári laboda, a Cipity Lőrinc és a Gingalló című lemezek énekesnőjét, Szalóky Ágit. Utóbbi muzsikusról sok más mellett irányzatteremtőként beszélnek, amiért gyerekműsoraiban a dzsesszt ötvözi a népzenével. Ráadásul – mondják – megvan benne ugyanaz az előadói báj, amitől Halász Judit népszerűsége sem kopott az elmúlt évtizedekben. Ez pedig, úgy tűnik, legalább olyan fontos a gyerekműfajban, mint a jól megírt, a verset soha meg nem erőszakoló dalok.

– Folytassuk a versmegzenésítést, vagy inkább saját dalszövegeket írjunk? – ez a dilemma hónapról hónapra megkísérti az ország egyik legnépszerűbb gyerekzenekara, az Alma együttes frontemberét és szerzőjét, Buda Gábort is. – Sokan kritizáltak minket, amikor az országos hírnevet hozó Minimax-dalunkat játszani kezdte a gyerekcsatorna. Én egyrészt mindent elkövettem, hogy az 5 százaléknyi kötelező reklám mellett (ami szintén nem arra buzdított, hogy ülj a tévé elé és bámuld egész nap) a dal 95 százaléka barátságról, szeretetről, elfogadásról szóljon – magyarázza Buda. – Valójában a középutat keressük. A műsorunkba saját slágereink közé becsempésszük a megzenésített verseket is. Ezzel együtt fenntartom, hogy a sikerünket az egyszerű, fülbemászó dallamoknak köszönhetjük. Egyébként a mai fiatal zenekarokra a legcudarabb idő jött el. A rendszerváltás előtt a központi akarat meg az egyetlen állami kiadó is temérdek gyerekkoncertet, lemezt támogatott. Most nincs támogatás, van viszont ezer kiadó, úgyhogy nekünk sem csak Gryllus Vilmossal kell versenyeznünk a CD-boltban a vásárlókért, hanem, mondjuk, Stinggel is. Szerencsére az elmúlt 15 évben elértük, hogy már nem mi rohanunk fellépések után, minket hívnak. Néha túl sokan is, előfordult, hogy évente 300-400 koncertet adtunk. Most a gazdasági válság miatt megcsappantak a megkeresések, de a fizikai megterhelés miatt korábban már elhatároztuk, hogy napi két koncertnél nem adunk többet. Na, jó, legfeljebb háromnál.

Akinek pedig olyan apró még a gyermeke, hogy nem való a Kolompos-, Ghymes-, Makám- vagy Alma-koncert leizzadós dühöngőjébe, az se csüggedjen. Nem biztos, hogy mindegyik kiadó a kodályi gondolattól mélyen átszellemülve dobta piacra ezt a termékcsaládot, de tény, hogy az utóbbi években lemezáruházakat lehetne már megtölteni a „pocaklakókhoz”, újszülöttekhez, gügyögőkhöz és totyogókhoz címzett CD-kel – a kategória élén a babafülhöz igazított Mozarttal, Chopinnel, Vivaldival és Bachhal. Elvégre a gyermek zenei nevelését legjobb kilenc hónappal a születése előtt elkezdeni.

A minőségi előadók kiszorultak a vidéki kultúrházakból. (Kaláka-koncert a Művészetek Völgyében)