A kastély első épületrésze 1745 előtt épült a vár közelébe, az akkor még meglévő, külső erődrendszer helyére, részben annak falaira. A mai oldalsó kaputorony alsó szintje tulajdonképpen az erődrendszer kapuja volt valaha, s ma is látható a falban néhány török épületelem. A kastély legrégebbi része a XVIII. századi középtag, földszinti sala terrenával, emeleti díszteremmel. Ezek falfestményeit jelenleg XX. századi lemeszelés takarja. A kastély 1803-ig kétszer égett le, s kétszer építették újjá, másodszor Czigler Antal tervei szerint, aki Erkelékhez hasonlóan évtizedekig állt a Wenckheim család szolgálatában. További bővítések is történtek aztán a XIX. század folyamán, mígnem az 1900-as évek elejére a mai méretére nőtt az épület, s elnyerte J alakú alaprajzát. Ekkor már az Almásyak voltak itt birtokban.

A második világháború után előbb traktoristaképző, majd csecsemőotthon volt

A XX. század közepére elszegényedő Almásy család aztán 1943-ban a kastélyt eladta Gyula városának, s így 1947-ben a várostól államosították. Előbb traktoristaképző lett, majd csecsemőotthon rendezkedett be az épületben, később parkjának jelentős részét a strand és a termálfürdő foglalta el. A rendszerváltás után a város megpróbálta visszaszerezni egykori tulajdonát, ám a kastély állami kézből ki nem adható státuszba került, kezelője pedig a megye maradt. Az ezredforduló táján aztán a csecsemőotthon kiköltözött, a kastély lakatlan maradt. Tavaly végül, a megyék fenntartói feladatainak megszűntével, az épület visszakerült a nemzeti vagyonkezelőhöz, amely a kezelői jogot ezután Gyula városának adta át. Az meg mindjárt nekilátott, hogy a kastélyt újraintegrálja a település életébe. Ennek nyomán születhettek a mostani felújítási tervek, melyeket a Földes és Társai Építésziroda készített az uniós pályázathoz.

A város ugyanis pályázik a felújításhoz szükséges kétmilliárd forint megszerzésére. A tudományos kutatásokat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) végzi. Rengeteg a restaurálni való, a kastély különböző korszakokból való falképeit fel kell tárni, s az épület egyik sarkát és több főfalát statikailag is meg kell erősíteni, mivel süllyed. Az épületet toronytól toronyig állítanák helyre, vagyis a főkaréjt: az udvart ölelő épületszárnyakat az említett kaputoronytól a vele szimmetrikusan épült, szemközti szárnyon lévő víztoronyig. Ez utóbbi jóval későbbi a kaputoronynál, mai formájában pedig rekonstrukció – miután leégett, 1980-ban építették újjá betonból. Az elképzelés szerint itt rendeznék majd be a kastély új fogadóközpontját, ajándékboltját, s innen indulnának a kastélybejárások a kevésbé díszes, de érdekes cselédszárnyakon át a főúri termekig. Meghagyják azonban a lehetőséget, hogy aki akar, a főbejáraton mehessen be, s mindjárt a legdíszesebb terekbe lépjen. A tervek szerint a kastély tornyából körbe is tekinthetünk majd, s láthatók lesznek olyan izgalmas terek is, mint a boltozott pince vagy a csodás tetőszerkezetű padlás.

A felújítandó kastélyban egyrészt korhűen berendezett enteriőrök lesznek, részben pedig történeti emlékszobák: például az Erkeleknek, de emlékszobát kapnak a vértanú tábornokok is (akik a fegyverletétel után orosz őrizet alatt még a fegyvereiket megtartva sétálhattak az utcákon, házaknál voltak elszállásolva, s a kastélyba jártak vacsorálni, míg meg nem érkeztek az osztrákok...). Lesz egy interaktív kiállítóterme a közeli Ajtósról származó Dürernek és a kastélyt birtokló családok jeles alakjainak, egyebek mellett Wenckheim (III.) Józsefnek, akiről Jókai az Egy magyar nábob Kárpáthy Jánosát mintázta. Mindez pedig már nemcsak audioguide-dal válik majd végigjárhatóvá a tervek szerint, hanem (megint lépünk a múzeumtechnikában) okostelefonos idegenvezetéssel is. Mit mondjunk: lefegyverző.