Horeczky Krisztina: Nagyon fáj

Hoffmann Rózsa államtitkár 2011. december 29-i keltezésű körlevelében ajánlotta az oktatási intézmények vezetőinek figyelmébe a Madách Színház (még el sem készült) színművét, a próbák megtekintésére s az alkotókkal való párbeszédre buzdítva a tanerőket.

Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston munkája a teátrum musicalpályázatának döntőse volt. Előbbi komponista József Attila születésének századik évfordulójára, 2005-ben jelentette meg a poéta verseit megzenésítő lemezét, a Tűz töredékét. Küldetéses csasztuskája, az Orbán Viktor első kormányra kerülése ihlette Örvendj Magyarország! a Fidesz 2002. április 13-i, Kossuth téri nagygyűlésén csendült föl először, majd megjelent CD-n és kazettán. A muzsikus az idei eurovíziós dalfesztivál elődöntőjében az Európa, egy a szívünk című duettjével bukott el, a zsűri (köztük Rákay Philip) óva intette az énekléstől.

A Szirtes Tamás és Szente Vajk által színpadra vetett szellemi ürülék a költő magánéletének (1928–1930, 1937) bulvárzanzája, a 80-as években is selejtes popritmusban.

Vizy tanúságát adta azon dermesztő passziójának, hogy József Attila bármely opusából nótát fabrikál. Lassút: Tedd a kezed…, Kopogtatás nélkül, Klárisok, Thomas Mann üdvözlése, Rejtelmek, Ha nem szorítsz…, Áldalak búval, vigalommal. Gyorsat: Tiszta szívvel, A tőkések hasznáról, Jön a vihar…, Nagyon fáj.

A rendezőkre és a silány koreográfiát jegyző Tihanyi Ákosra megtermékenyítően hatott a videoklipek világa. A tőkések hasznáról ipari diszkószkeccsben a szálkás proletár tánckar szilaj karlendítésekkel, vörös szalagokkal ropja, az osztályharcos József Attila (Nagy Sándor/Posta Victor) a robotmozgást ötvözi lájtos néptáncelemekkel. Az 1930-as Nagy budapesti munkástüntetés-klip szereplői lassított felvételszerűen hullanak. A Jön a vihar-thrillerben a varjúvá vált táncosok fogságába került az (újabb) idegösszeomlását elszenvedő, kötelekkel hadakozó irodalmár, a háttérben animált madarak röpködnek.

Szirtes Tamás szerint a produkció legfőbb ismérve az „egyfajta ismeretterjesztő elhivatottság”.

A deszkákon az alábbi kép bontakozik ki előttünk a költőről, a Barátok közt modorában: a dilis-hisztis Attila minden útjába kerülő nőt házassággal ostromol, de nem tudja megfektetni őket. Noha Gyula (Illyés) ügyetlenebb rímfaragó, ráhajt Mártira, és elcsaklizza előle Flórát. Attila, aki gyakran csörög marcona melósokkal, többször kerül szanatóriumba. Majd Szárszón (kétszer is) elüti a vonat. A Talán eltünök hirtelent azért még eldanolja a saját, Magyarország-térképpel letakart teteme fölött álldogálva.

A körúti gárda hátborzongató hitelességgel közvetíti az intellektuális szakmai züllöttséget, kettős szereposztásban. A szappanopera-pojácákat idéző Nagy Sándor kezében szürreális látványt nyújt a könyv-papír-toll, és lehetetlen feltételezni róla, hogy valaha olvasott. Nemhogy írna! A fülsértően rikácsoló, nyafogó bájgúnárnál kevésbé elviselhetetlen a túlfűtötten-zaklatottan nyargalászó Posta Victor. A versmondási kísérlet mindkettejük esetében vérfagyasztó (Mama, Gyász és patyolat, Kész a leltár, Óda-Mellékdal, Ülni, állni, ölni, halni).

Vágó Mártaként az X-Faktor finalistája, a kulturált, kecses Muri Enikő megalázóan más minőséget képvisel, mint a lúdbőröztetően ingerlő Balla Eszter. Akit a Kozmutza Flóraként remekül helytálló Polyák Lilla úgy iskoláz le, ahogyan tőle elvárható, míg Krassy Renáta keresetlenül gyatra.

A Madách afféle „Hogyha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad”-esztrádja pokoli barbarizmus. A Nagyon fájból tákolt, hömpölygő giccsnél kínomban fegyelmezetten pityeregtem. Figyelemmel a Kossuth téri Marton László-szobor eltávolításának kormányzati tervére: úgy látom, polgártársak, megvan a kurzusbarát József Attila-emlékmű. Lehet ordítani, toporzékolni.

Posta Victor a címszerepben
Posta Victor a címszerepben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.