Azt üzeni: tulajdonképpen úgy is lehet sok pénzt nyerni, mondjuk egymilliót (Miskolc alpolgármestere például majdnem két évig tudna tengődni az összegből), vagy akár többet, hogy odaáll az ember, és jól válaszol igazi műveltségi kérdésekre, s közben még attól sem kell paráznia, hogy megnyílik alatta a föld, esetleg hogy egy idegesítő szőke porig alázza játszásiból, ha mégsem tudja a megoldást. Ki írta az Apokrif című verset, mi az oratórium szó eredeti jelentése, ki a második evangélium szerzője, hol nőtt fel Mózes Egyiptomban – ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ ez a bibliai alapokon nyugvó vetélkedő. Családok küzdenek egymással, a lényeg pedig, hogy jó válasz esetén választhatnak egy mezőt a tizenhat közül, amelyek mögött ott bújik egy híres, bibliai témájú, a napi történethez kapcsolódó festmény. Minél több a jó megoldás, értelemszerűen annál nagyobb rész válik láthatóvá a képből, s annál több pontot gyűjtenek a családtagok. Ha viszont rákérdezéskor eltévesztik a festő vagy a mű címét, összes pontjuk a konkurens famíliáé lesz, és, oh, bukás. Ez eddig tulajdonképpen klaszszikus és szép is lehetne.

Mégis rossz a műsor. Először is azért, mert kis túlzással még kirekesztőnek is mondhatnók, a sablon szerint ugyanis a 2 szülő + 3 gyerek verzió játszik csak. Ám hogy miért éppen ötfősre kalibrálták az optimális csapatot, nem derül ki. Másodszor meg azért, és ez a fontosabb, mert elképesztően lassú és nehézkes a program, nélkülözi az izgalom szinte minden elemét, ami mondjuk huszonöt évvel ezelőtt még nem lett volna akkora gáz, lévén legfeljebb két nézhető csatorna – csak hát, fájdalom, a plurális médiarendszerben ennél mégiscsak több kell, hogy majdnem egy órán át a képernyőhöz szegezzük a nézőt, akinek a pénzéből élni méltóztatunk. A Szövetség még akkor is poros és unalmas, ha gyakorta szembesülök saját tájékozatlanságommal – bár Pilinszkyt és Márk evangélistát speciel tudtam –, s ha tulajdonképpen volna miért és kiért izgulni. Szendergés közben ugyanis nehéz a Balogh családnak szorítani, a műsor pedig keveset tesz azért, hogy ébren tartsa a nézőt. Jó, egy bibliai játékot nyilván nem fényképezhetünk diszkógömbökkel, stroboszkópokkal telezsúfolt stúdióban, a Budapesti Történeti Múzeum Király Pincéje mégsem a legjobb választás. Mert visszhangzik és hideg az egész. A családi vetélkedő szerintem legyen családias, vö. melegséget sugárzó. Az még nem blaszfémia.

Az viszont igen, hogy a fázást még az egyszerűen rémületesen gagyi arculat is fokozza, a Händel-gyalázó Hallelujah-remixtől a kék neonnal szegélyezett üvegpultok látványán keresztül (ezek mögött álldogálnak a családok) egészen az ugyancsak kékes árnyalatú, falra vetített logóig. Szabó Kimmel Tamás mint műsorvezető nem vészes, de elképzelésem sincs, hogy a csapatok mellé rendelt segítők – Feke Pál és Puskás Peti – tulajdonképpen milyen funkciót látnak is el, itt nem kell énekelni, se színészkedni nagyon. Feszengés van és ásítás. Ha így megy tovább, a szövetségesek kis híján mennek a levesbe, és győznek a tengelyhatalmak.

Mindenesetre hajrá, Salavecz család!